2,5 millió dollárt adományozott az Apple a Sandy hurrikán áldozatainak

KeleMan 2012.11.10. 20:10 Apple, Egyéb 5 hozzászólás 338

Az Apple a tegnapi napon 2,5 millió dollárt utalt át az amerikai Vöröskereszt számára, hogy ezzel is segítsék az USA keleti partján nemrég tombolt Sandy nevű hurrikán áldozatait. Az Apple az elmúlt hetekben oldalán egy alkalmazás segítségével további adományokat is gyűjtött, melyből szintén több millió dollár jutott így el a károsultak számára. A felhasználók 5-től akár 200 dollárig is adományozhattak, mellyel hozzájárulhattak e nemes célhoz.

A fenti kezdeményezés természetesen mindenképp az Apple javára válik, hiszen ilyet anno Steve Jobs sosem tett, de az új Apple esetében, – melyet már Tim Cook vezet – nem ez az első cselekedet a jótékonykodás irányában.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

5 hozzászólás

  1. Anonim - 2012.11.10. 20:38

    :O

  2. Beziati - 2012.11.10. 21:34

    Like

  3. matyas - 2012.11.10. 22:34

    erdekes az utolso par mondat a reszetekrol. olvastam az eletrajzat es bar makacsnak tunt steve onzonek nem. mi lehetett az oka annak h nem adomanyozott soha? ugy tunik mintha az apple kezdene elvesziteni a karakteret, azt csinalja a ceg amit az emberek akarnak es nem ok diktaljak az iramot, mutatjak az utat. csak en latom igy?

  4. F.Dani - 2012.11.11. 12:26

    Szerintem is jól gondolod !

  5. BZs - 2012.11.11. 21:13

    Én is így látom. Akkor már hárman vagyunk…:)

Szólj hozzá Te is!