Az egyik legelső iOS-re fejlesztő játékstúdió csapata esett szét

Helme 2012.10.28. 14:41 Apple, Játékok 8 hozzászólás 687

Egy nagy és szép korszaknak van vége, ugyanis lassan darabjaira hullik szét az egyik legelső és legnépszerűbb iOS-re fejlesztő vállalat. Az ngmoco:)-t még Neil Young hozta létre majdnem négy évvel ezelőtt, aki az Electronic Arts-ot hagyta ott azért, hogy el tudja érni az álmait. Ez sikerült, az egyik legelső alkotásuk, a Rolando, hatalmas sikereket ért el több platformon egyaránt. Kétségtelenül iOS-en is kultikus játéknak számít a mai napig. Sajnos a frissítések eléggé tönkretették, de még így is tartja a 4 csillagos átlagot az AppStore-ban.

A másik hatalmas produktumuk a We Rule nevezetű applikáció, melyben egy birodalmat kellett építeni. Ez volt az, ami alapjában véve megindította a freemium játékok térhódítását. Az évek során azonban az ngmoco:) nem tudott több nagy névvel kijönni, elkezdték ontani magukból az alapból ingyenes, de a programban  fizetős csomagokat tartalmazó tucatproduktumokat. Ráadásul a Dena fúzió sem lett jó hatással a vállalatra, áttértek az olcsó társasági játékok gyártására.

Most pedig Neil Young és a társalapító Bob Stevenson úgy döntött, hogy elhagyja a céget, mert valami újba kezdenek. Az ngmoco:) kétségtelenül kitörölhetetlen nyomot hagyott az IT piacon. Reméljük, az új vezetés nem teszi teljesen tönkre a szebb napokat is látott vállalatot.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

8 hozzászólás

  1. Blabla - 2012.10.28. 19:05

    Lehet hogy érzéketlennek tűnök de ez teljesen hidegen hagy már bocsi :) de úgy gondolom van még elég játék az app store ban :D

  2. Keresztes György - 2012.10.28. 19:31

    Főleg hogy sem a cégről sem a játékaikról semmit sem hallott a magyarok jó része…

  3. Fleshman - 2012.10.29. 00:20

    Akiknek már az Appstore indulása óta iPhonejuk van az igenis hallott róla, a Rolandó pedig egy kiemelkedően jó játék (az hogy a frissítések tönkretették azt kötve hiszem)
    A cég veszte a kapzsisága lett, az a gyönyörű út amin elindultak az rombadőlt a We Rule és hasonszőrű freemium szemetekkel, még a Rolando 3-at is a kukába dobták, csak hogy freemiumot gyárthassanak. És így lettek játékfejlesztő cégből freemium termelő szenny vállalat. Sajnálom hogy ide fajult és hogy nem lesz több Rolando, de megérdemlik a vesztüket.

  4. Puhi - 2012.11.01. 11:20

    A We Rule az egyetlen jatek, amit a megjelenese ota jatszok napi szinten! Sajnalni fogom, ha nem kap tobb frissitest, esetleg lekapcsoljak a szervereket mogotte… :(

  5. kritikus - 2012.11.18. 15:36

    A posztok címében az “ő” betű karakterhibát fixáljátok már, mert nagyon igénytelenül mutat az oldalon.

    Nem kell más hozzá, csak pl. a High-Logic Font Creator program, a fontkészlet, amit használtok, oszt jó napot. Nem egy nagy munka!

    • KeleMan - 2012.11.18. 16:35

      Közel egy hónapja már megcsináltam, hogy a hosszú “ő” betűt is kezelje az oldal a címekben. Azóta nálam jól mutat, nem tudom, te hol tapasztaltál azóta ilyen hibát.

      • kritikus - 2012.11.18. 17:47

        Az összes posztcímben az oldalon. Firefox 16.0.2 alatt

Szólj hozzá Te is!