Felfüggesztették a tanárnőt, mert az iPaden tárolta a félmeztelen fotóit

Helme 2012.10.20. 14:57 Apple, iPad 8 hozzászólás 3 540

Talán nem degradáljuk az amerikai oktatást, ha azt mondjuk: ott főként csak a külsőségre mennek. Modern eszközökkel tanítanak, de nagyon szelektíven. Egy felmérés szerint a megkérdezettek több, mint 15%-a úgy gondolja, hogy Európa egyetlen országból áll, pedig a gyerekek még az órán is az interneten lóghatnak, így sokkal több ismeretet szerezhetnének ezáltal. Egy fiatal tanárnő, Randy, a modern kor szellemisége miatt mondhatott búcsút a tanári állásának. Plusz, nem kellett volna magát meztelenül fotózgatnia.

A tanárnő kitalálta, hogy az egyik feladathoz bevonja a saját iPadjét. Ezt odaadta a tanulóknak, akik össze-vissza nyomkodták, így beléptek a fotók közé, ahol felbukkant a tanárnő melle. Ezen a kis nebulók kiakadtak, (simán kinézzük, hogy direkt nézegették a képeket) a szülők pedig felfüggesztették az állásából a jószándékú pedagógust.

Randy nem is tudta, hogy azok a képek rajta vannak a táblagépén, mivel iPhone-nal készítette őket, de vélhetően szinkronizálta az iTunes. Emiatt nem teheti be a lábát az indianai Highland Middle School Andersonba.

A 13 éves Joshua Troutt a helyi TV-állomás riporterének elmondta, hogy akkor jelent meg a kép, amikor az egyik osztálytársa valamit elnyomott. Úgy tartja nem az ő hibájuk, csupán véletlenül nyitották meg. Érdekes módon az Apple szerint a kisgyerekek is könnyedén használhatják az iPhone-ot és az iPad-et, mert annyira egyszerű a kezelése. Ráadásul a photo mappa elnevezés segít, ha esetlegesen nem tudnák mit ábrázol az ikon.

Az iskola igazgatója elmondta, hogy felfüggesztették a tanárt, de gondolkodnak azon, hogyan is maradhatna az iskola pedagóguskarának a tagja. Vajon kinek lehet igaza?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

8 hozzászólás

  1. Csuty - 2012.10.20. 15:08

    Képek megvannak? :D

  2. Qpack - 2012.10.20. 15:34

    Esetleg egy képet a tanárnőről? :D

    Amúgy tuti kamuznak a gyerekek, azt véletlenül nem lehet megnyitni. Mockosz kisz nembulók…

  3. strucc007 - 2012.10.20. 15:54

    Bakker, nem értem, mit kell ebből ilyen nagy ügyet csinálni?? Megláttak egy félmeztelen testet, na és?! Ne mondja azt senki nekem, h egy 13 éves pont akkor látott ilyet először. Álszent és hülye világ ez…

  4. Tranki - 2012.10.20. 18:02

    Már régen fennt kellene lenni a képeknek de min 3-nal, mint az nCore-on xD

  5. M1800Riders - 2012.10.21. 06:33

    Igenis tessék kirúgni, kitoloncolni!!!!!!
    (Aztán nálunk taníthatna angolt, vagy franciát)

  6. M1800Riders - 2012.10.21. 06:34

    Vagyis Ő az :-)

  7. Bodnár Gergely - 2012.10.21. 08:34

    Strucc007 totál igazad van :)

  8. uiztor - 2012.10.21. 09:27

    hol a kép?
    (állásából)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.