Az iPhone feltörése továbbra is legális, míg az iPad tiltott gyümölcs

Helme 2012.10.29. 11:22 Apple, iPad 4 hozzászólás 3 389

Mától lép életbe az okostelefonok szoftvereinek feltöréséhez írt szabály kiegészítő rendelkezése. A Digital Millenium Copyright Act (DMCA) ugyan 2010 óta engedélyezi a jailbreakelést és a telefonok függetlenítését a szolgáltatóktól, azonban az utóbbi időben kénytelenek voltak revideálni a szabályozást.

A DMCA-hoz háromévente lehet kiegészítéseket fűzni, a legutóbbi értelmében pedig a jailbreakelés csak az okostelefonokon számít majd legálisnak, ráadásul, ha 2013. január 1. után veszünk készüléket, annak függetlenítése csak a szolgáltató előzetes engedélyével lesz lehetséges.

A tableteket azért nem vették bele a felmentésbe, mert nem tudtak egyértelmű definíciót megállapítani arra, hogy mi is minősül annak. (e-book olvasók, iPad-ek, stb), úgyhogy a táblagép feltörése a továbbiakban is illegálisnak számít. Fontos kiemelni azonban, hogy ez a szabályozás Amerikára érvényes. Komoly harcok szoktak folyni különféle internetes fórumokon, hogy akkor a garancia így megmarad-e? Nos, ezt a gyártó dönti el, ugyanis ennek feltételeiben bizonyos mértékig szabadságot kapnak.

Az Apple például a saját, zárt rendszeréért vállal felelősséget, a feltört telefonok automatikusan elvesztik a garanciát. Természetesen vissza lehet rakni az eredeti rendszert, így igazából nincs komoly visszatartó ereje.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

4 hozzászólás

  1. Jadeye - 2012.10.29. 12:14

    a DMCA egy amerikai törvény, így Amerikán és a hozzá tartozó területeken kívül nem hatályos.

    európai uniós megfelelője ugyanakkor van, ez az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló 2001. május 22-i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, ami viszont nem követi a DMCA változásait: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:32001L0029:HU:NOT

    • Helme - 2012.10.29. 22:28

      Szia, a cikkbe alapból bele is írtuk, hogy ez Amerikára vonatkozik :)

      • Jadeye - 2012.10.30. 00:02

        igen, de így gyakorlatilag sok értelme nincs is foglalkozni a DMCA-val, hiszen ránk úgysem vonatkozik. inkább az európai megfelelője érdekes.

        egyébként a jailbreakelt eszközök nem vesztik el a garanciát automatikusan, hanem az Apple megtagadHATja a garanciális ügyintézést, ha jailbreakkel együtt viszed be azokat: “…unauthorized modification of the iOS is a violation of the iPhone end-user license agreement and because of this, Apple may deny service for an iPhone, iPad, or iPod touch that has installed any unauthorized software.”
        http://support.apple.com/kb/HT3743?viewlocale=en_US&locale=en_US

  2. Blabla - 2012.11.01. 11:15

    Bár még egyik eszközöm sincs jailbreakelve , de ha már kifizettem az enyém akkor ne mondja meg nekem a törvény hogy mit kezdjek vele ! Ha akarom fel töröm ha nem akkor nem !

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.