Megérkeztek a Lightning micro USB adapterek az Apple Store-ba

Tian 2012.11.05. 12:14 Apple, Kiegészítők 0 db 1 482

Az Apple az iPhone 5 premieren a telefon újdonságai mellett bemutatta az új Lightning csatlakozót, mely a korábbi 30 tűs változatot cserélte le egy vékonyabb 8 tűs verzióra. A jövőben érkező készülékek természetesen már ezzel az új csatlakozóval fognak érkezni és a kiegészítők is kezdenek átállni, hogy kompatibilisek legyenek az Apple új modelljeivel.

A Lightning csatlakozó érkezését vegyes érzelmek fogadták, egyrészről örültünk neki, hiszen az új csatlakozót már bármelyik oldalával bedughatjuk a készülékbe, ez ugye az előző generációs 30 tűs megoldásnál még nem így volt, másrészről pedig kicsit csalódottak voltunk, mert az eddig megvásárolt autós töltők, dokkolók, hangszórók csatlakozását ezentúl csak egy átalakító segítségével lehet majd megoldani. Nyilván egy autóstöltő lecserélése kisebb költség, de például egy Bose digitális zenelejátszó rendszer esetén már húzhatjuk a szánkat, hogy mennyire lesz stabil így a készülékünk.

A régebbi kábeleket természetesen ne selejtezzük még ki, hiszen egy átalakító segítségével azonnal Lightning kompatibilissé varázsolhatjuk. Első körben kaptunk egy Lightning 30 tűs adaptert, 8 990 Ft-os áron, amely segítségével megoldható az analóg hangkimenet, az USB-audiojelek továbbítása, valamint a szinkronizálás és a töltés. A videokimeneti kapcsolatot viszont nem támogatja. Létezik ebből egy 20 cm-es kábellel rendelkező Lightning 30 tűs adapter is, viszont ez már 11 990 Ft-ért vihető el.

A harmadik és egyben a legolcsóbb opció a Lightning micro USB adapter, mely 5 790 Ft-os áron érhető el a magyar Apple Store-ban és jelenleg készleten is van pár darab. Ezzel az adapterrel Lightning csatlakozós iOS készülékünket micro-USB kábelen keresztül szinkronizálhatjuk és tölthetjük. Ezzel a megoldással az Apple is megfelel az Európai Uniós egységes töltőszabványnak, hiszen az EU-s előírásban szereplő egyik pont lehetővé teszi, hogy a gyártók egy átalakító segítségével tehessék alkalmassá készülékeiket az egységes micro USB töltővel való működésre.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

Szólj hozzá Te is!