iPhone 5-öt kapott ajándékba a Facebook-vezér

Helme 2012.10.06. 16:57 Apple, iPhone 4 db 1,493

Mark Zuckerberg nevét manapság már az is ismeri, aki az IT területen nem igazán van otthon. Bár a Facebook alapítójáról film készült, igazából csak mostanában került a figyelem középpontjába, hiszen nem úgy sikerült a közösségi oldal bevezetése a tőzsdére, mint ahogyan azt sokan várták. A mobilos felhasználóktól nem jön be pénz, ami a befektetőket nagyon aggasztja. Éppen ezért kezdődött meg az együttműködés az Apple-lel.

Zuckerberg pár éve még azt nyilatkozta, hogy nem igazán szereti az iPhone-t, mert egy rakat kábel kell ahhoz, hogy normálisan tudja használni. Ezt a saját üzenőfalán osztotta meg a feliratkozókkal. Aztán beütött a baj és módosítani kellett az állásfoglalást. Nem véletlenül kezdték újrafejleszteni az iOS-es Facebook alkalmazást. Ráadásul bele is épült az Apple szoftverébe némileg. Egyre komolyabb az összefonódás a két vállalat között.

A Facebook-vezér most kapott személyesen Tim Cook-tól egy iPhone 5-öt ajándékba. Ha a külföldi bulvárlapoknak hinni lehet, ezt használja Zuckerberg a mindennapokban. Természetesen a meglepetés telefon után nyilatkozott az új Apple termékről. Szerinte csodálatos a készülék, de nem felejtette el megemlíteni, hogy a Facebook kiemelt támogatást élvez ezen az eszközön.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 4 db

  1. eriktheviking - 2012.10.06. 18:02

    szegényke, biztos nagy szüksége volt rá, plusz anyagilag is meg van szorulva…nekem bezzeg nem ad timkúk ajándékba egyet, csak úgy mert

  2. Domi - 2012.10.06. 20:13

    Nekem jól jönne csak úgy.

  3. blabla - 2012.10.06. 23:33

    én is kérek eggyet timkúk , egy fehéret ha lehet , t mobile korlátlan net elöfizetéssel , hja és ne sóhérkodj 64 gigássat kérek :)

Szólj hozzá Te is!