Napi egymilliárd aktív felhasználót szeretne a Rovio

NZsolt 2012.11.26. 21:23 Apple, iPhone 6 hozzászólás 455

Peter Vesterbacka, az Angry Birds-öt is jegyző Rovio igazgatója Helsinkiben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: A cég megcélozza az egymilliárd napi felhasználót. A napi aktív felhasználók számával jól lehet mérni egy app népszerűségét, mely kisebb, ismeretlen alkalmazások eseté napi pár száz, míg jól bevált, népszerű app esetén napi több millió is lehet.

Ehhez képest is a csillagos eget célozta meg a Rovio. Persze itt már nem csak az Angry Birds-ről beszélünk, hanem a cég által fejlesztett összes alkalmazásról. „Mi akarunk lenni az első szórakoztató brand, napi egymilliárd felhasználóval, akik játszanak, animációkat néznek, vagy használják egyéb szolgáltatásainkat” – mondta a cég igazgatója. „Az emberek napi szinten használják a Coca Colát, pedig az csak üditőitalt gyárt. Ez ösztönöz minket arra, hogy napi egymilliárd felhasználónk legyen a következő két-három évben.”

Vesterbacka azt is elárulta: Kína már átvette a vezetést a napi Angry Birds játékosok számát tekintve. „Olyan naggyá akarjuk tenni az Angry Birds-öt, amennyire csak lehet, azt akarjuk, hogy a popkultúra részévé váljon. Semmi mást nem kell tennünk.” Figyelembe véve az adatokat, ez lehet, hogy sikerülni fog a Rovionak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

6 hozzászólás

  1. Fleshman - 2012.11.26. 21:37

    Undorító :’D
    Hát igen, leszarják hogy mi a jó, ők csak azt akarják hogy minden ostoba a szemetükkel mutatkozzon. De ez a napi 1 milliárd ez nevetséges… Az már jóval több mint a föld lakosságának 10%….

    Meddig lehet még lovagolni ezen a marhaságon? Elég sok bőrt lehúztak már

  2. Brrr. - 2012.11.26. 22:33

    De hogyha van rá vevő, akkor miért ne!?;)

  3. matyas - 2012.11.27. 07:27

    engem mar az elso resz sem fogott meg es azota semelyik ujabb epizod nem hozta el azt a jatekelmenyt ami miatt jatszanek vele. biztos sokaknak tetszik nekem nem

  4. J - 2012.11.27. 08:56

    En kimaradok az egy milliárdból :D es kifejezetten utálom az angry birdsot

  5. Eszallas - 2012.11.27. 10:36

    Ez annyira magyar…
    Mi magyarok mindig mindent fikazunk.
    En sem szeretem a madarakat, de ami jo az jo es gratula nekik.
    Emberek pozizivan :)

  6. J - 2012.11.27. 22:20

    Miért jön valaki mindig a magyarozassal? -.- most ha egyszer kifejezetten utálom az angry birdsot akkor ugy érzek. Nem fikazok mindig mindent.

Szólj hozzá Te is!