Tovább függetlenedne az Apple a Samsungtól

KeleMan 2012.10.16. 15:02 Apple, Egyéb 0 db 504

Azt nagyon régóta tudjuk, hogy az Apple eszközei nem léteznének a Samsung segítsége nélkül. A különböző iOS és egyéb Apple készülékek alkatrészeinek túlnyomó részét a dél-koreaiaknak köszönhetjük. Az elmúlt években kirobbant “okostelefon-háború” miatt, valamint az Apple és Samsung közötti óriási ellentét kapcsán azonban az Apple megpróbált függetlenedni.

A Cnet-nek nyilatkozó Gus Richard, aki a Piper Jaffray egyik elemzője, most azt állítja, hogy az Apple további intézkedéseket hozott a függetlenedés miatt. Ezek alapján az iOS készülékeknél használt és a Samsung által gyártott chipeket már más gyártóval készíttetné el az Apple, nevezetesen a tajwani illetőségű TSMC-t (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) bízná meg a feladattal.

A beszámoló szerint az Apple jövőre több négymagos, 20nm-es gyártástechnológiával készült központi egységet kíván majd bemutatni, melyeknek állítólag a próbagyártása már ez év végén elkezdődhet, míg a tömegtermelés 2013-ban indulhat be. Az új chipek állítólag kevesebb energiát fogyasztanak, de a számítási teljesítményük mégis nagyobb, mint a most használatos készülékekben.

A döntés hátterében a költséghatékonyság is nagy szerepet játszhat, hiszen a TSMC várhatóan kedvezőbb árak mellett tudná biztosítani a chipek gyártását, mint azt jelenleg a Samsung teszi. A TSMC bár jelenleg is gyárt az Apple részére chipeket, de egy ilyen óriási üzlet befolyásolná a TSMC többi partnerét is, kihatással lenne azok termékeire, melyet a TSMC vezetői állítólag próbálnak elkerülni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!