Akár jövőre Magyarországon is nyílhat hivatalos Apple Store

Helme 2012.11.01. 23:08 Apple, Egyéb 7 db 879

Magyarországon az Apple mindössze pár éve kezdett igazán jelen lenni. Azonban itthonról nem nagyon hiányoznak az Apple Store-ok, hiszen a APR üzletek alkalmazottai a lehető legnagyobb profizmussal segítenek a boltokba betérő embereknek. Egyedül presztízs miatt lenne jó, ha hazánkban is érkezne egy másfajta Apple bolt. Bár nagyon kicsi az esély rá, de az egyik akár Budapesten is nyílhat 2013-ban, ugyanis az Apple komoly terjeszkedést fontolgat.

A vállalat pár napja adta ki a 2012-es jelentését, a Securities and Exchange Commission által pedig bepillantást sikerült nyerni a következő pénzügyi évre vonatkozó kiskereskedelmi tervekbe. Ebben az szerepel, hogy az Apple jövőre 30-35 boltot nyithat világszerte.

Ami külön érdekesség, hogy a lehetséges 35 helyszín háromnegyede várhatóan az USA-n kívül lesz. A tervek egybeesnek az cég boltnyitási trendjével. Míg 2011-ben 40 új üzlet nyitott ki, addig 2012-ben már csak 33, igaz nincs vége az évnek. Az Apple jelenleg 390 üzlettel büszkélkedhet 14 országban. Az egyik következő miért ne éppen Budapesten lehetne?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 7 db

  1. strucc007 - 2012.11.01. 23:17

    Miért nyitna az Apple egy store-t egy szegény országban, amikor még van jónéhány gazdag ország is, ahol nincs store?! (pl. Ausztria)

  2. J - 2012.11.02. 00:37

    Talan azert mert attol, hogy szegeny, attol meg pest szinultig van potencialis vevokkel, lasd szempillantas alatt elkeltek az i5 ök es gyanitom tobbszazan azota is szallitmanyra varnak. Szoval van itt lóvé :)

  3. Blabla - 2012.11.02. 02:11

    Szlovákiában még online áruház sincs , nálatok meg már igazi apple store nyílik :O :D

  4. Hunxplayboy - 2012.11.02. 07:55

    A két előző kommenttel egyetértek. Bár szeretnék Apple Store-bár járni, ennek ellenére nem hiszem hogy a magyar vásárlóerő elég lenne ahhoz hogy egy üzletet eltartson.
    És ami pedig Szlovákiát illeti, meg kell hagyni hogy lényegesen előttünk vannak fizetések terén és stratégiailag jobb választás lenne szerintem.

  5. Gabi - 2012.11.02. 19:54

    A profizmusukat eddig megartották maguknak! Nekem még eddig senki nem segített az iPhonom backup-olásában, ami egy ideje nem működik. Az Apple a Vodafone-ra mutogat, hogy majd ők, mert tőlük vettem a készüléket. A vodások viszont nem értenek hozzá, és csak addig érdekeltek, amíg el nem adják a készüléket. Mazsolázhatok a fórumokból, ahol a felét nem is értem.:((( Felhasználó vagyok, nem programozó. Nem tudom, nálam gyengébb képességűek hogy boldogulnak.

  6. Parampam - 2012.11.04. 20:26

    Ja, amikor venni szerettem volna egy ipadet kíváncsi lettem volna, hogy működik-e rajta a viber, de sem az xmsben sem az istyleban sem tudták nekem megmondani, és a neten se találtam róla semmit. DE MŰKÖDIK :DD

  7. pinkyBoy - 2012.11.07. 09:25

    Ausztriában hamarosan nyílik a “mac shop”, egész pontosan Parndorfban a designer outletben. Most jártam ott, és egy kialakítás alatt álló üzlet almás ponyvával van körbekerítve.

Szólj hozzá Te is!