Fülest kapott iPhone 5 helyett egy debreceni fiatalember

KeleMan 2012.11.29. 10:20 Apple, iPhone 75 hozzászólás 10 102

Pár napja csupán, hogy egy debreceni fiatalember végre megkapta az értesítést a futárszolgálattól, hogy megérkezett a várva várt iPhone 5 készüléke, melyet kártyafüggetlenül a hivatalos Apple oldalon rendelt. Sajnos azonban rövid úton szomorú véget ért a kicsomagolás.

Balázs a munkahelyén kapta meg a UPS futárszolgálattól a csomagot, melyben megtalálható volt az iPhone 5. Kollégáival közösen úgy döntöttek, hogy készítenek egy gyors “unboxing” videót is, megörökítve a nagy pillanatot. A kicsomagolásnál már Balázs egyik munkatársának is feltűnt, hogy maga a doboz nincs lefóliázva, és sajnos gyorsan ki is derült, hogy az iPhone 5 készüléknek, az Apple töltőnek és a Lightning kábelnek nyoma veszett. Csupán az EarPods füles volt megtalálható a dobozban.

Balázs azóta a köröket futja az Apple és az UPS futárszolgálatnál, hol is tűnhetett el a készülék. Jelenleg a kivizsgálás folyik, a YouTube oldalon lévő kommentek szerint, mely alapján Balázs csupán ennyit írt:

“jelenleg ott tartok, hogy az UPS-nek van 48 órája, hogy kivizsgálja náluk tűnt-e el.. ha igen, akkor rendőrség..feljelentés..stbstb­… ha nem,akkor pedig az apple bevállalja a ktg-ket…
de ettől függetlenül azt mondták,hogy mindenképp küldenek egy újat. ami 48 óra + 3-8 nap és akkor talán nem csak egy fülhallgatót kapok…”

Reméljük mihamarabb rendeződik az ügy.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

75 hozzászólás

  1. Robi - 2012.11.29. 10:49

    Ezt nem hiszem el. apple-től ilyet nemhiszem. futárnál lehetett valami..

  2. Thommen - 2012.11.29. 11:22

    Tanulság készíts unboxing videót.

  3. Ricardo - 2012.11.29. 12:04

    Az igen… Reszvetem a “tulajnak”! Ez csunya dolog volt teljesen mindegy hogy kitol…

  4. Veto - 2012.11.29. 12:14

    A címet olvasva hirtelen azt hittem a sztori egy elkényeztetett kölyökről szól majd, aki a faterjától iPhone 5-öt kért karácsonyra… :))))

  5. iphone 5 - 2012.11.29. 13:01

    igen……. és pont akkor akart egy videót készíteni a telefon kicsomagolásáról amikor csak a füles volt a dobozban . Micsoda véletlenek …. kicsit kamu szaga van a videónak ! Persze , hogy ez is Magyarországon fordul elő csak ! Nagyon kell a 2 készülék csak fizetni ne keljen érte! Szánalmas!!!!

    • Kartics - 2012.12.05. 10:13

      Egyik nagyon jó barátomnak a munkatársa aki a videóban szerepelt. Nem kamu

    • pety - 2012.12.18. 16:22

      Első gondolatom nekem is ez volt. Azóta viszont több helyen megtaláltam, és nem hinném, hogy ezek után a srác bevállalna egy ilyen kamut.
      …vagy sodródik már az árral. Nem hiszem.
      Ha igaz a dolog, ezek után tuti meglesz aki lenyúlta, a srácnak meg lesz másik.
      Ha meg kamu, akkor neki rossz lesz.

  6. MacFly - 2012.11.29. 13:04

    Szerintem elszublimált amikor a csávó
    megrázta a dobozt

  7. Josh - 2012.11.29. 13:09

    Üdv. Mi az a vonalkód ott a dobozon? 4 Apple terméket rendeltem, de ilyen csomagolással nem találkoztam még. Ha nem kamu, akkor részvétem a srácnak.

  8. Oilkoko78 - 2012.11.29. 13:57

    Vagy tulaj ujra csomagolta s utánna vettek fel!! Így lehet ingyen telot szerezni!

    • Balázs - 2012.11.29. 21:26

      mi értelme lenne újrabecsomagolni és utána felvenni? de lehet hogy csak nekem furcsa ez a gondolkodás.. nem azért raktam fel youtube-ra, hogy cikk legyen belőle..hanem hogy elküldjem pár havernak akiknek már 1 hónapja promozom a telefont. nem mellesleg amikor külön megkértem az apple-t, hogy tiltsák le a telót amit kaptam volna, akkor azt mondták, hogy ne aggódjak ez az eljárás része.. tehát dupla teló alapból kizárva.. :)

  9. Bubi1999 - 2012.11.29. 14:47

    Részvétem Balázs! Szerintem az UPS kivette a ‘várva várt telefont’, amit majd eladnak a fekete piacon nyereséggel.

  10. blabla - 2012.11.29. 14:52

    XDDDDD tudom senki sem szeretne átélni ilyet de összepisiltem magam a nevetéstöl :D képzelem mi lehetett a munkahelyén :DDDD XDDDDD

    • Balázs - 2012.11.29. 21:27

      sztem nem tudod elképzelni hogy ezért mit kaptam egy 2000+ fős cégnél… :)

  11. Hunor - 2012.11.29. 15:31

    Ez kamu! Ennél jobban kiborúlna bár ki, ha üres dobozt kapna!

    • Anonim - 2012.11.29. 16:21

      Először sokkot kapsz utána borulsz ki.

  12. Tibor - 2012.11.29. 15:31

    Ez egy nagyon érdekes eset. A kérdés az, hogy az Apple milyen úton adja fel az online megrendeléseket. Ha ott nem volt gáz, akkor a futárcég a ludas. A kettő között is átcsomagolhatták egyébként. Egyedi eset ez is, és egyértelműen személyi hiba.
    Az unboxing videó nagyon nagy mázli (nincsenek véletlenek), így egyértelmű a kártérítés kérése. Nem kell bebizonyítani az ártatlanságát a megrendelőnek. :)

  13. Huba - 2012.11.29. 15:45

    Tegnap kaptam meg a futartól és minden benne volt. De gondolkodom hogy készítsek én is egy üres dobozos unboxing videót..:()

  14. borosabel - 2012.11.29. 16:10

    De legalább akkor lesz 2 darab fülese.

  15. takeap - 2012.11.29. 16:33

    Nincs lefóliázva maga a telefon doboza. Tehát azt már valaki kibontotta. Az Apple 100%-hogy így nem adja postára, tehát vagy a futárosok bontották már ki és tették vissza a küldő dobozba, vagy a srác linkel, és így akar még egy telót ingyé…

  16. J - 2012.11.29. 16:57

    Ha ez igaz, akkor a tulaj egy eleg nyugodt egyen :) nekem első reakció: mi a faszom?! A k***a isten … Tudjatok mimegy utána :D legalábbis ez itt nem reagálás … Meg a doboz is gyanús… Az apple igy biztos nem csomagolja be, a futárszolgálat meg milyen indokból csomagolna át / be?

  17. Flóri - 2012.11.29. 16:57

    fake. kiszedte belőle, aztán csináltak egy fake unboxingot…….

  18. Bubi1999 - 2012.11.29. 17:22

    Egy tipp: Mielőtt átvesz az ember valamit valamilyen futárszolgálattól, a futárszolgálatos ember szeme láttára ki kell bontani a csomagot.

  19. Gyurka - 2012.11.29. 18:36

    Szerintem fake, ha meg még eggyet akar rossz módszer, mert az Apple ugyis letiltja az imei számát, aztán max ipod lesz belőle, plusz ha egyszer is bekapcsolja rámennek a rendőrök.
    Magyarország, hajrá….

    • Fleshman - 2012.11.30. 18:44

      Mennek a f@szt :) Ha már iPod lett belőle akkor nem megy senki sehova…

  20. Dodo - 2012.11.29. 18:59

    Elne higyjetek mar ezt a badarságot. egész egyszerűen a haverok kivettek előtte a telot a dobozból. Szerintetek miért nem volt rajta fólia?

  21. Aki_a_videot_csinalta - 2012.11.29. 19:22

    A video nem kamu, en vettem fel.

    A futarcegtol sertetlenul erkezett meg a doboz, amit Hollandiaban adtak fel. A videon jol hallatszik, amikor mondom hogy nincs lefoliazva? … De gagyi!

    Aztan h mennyire akadt ki!? Van aki jol kezeli a stresszt, igazabol mot tudott volna csinalni? Egy irodaban, ahol kb 5en nezik? Falhozbassza?

    Inkabb felhivta az ufszt es beszelt veluk.

    Ha a http://discussions.apple.com -on rakerestek nem ez az elso eset, vkinek pl kettobol egy ures volt.

    Az imei szamot pedig nem tiltjak le, es masik orszagban is siman lehet hasznalni, lasd ph! Iphone topik ahol egy sracnak egy belga iphone szervizbol lopott telefont kinaltak fel eladasra es az Apple ufsz azt tanacsolta neki h nyugodtan vegye meg, nem tudnak vele mit kezdeni ;-D

  22. uiztor - 2012.11.29. 20:49

    a +fülest vissza kell adnia….? :D

  23. Gyurka - 2012.11.29. 21:08

    Hollandiában adták fel…
    Nem magyar storból rendeltétek?
    Én már a bontatlan doboz súllyából éreztem volna hogy egy üres dobozt veszek át. 250 g és az 50g között nagy a különbség….

    • Balázs - 2012.11.29. 21:32

      tán gyógyszerész vagy hogy érzed a 200g különbséget? :) én qvára nem éreztem..
      akármilyen applestore-ból rendeled…kínából nem egyből a lakcímedre küldik…bármilyen furcsa is… van egy pár depo európában..ahonnan szétszórják :P

    • Aki_a_videot_csinalta - 2012.11.29. 22:33

      De, az apple.hu -n. De a csomagon a feladónál egy holland cím volt.

    • Aki_a_videot_csinalta - 2012.11.29. 22:35

      Az iphone 5 annyira durván könnyű

  24. Pablo - 2012.11.29. 21:50

    Magyarországon az Apple termékeket nem az UPS hozza házhoz. Mielőtt valaki csinál egy fake videót, előtte legalább ezzel tisztában kellene lenni. Lúzerság ….

  25. Aki_a_videot_csinalta - 2012.11.29. 21:52

    Ide irtam egy litániát a dologról, erre törölték vagy nem ment el…

    Szóval a videót én vettem fel, sajnos nem fake :-(
    Balázs 10.31 óta várta a telefont, erre az üres dobozt kapta meg.

    Az Apple üfsz még ül a dolgon. Viszont a http://discussions.apple.com -on nem egy esetet lehet olvasni. Volt akinek 2ből 1 jött meg.

    Ezt a csomagot Hollandiában adták fel.

    Az IMEI számot csak szolgáltató tiltja, az Apple nem tud csinálni vele semmit.
    Lásd a prohardver iPhone topikban a srác esetét, akinek egy belga Apple szervízből lopott telefont ajánlottak megvételre és amikor fura lett neki a dolog, akkor az apple telefonos üfsz-én keresztül ellenőríztette és ott mondták neki hogy igazából nyugodtan megveheti.

  26. LGx - 2012.11.29. 22:23

    Szerintem nem fake! Én is jártam már hasonlóan 2xis! Az egyik: Nem nevezett futárcégnél a javított laptopomat tropára törték! Majd fél év gariztatás után visszakaptam. A másik eset. Cisco-s tűzfalat vásároltunk és egy lyuk volt a doboz alján a tűzfalon meg egy golyó nyom. Na erre varrjatok gombot… S nem a nagyker a ludas. A futárszolgálatoknak ilyen esetre van biztosításuk….

  27. Balázs - 2012.11.29. 22:36

    tegnap bekapcsolták a telefont..legalább is az apple warranty check alapján… na mostmár tényleg kiváncsi leszek..

  28. Béci - 2012.11.29. 23:17

    Igen ez egy nagy kamu tuti . Nem is UPS HOZZA AZ APPLE TERMÉKEKET HÁZHOZ . Tiszta gaz ez a magyar sajnos megint meglesz a vélemény rólunk .
    Eddig semmi probléma nem volt amit rendeltem az Apple store tol. Szánalmas ez.
    Pont akkor kell készíteni videót .
    Meg a dobozból ás sem olyan amiben küldik .
    Szerintem a csapot max EBay szivatnak meg .

    • Balázs - 2012.11.30. 13:17

      hihetetlen hogy mindenki mindent jobban tud mindenkinél… legszívesebben bemásolnám az ups-es tracking id-t…de inkább nem…ennyit nem ér..

  29. gyurka - 2012.11.29. 23:25

    Lényeg ami lényeg, hogy a youtube-os vidoval valami kes vissza jön :D

  30. Adrián - 2012.11.30. 07:00

    Nekem is az tűnt rögtön fel hogy nem volt a dobozon fólia! Az enyémen volt és szerintem mindegyiken kéne hogy legyen:)

  31. Ennek mi értelme van? - 2012.11.30. 09:01

    Szerintem senki nem tudja biztosan, hogy a dolog kamu vagy sem. A helyesírásra viszont érdemes lenne figyelni, mert az utolsó két kommentból vannak olyan mondatok, amiket nem is értek. Szerintem, ha telefonról írsz, erre akkor is oda lehet figyelni, ha legalább kicsit is igényes vagy.

  32. KTamas - 2012.11.30. 11:50

    MacFly azt mondtad hogy egy kicsit elszublimalt dolog amikor megrazta a dobozt, nem tudom hogy te hogy szedted ki az iPhone-od a dobozbol, de en is megraztam hogy egy kicsit lecsusszon az alja hogy szet birjam huzni, szerintem hiheto lehet a sztory, es ha nekem is ilyen lett volna hogy nincs benne az iPhone-om akkor en is elrohogtem volna magam, hogy ilyen nincs es ez csak egy vicc lehet…

    • Balázs - 2012.11.30. 13:19

      köszi KTamas…legalább valaki úgy gondolkozik ahogy én.. :)

  33. Balázs - 2012.11.30. 13:23

    Valaki el tudja nekem magyarázni, hogy mi lenne benne a poén ha kamuból csináltam volna? vagy lehet, hogy ez csak nekem nem tűnik viccesnek?

    eredileg csak azért tettem fel, hogy egy pár havernak megmutassam akik tudták hogy már várom a telót..és más városban vannak..aztán szépen továbbgyűrűzött a dolog… és ennyi. nem kamu, nem fake, nem átverés..főleg nem pár perc hírnév..

  34. Köpcös - 2012.11.30. 14:21

    Kèrlek szépen mindenképpen tudasd a vègeredmènyt! Az korrekt lenne, és a rosszindulatuaknak lenne fuck! Akik jàrtak màr így, veled vagyünk! Üdv Köpcös

  35. igabor - 2012.11.30. 15:44

    Most komolyan, kinek mi az ami ebben nem hihető?
    Akinek van egy minimális agykapacitása annak egyértelmű hogy így nem lehet még egy telefonhoz jutni…

  36. Nick - 2012.11.30. 16:08

    Látszik a dobozon hogy elöször nyitja ki, és szerintem mem fura hogy megrázta a dobozt könnyebben szet tudja szedni vagy azert mert érezte hogy tul könnyü (mondjuk elég agreszivan bántál azal a szegény kicsi dobozal :D) az a legnagyobb probléma az egészel hogy hallotam hogy mennyire örültél neki (xd) és 210ezer forint nem kis pénz…

  37. J - 2012.11.30. 16:37

    A dobozon ( amibe magának az iPhonenak volt a doboza) látni, hogy ez tuti atcsomagolt cucc. A csomagoknal mindig arra törekednek hogy minél kisebb legyen, ennek ellenére abba a dobozba kétszer is befért volna az iPhone. Egyszerű amúgy a dolog. Ha nincs felelős es uj telefon akkor kurvara beperelni az ups-t

  38. Beci - 2012.11.30. 22:22

    Kiváncsi leszek az Apple válaszára.

  39. Beci - 2012.11.30. 22:25

    Meg légyszi a futárszolgálat válaszára is.
    Remélem megosztod

    • Balázs - 2012.11.30. 22:53

      szia Beci,
      a futárszolgálat már kivizsgálta..és ők azt mondják, hogy nem náluk tűnt el. ettől függetlenül 28-án bekapcsolták a telefont.. tehát valahol útközben mégiscsak eltűnt…
      Apple ma azt írta, hogy már jóváhagyták az új telefont..de még hétfőn felhívnak…
      Balázs

  40. Grippin - 2012.11.30. 22:44

    Szomorú eset… Új készüléket megküldték azóta?
    (Ha nem, akkor nagyon drukkolok! :))

    A kételkedőknek pedig csak annyit, hogy egyszer történjen meg velük hasonló, és utána kételkedjenek…

  41. Bolasso - 2012.12.01. 10:36

    Rendelést átvenni nem úgy szoktak, hogy előtte megnézik mit is hozott a posta, es csak utána aláírni. Kiváltképp nagymértékű műszaki cikk eseteben. Na de mindegy, talán legközelebb…

  42. Béci - 2012.12.01. 11:25

    Szia Balázs . Hat akkor jó irányban halad a dolog . Remelem aki ezt csinálta megkapja a büntetését .
    Szurkolok ,hogy minden rendben legyen.

  43. Kelcsiot - 2012.12.01. 11:40

    Ez az egész kb. olyan, hogy melyik a jobb teló, az S3 vagy az i5? Kinek melyik! Hitvita, ahogy ez is. Én is azt mondom, bűzlik valami, de ez soha nem fog kiderülni. Aki csinálta, váltig állítja majd, hogy igazi. Én meg nem hiszem el. Nem életszerű az egész. Nem a futárszolgálatra gondolok, hanem az eseményekre. Először is, ha valaki rákészül arra, hogy felveszi az egészet és elküldi a haverjainak, akkor nem kérdez közben olyan baromságokat, hogy “Rendeltél?” Persze, hogy rendeltem vazeg, sőt, azt is megbeszéltük, hogy felveszed. Aztán full hd-ban is megnézhetőek az események, de olyan ótvar a minősége, hogy egy 10 évvel ezelőtti DV kamerával jobbat lehet csinálni. Ráadásul ez a kép stabilizátor effekt vagy utólagos javítás nem tudom, minek van rajta? Valaki rázta a kamerás csávót, miközben vette? Vagy annyira röhögött a kamu videó készítése közben, hogy utólagos stabilizálásra volt szükség? Vagy csak így frankón nem látható semmi az egészből? Szerintem kamu az egész. És ha lesz egy új telód és beírod ide, hogy elismerték és kaptál egy újat, akkor sem hiszem el. Majd ha az Apple, vagy az UPS valami hivatalos állásfoglalással elismeri az eseményeket, akkor leborulok és elnézést kérek a srácoktól. Addig SZERINTEM kamu.

  44. Nyeste Zoltán - 2012.12.01. 13:45

    Az értetlenkedőknek írom, hogy valós az eset, mégis mi haszna lenne az “5 perces hírnév”nek? Aki meg le hülye gyerekez mást, úgy hogy nem ismeri, arról nem alkotnék véleményt.
    Sajnos tipikus magyar szokás, hogy alapból “fake” jelzést küldünk rá, gondolkodni már lassan luxus lesz Magyarországon. Én androidos cuccot használok, és sok munkatársammal együtt szanaszét röhögtük magunkat a videó felvétel többszörös / kihangosított/ megnézése után is. Szerencsére mi felfogjuk, hogy az Apple-nek fontosabb kideríteni, hogy mi történt az egyik vásárlójukkal, mint hogy nekiálljanak kötekedni. Infóként: Mi haszna lenne Balázsnak abból, hogy “fake” videót tesz fel? Az Apple ügyvédei nem megtalálnák ? Okostojások? gyakorlatilag Magyarország költségvetését leperelhetnék róla… Ha segítő szándék nincs, akkor ne legyen hozzászólás sem… /én személy szerint nem vagyok érdekelt Iphone ügyben, de ismerem a károsultat…/ és ő is ember…

  45. Nyeste Zoltán - 2012.12.01. 14:59

    Ja, és én lehetek maradi, de vállalom a nevem… mail címem, mert ismerem az igazságot Balázs ügyében…: Nyeste Zoltán , zoltan.nyeste@gmail.com

  46. Gitta - 2012.12.01. 21:13

    Szerintem nem az apple a hibás, azt aztán meg várhatjátok hogy a futár szolgálat majd magára vállalja hogy ők hibáztak.

  47. Kelcsiot - 2012.12.01. 22:30

    Egyet mondjál akkor meg: miért olyan ótvar a videó minősége és miért van rajta szoftveres (vagy mit tudom én milyen) stabilizálás? Nem futás közben vettétek fel a videót, nem ugráltatok közben, nem 40X-es zoomal rögzítettétek, ahol egy század mm bemozdulás is remegést okoz, hanem 1 méterről. Bármilyen szar kamerával is vettétek fel, teljesen indokolatlan a bemozdulás és ezáltal az utólagos szoftveres felvétel közbeni stabilizálás. Töltsd fel az eredeti videót, had lássam azt!

    Mi értelme a fake-nek? Hogy 4 nap alatt kb. 20.000 nézték meg a videótokat… esetleg fogadásból, vagy azért, hogy rólatok beszéljen az összes almás közösség. Nem hiszem, hogy messzire kellene menni indokokért, hogy miért. Bármiért.

  48. Nyeste Zoltán - 2012.12.01. 23:21

    Mr Kelcsiot, ( kösz, hogy vállalod a nevedet ) Bátor vagy… és maradi magyar…
    Ez egy Iphone 4S -el lett felvéve. Ha gőzöd nincs a készülék képességeiről az nem az én hiányosságom, én ott voltam.
    Már sajnálom, hogy ilyen maradiakkal kell beszélgetnem… miről beszélünk, Te is valami szakértő vagy, az eredeti videó van feltöltve… ha kell arról az Iphone 4s-ről küldjük át, ami készítette a felvételt… hogy tudd ellenőrizni, de már kétlem azt is, hogy tudnád… mert látom kezdenek (megadtad az e-mail címed vagy valami fos?) felülkerekedni az értelmi fogyatékosok… és mit is érhetne el a 20k fölötti nézettséggel, ez nem az X faktor… ?

    Sajnálom, hogy magyarnak születtem, erről nem tehetek, és arról sem, hogy gyógyegerek vesznek körbe… meg előbb fikázódtok, mint értelmileg felfognátok valamit… az eredeti videó van feltöltve, ha bevállalod a neved, címed, akkor még a telóról is megnézheted, de nagyon ne merj fikázni, amikor egy sima “gyökér” vagy a hozzászólók zöméhez hasonlóan… az sajna nem az én és Balázs baja, ha nem rendelkeztek a testhőmérsékleteknél magasabb IQ val…

  49. Krisztian. - 2012.12.02. 02:41

    Nem kamu! Velem is volt mar hasonlo, es ismeroseimmel is… Azert nem valalja fel az Ups, mert keruli a pereket… de 99% hogy ott van a hiba. Legalabb az Apple allja a sarat… Reszvetem Balazs, es remelem, hogy megkapod az uj keszuleked!:))

  50. Bandita - 2012.12.02. 10:31

    Balázs!Valakit nem lehet meggyőzni még ha ott lett volna akkor sem!

  51. Kelcsiot - 2012.12.02. 12:24

    Kedves Zoltán! Attól, mert vállalom, hogy Kelemen Ottónak hívnak, még nem leszek bátor. És a véleményem sem fog változni. Sőt, tovább megyek: te “gyökerezel” le mindenkit, aki nem hisz neked. Én egy szóval sem minősítettelek se téged, se a haverodat. Szóval a hozzászólásaiddal nem engem minősíted, hanem magadat.

    És miért is kellene a címem? Postázni akarod a felvételt? Nem értelek… Debrecenbe sem fogok lemenni a 21. században, hogy megnézzek egy “eredeti” videót. Ezer lehetőség van, hogy feltedd valahova, de nem teszed, csak szitkozódsz.

    Egymás szakmai képességeit pedig szerintem ne firtassuk. A videó eredetiségében had kételkedjek a feltöltött minőség alapján, mert hidd el, az átlagnál jobban értek hozzá. Volt 3G-m, most pedig egy i4-esem és egy i5-ösöm van. Pontosan ismerem mindegyik képességét, mert nem egy videót készítettem velük, amit utána megvágtam. Még az i4-es is jobb felvételt készít ennél, pedig abban nincs stabilizátor és csak 720p-ben vesz fel. Az i4S-ben pedig van stabilizátor és 1080p-ben vesz fel. Sőt, azt is tudom mi különbség a hardveres és szoftveres kép stabilizátor között, mivel jó pár videót utómunkáztam mindkét módszerrel.

    Összességében pedig engem egyáltalán nem kell meggyőznötök, hogy úgy történt-e vagy sem. Ez csak a véleményem és bárkinek jogában áll azt hinni, amit akar!

    Peace!

    • Balazs - 2012.12.02. 19:02

      Szia Ottó.
      hogy miert van rajta stabilizator? mert amikor feltoltottem a youtube-ra akkor felajanlotta a tube, hogy stabilizalja-e? en meg arra kattintottam hogy igen. ilyen egyszeru es nem kell tul messzire menni a magyarazatert. az hogy ez tenyleg javitotte-e minosegen..nem hinnem…de nem is hollywood-ba kuldtem demo videonak.
      Persze jogod van ketelkedni hisz nem voltal ott…de ettol figgetlenul en sem ertem az ilyen hozzaszolasok miertjet? mi ertelme lenne faek videonak? (ha siman perelhetne erte az apple) nem az en dolgom eldonteni h hol tunt az uj telefon…(bar van ra tippem)…de ami biztos az az hogy eltunt valahol a gyar es koztem..es az is biztos hogy szerdan valaki valahol bekapcsolta, aki nem en voltam..hogy ki volt majd a rendorseg vagy megtalalja vagy nem…de az apple legalabb letiltja a telefont, igy max ipodnak hasznalhatja.
      nezetsseg? ez engem lepett meg a legjobban..elhiheted…mert tenyleg csak azert kerult fel h par havernak elkuldjem..amibol aztan ceges fun lista lett…gondolom paran tovabbkuldtek…aztan az elso majd a masodik es a harmadik cikk…es egyiket sem en kertem, mert nem gondolom h ha nem kapom meg a telefonom az erdekelhetne a barataimon kivul barkit is.
      applekozosseg. akinek apple termeke van az tisztaban van vele (legalabb is a komolyabbik es 18+-os fele) hogy mi a kulonbseg az apple es mas cegek kozott. peldaul az, hogy az apple hogyan kezeli pl az ilyen eseteket. Csak ezert rendeltem meg en is az applestore-bol, mert tudtam hogy nem csak nekem fontos h megkapjam azt a telefont amit mar 1 honappal ezelott kifizettem…hanem az applenek is. igy ezen nem nagyon ertem hogy mit lehet az applekozossegnek beszelni?! max azt remelni, hogy tenyleg azt hozza az apple uzletpolitikaja, amit a komolyabb apple felhasznalok varnak tole…(hogy egyszer tenyleg megkapjam a telefonom).
      udv, Balazs

  52. Blabla - 2012.12.02. 23:27

    Azért ha megkapod a telefont csinálj egy újjabb unboxing videót csak ezúttal legyen benne a mobil is :DD

  53. Blabla - 2012.12.02. 23:28

    Hja mekkora szívás lenne ha másodszor sem lenne benne a mobil XDDD

  54. Baffy Brúnó - 2012.12.03. 02:42

    Gusztustalan hogy egyből mindenkiből a rosszindulat tör elő!!!!!!!!!……
    Sajnállak Balázs reméljük minnél hamarabb élvezheted az új társad szolgálatát :) ;)

  55. Aki_a_videot_csinalta - 2012.12.03. 17:25

    Felrakjam az erdeti MOV fájlt és mindenki megnézi otthon? :-D

    Egyébként a Filmic Pro-ban van fókusz lock, exponálás lock, ezek a videóban be lett kapcsolva egy idő után.

    Nem készültünk a felvételre, csak a 720p felvétel lett elindítva. A videón pedig olyan emberek is “megszólalnak”, akik nem tudtak a dologról, csak bent voltak az irodában.

  56. Béci - 2012.12.03. 18:50

    Sziasztok,

    Haveromnak rendben megérkezett az iphone 5 ma kapta meg.
    Benne volt a telefon is.

  57. Kelcsiot - 2012.12.05. 15:16

    Kedves Balázs!

    Köszönöm a normális hozzászólásod, így már teljesen más a “leányzó fekvése”. Nem tudtam, hogy a youtube-na vannak ilyen (ezek szerint elég gyenge) próbálkozásai. Egyébként sokszor célra vezetőbb egy megfontolt és kulturált válasz írása, még akkor is, ha nem egyezik a véleményed a hozzászólóéval. Ha valaki elkezd ok nélkül anyázni, az inkább tovább élezi a nézeteltéréseket, mint megértést szül. Sok sikert ahhoz, hogy meg legyen a telefonod! Komolyan!

  58. Ágica - 2012.12.08. 00:04

    Nyeste Zoli! Egyetértek veled… De! Pár komcsi rendszerből megmaradt felfogású szülők gyermekének neveltetési hibájáért ne szóld le a nemzetet. Nekem sem tetszik a mai magyar mentalitás, de egy fecske nem csinál nyarat.
    Sajnálom Balázst mert átérzem mekkora csalódás volt, hogy ellopták a várva várt telóját, hidd el én is nagy alma rajongó vagyok.
    Fentebb valaki írta, hogy nem kezdett el a Balázs szitkozódni. Nézd, a munkahelyeden vagy, kolegákkal körülvéve, haverok, kinyitod a dobozt, nincs benne (what the hell?!) első gondolatod, hogy szivatnak, aztán leesik hogy az nem lehet hisz mióta a futár a kezedbe nyomta a dobozt olyan mintha a tenyeredbe ragasztották volna, aztán még mindig nem hiszel a szemednek és keresed a hibát (lásd a doboz alját is megnèzi a videóban) és amikor minden lehetőségen végigfutottál jön a felismerés, hogy bizony valami ingyenélő szemétláda ellopta a telefonodat. Aztán jön a sok hitetlenkedő okostojás és le”fake”-ezi a videódat. Nekem biztosan habzana a szám az idegtől.

  59. Balázs - 2012.12.10. 21:41

    Sziaszok,
    akit érdekel végül is pont 2 hét ügyintézés után megjött a telefonom..az apple sűrű bocsánat kérése után (pedig nem hiszem hogy náluk tűnt el) még ajándékot is kaptam plusszban. Tehát nagy rispect az Apple-nek és köszönöm Feri (apple ügyfélszolgálatos).

    Aki pozitív kommentekkel támogattak azoknak nagyon szépen köszönöm…akik pedig fake-t kiabáltak…bekaphatják.
    http://www.youtube.com/watch?v=tisqnGg1JEg

    üdv,
    Balázs

  60. Erika - 2013.01.12. 10:48

    Ágica, szerintem a te szüleid neveltek rosszul téged, hogy képes vagy egy ilyen témába is behozni a politikát. Elkezdesz komcsizni? Normális vagy?

    A másik a neveltetés? Mi köze ehhez? Alapot ad, ezzel egyet értek. De biztos neked sem azt tanították, hogy mindenkinek higgyél el mindent. És ha felnőtt embernek tartod magad, aki nyitott szemmel jár a világban, akkor te is tudod, hogy hülyeséget írtál.

    De itt előre elnézést kérek, ha te egy naiv kislány vagy, aki hisz a cukros bácsinak és bemész vele a bokorba. Igen, biztosan létezik olyan bácsi, aki tényleg csak cukrot akar adni a kislányoknak. De a többség nem ilyen. És a világ sem ilyen. És ezt te is tudod pontosan.

  61. Mhh - 2013.02.15. 07:38

    Hej! Balazs, grat a telohoz! Jo hogy vegre megjott! Kezd el gyorsan nyomkodni, mert komoly lemaradasban lehecc :D szedd le az infinity blade 2t kezdetnek!

  62. Hatyuka - 2015.12.13. 04:46

    valoszinuleg leirtak mar elottem, de Elvileg minden apple terméknek a dobozán külön fólia van, ezen nem volt, ugyhogy valaki valahol enyveskedett. :/ A lenyeg, hogy megoldódott! :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.