Megvan, hogy mely iPhone 5 készülékekről kopik le a festék

Helme 2012.10.01. 21:02 iPhone 77 hozzászólás 20 590

Úgy néz ki a végére értünk az iPhone 5 kopás mizériának. Ha hinni lehet a híreszteléseknek, akkor megvan mely telefonok lettek selejt módon elkészítve. Most Te is ellenőrizheted, hogy kifogtad-e a pocsék szériát vagy a fortuna rád mosolygott és a kritikus heteket elkerülte az iPhone 5-öd. Mindenkinél rezeg a léc, így érdemes megtudni, hogy mi fog rád várni.

Több mint egy hete robbant a bomba, miszerint az iPhone 5-ök nagyon gyorsan karcolódnak. Ráadásul még ennél is nagyobb probléma jelentkezett egyes szériáknál. Akár magától képes lepattogni a festék. Egyelőre az Apple mindössze egyetlen mondattal kommentálta a történteket, az is cseppet demoralizáló volt. Szerintük semmi probléma nincs, mivel festik, ezért kopik. Két nap után? Hát köszi.

Egyre több helyen számolnak be arról, hogy csak bizonyos iPhone 5 készülékekkel van gond. Van olyan telefon, amit nyúzhatsz, mégis megtartja a festékréteget. Lassan biztosnak mondható, hogy a 36-37-ik héten készült mobiloknál jelentkezik a gond, ezek rosszabbak, mint a társaik. Persze felmerülhet a kérdés, hogy honnan tudhatjuk meg mikor készült az iPhone 5? Nos, van egy weboldal, ahová a szériaszámot beírva a rendszer pontosan kidobja a hetet. Ide kattintva ellenőrizni tudod, hogy kell-e tartanod a kopástól.

Várjuk a képeiteket, beszámolóitokat az info(kukac)iphonehungary(pont)hu email címre akkor, ha már elkezdett lejönni a festék. De érdekel minket az is, hogy valóban ezen időszak a kritikus-e. Ha van iPhone 5-öd és szeretnéd megosztani a tapasztalataidat feltétlenül írj nekünk. Köszönjük!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

77 hozzászólás

  1. Dani - 2012.10.01. 21:08

    sziasztok. Ha a mai nap folyamán rendeltem elő Iphone5.öt akkor amit én kapok az már biztos nem a 36-37. héten készült ügye? :D

    • ihopu - 2012.10.06. 07:45

      Szia Dani

      Ha megérkezik az iphone, írj már, hogy melyik széria.

      Köszi

  2. Helme - 2012.10.01. 21:09

    Szia! Több mint valószínű, hogy nem

  3. Dani - 2012.10.01. 21:10

    Köszönöm a gyors válaszod :)

  4. Dogzorz - 2012.10.01. 21:10

    Úgy tűnik hogy az enyém a 36. héten készült. 3 napja van meg a készülék, de a festéssel még abszolut semmi probléma. Remélem így is marad… Max t-mobil kicseréli nekem :)

  5. strucc007 - 2012.10.01. 21:30

    En is most rendeltem meg egy 64 gigás fehéret. Remélem azzal nem lesz gond. A szállítást október végére igazolta vissza az Apple.

    • iMike - 2012.10.01. 21:47

      Csak a fekete modellek esetében hallani a problémáról, a fehéreket (még) nem érte el a hype meg a randomgate.

  6. Mesuka - 2012.10.01. 21:47

    Az enyém 36. Héten készült… Fehér úgyhogy nem gondolnám hogy lesz baj… Ha mégis akkor kicserélik???

  7. peter - 2012.10.01. 22:00

    enyémet 36. héten gyártották, mind kb. az 5M darab 20%-át…. egy mikrokarc vagy sérülés sincs rajta… nekem a kezdetek óta megvan…

    • Helme - 2012.10.01. 22:04

      Szerencséd van. Nekem kegyetlenül néz ki. Olyanok is megszívták akik nagy mellénnyel mondták, hogy médiahack az egész. Pont ma mutatta az egyik újságíró srác, hogy az ővé hányadékul néz ki.

  8. peter - 2012.10.01. 22:02

    kicsit fel van fújva ez a karc téma és a többi negatív észrevétel is… jah, legjobb reklám a negatív reklám…

  9. Fleshman - 2012.10.01. 22:18

    Nah igen, ezért kell a fanatizmust a háttérbe rakni és nem első nap megvenni, főleg nem 24+ órás sorbanállás után :)))

    Nah mind1, azért remélem ha 1 hónap alatt rommákarcolódik akkor meglépi azt Apple hogy emelt fővel garanciálisan kicseréli

  10. Dogzorz - 2012.10.01. 22:24

    Nekem megérte azt a 30 órát a sorban :D Amúgy Belkin gumitokban tartom, szerintem nem lesaz baja a kis feketének.

  11. M1800Rider - 2012.10.01. 22:46

    Az enyém is 36. heti és 5. napja zsebben hordom, nem kopik!
    Ha a farmertől esetlegesen az élek megkopnának az számomra természetes kopás kategoriába tartozna! De ha felpattogzódna az gyári hiba! Még egyikkel sem találkoztam!

    Ez az oldal ahova a gyáriszot kellett bemásolni, ez korrekt vagy valami Samsungos kreállta?!?!:-))

  12. M1800Rider - 2012.10.01. 22:50

    Már csak azért mert beírtam egy Fake gyáriszámot és azzal is működik :-)))

  13. Ákos - 2012.10.01. 23:10

    36. hét festék kopik, már a dobozból kivéve volt rajta sérülés, bár nagyon apró. Azóta nem lett nagyobb. Viszont kamera problémàval küzdök. Sötétben előbb elalszik a vaku, mint ahogy a kamera elkészíti a képet. Újraindításkor megjavul, egy időre. Restorenem segített….

  14. iKris - 2012.10.01. 23:50

    Én pénteken sorbanálltam a kédszülékért a T-Mobile-nál, a 112. iPhone 5-öt hoztam el, nem tapasztaltam semmilyen problémát a festésével kapcsolatban, az oldal erre a készülékre azt írja amúgy, hogy a 35. Héten készült. :)

  15. pepezino - 2012.10.01. 23:57

    Ez a vaku probléma nálam is jelentkezett. Ujraindítás után rendbe jött… Remélem azért ez is orvosolva lesz!

    • Ákos - 2012.10.02. 07:32

      Szerinted mi lehet? Szoftveres hiba vagy valami komolyabb?

  16. Anorexia Nervosa - 2012.10.02. 00:17

    Najó, azért ez nem így működik, lássuk be. Ha valaki megvesz egy közel 200 rongyos telefont, az teljes joggal elvárhatja hogy legalább ne kopjon le az első héten. Ez nagyon-nagyon gáz az Apple részéről.
    De leginkább a cikkben látható megfogalmazás tetszik: “Most Te is ellenőrizheted, hogy kifogtad-e a pocsék szériát vagy a fortuna rád mosolygott..”. 200 ezres zsákbamacska. Remek.

  17. Laci - 2012.10.02. 06:45

    Az iPhonehungary kopóban lévő iPhoneja is a kérdéses héten készült?

  18. Légrádi Zoltán - 2012.10.02. 07:04

    Sajnos 36 -os héten készült! Kopás még nem jelentkezett, 28 -ától van meg a készülék. Ha cserére kerül sor az csak azért bosszantó mert rajt van 4500Ft -s Brandó fólia is, amit bebukok, no meg legalább 2 hétig nincs telefon, szóval csodás… :(

  19. M1800Rider - 2012.10.02. 07:06

    A mennyiség mindig a minőség rovására megy!
    Nem lenne szabad ebben a fogyasztó társadalomban elvárni, hogy egy cég, tökéletes, örökéletű terméket állítson elő!
    Ilyen világot élünk!
    Gondolom Apple-nél is van hétfő és menstruáló kisasszony akit épp elhagyott a pasija és szarik a minőségre!
    De ugyan ez van a világ “összes” gyárában! 3 hónap alatt 2 Sony tv-cseréltettem gariba! A BMW-ben 2 év alatt 7 lengőkar gariba! A 3 éves Philips mosógép foskupac! Ez egy ilyen világ lett!
    De az iPhone ne kopjon:-)

  20. Tibi - 2012.10.02. 07:14

    Sziasztok
    Fehérrel tud valaki gondot? Azt is megkell nézni a gyártást? Köszönöm a választ előre is.
    Sziasztok

  21. Tibi - 2012.10.02. 07:15

    Ezt még elfelejtettem kopás miatt van cserelehetoseg? Ez biztos??

  22. monsieurF - 2012.10.02. 09:07

    Azt megkérdezhetem, hogy honnan eredeztetitek a gyártási időszak és a karcok közötti összefüggést? Látom, hogy egy FB kommentelő ezt egyszer kijelentette, de a neten semmi nyoma, ezért úgy tűnik, hogy ez csak az ő agyszüleménye…nem?

  23. Balázs - 2012.10.02. 09:45

    36. heti feketém van, két napos korában kezdett el lekopni a festék az élénél, két különböző helyen is.

  24. TAKI - 2012.10.02. 12:13

    35. Hét:)

  25. Sohi - 2012.10.02. 15:12

    Én tegnap vettem Vodafonenál 16gb feketét, 36. heti, már négy helyen hiányzik a festés (kis pontokra kell gondolni, valószínű egyenlőre).
    Visszamentem ma és közölték iphonera nem vonatkozik a 72 órás csere, hogy is van ez?
    Tud valaki segíteni?

    • KeleMan - 2012.10.02. 15:39

      Az szép. Lesznek még ebből problémák úgy gondoljuk.

    • Taki - 2012.10.03. 08:06

      Szia szerintem a készülék biztosítással jól jársz egyébként olyan meg nincs h nem vonatkozik vásárlók könyve panasztétel fogyasztóvédelem lesz gari egyből nyugi:)

  26. Árpi - 2012.10.02. 16:04

    Sziasztok. A kopás miatt kicserélik a telefont?

  27. M1800Rider - 2012.10.02. 16:31

    Fenyegesd meg a KERMI-vel. Mindenre vonatkozik….

  28. Sohi - 2012.10.02. 18:18

    Megmondom őszintén, ha nem kopna tovább ez az egy-két hiba nem zavarna, de tartok attól, hogy egy hónap múlva nem lesz rajta festék?
    A jelenlegi állapot szerint inkább kukacoskodásnak tűnik, de egy majdnem 200.000 Ft-os cuccnál már elvárnám a tökéletességet.
    Kezdem megszokni, mostanában minden új műszaki cucc ilyen. Van egy LG 3D cinemascreenes tv-m, a kezdetek óta a bal felső sarok világosabb, azt mondták törődjek bele, ha kicserélik a másik is ilyen lesz csak lehet, hogy jobbra lent…

    • Árpi - 2012.10.02. 18:35

      Az iphone 5 állítólag prémium termék.. Igy elvárhato vagy inkább alap lenne,hogy ne kopjon ilyen könnyen.Szerintem ez nagyon gáz!

    • Taki - 2012.10.03. 08:10

      Nekem is van ilyen Tvm egy 55lw659S és nekem is vannak vele gondok eljutottam odáig velük h kicserélik írd le az email odaát és megpróbálok tanácsot adni

  29. M1800Rider - 2012.10.02. 19:23

    Hihetlen….
    Mercit, Audit meg BMW-t sem láttatok még szervizben ugye?

    • Árpi - 2012.10.02. 19:29

      Láttam már ezeket a márkákat is szervízben,de sajnos ezt a telefont hiába viszed szervízbe, attól még le lesz kopva.

  30. Thommen - 2012.10.02. 20:05

    Sohi! Azonnal menj vissza a Vodához! Olyan nincs, hogy bizonyos termékre vonatkozik a garancia bizonyos termékekre meg nem. Sőt a 72 órát is felejtsd el mert ha 12 hónap a gari és a termék nem hozza a tőle elvárható minőséget akkor az hibás!

    Nyilván le akarnak rázni sajna ez a megszokás Magyarországon. Amihez ragaszkodj a panaszkönyv! Bárki bármit mond legyen írásos nyoma a reklamációdnak!!!!!!!!!!!!

    • Sohi - 2012.10.02. 22:18

      Szerinted ha a festés kopik, mert gyártási hiba, akkor a garancia vonatkozik rá, mert ha igen nem érdekel most a pár pötty, majd ha jobban lekopik cseréltetem, nem hinném, hogy kicserélik a teljes külsőt.

  31. Anonim - 2012.10.02. 20:05

    Ha nekem lenne ebből a 2 kiritkus hétből “kopó telóm” és lekaparnám a szélét körbe, és akkor ott a sima alu keret. Szevasz:D

  32. Szöszke84 - 2012.10.03. 04:49

    Valaki segitsen….Feltettem az uj szoftvert es mindent duplan tett fel a telcsire,kepet zenet videot:(Mit csinaljak,nagyon idegesit……

  33. M1800Rider - 2012.10.03. 05:44

    09.24.én leejtettem (sokadszorra) a 4esemet és a hátlapja ripittyára törött. Volt rá biztosítás! Telefonáltam, kárszámot kapta, besétáltam és 4800.-Ft önrész befizetése után AZONNAL, HELYBEN cserélték vadonat újra az iPhont! Szóval ez a lerázós duma, higy az iPhonera a garancia meg csere nem csak ha…. Ezt hülyeség!
    A garancia a gyártásból eredendő hibára vonatkozik! Azaz ha visszaviszed az autógumit, hogy ez 6000km alatt elkopott, elhajtanak! Ok! De ha visszaviszed az autódat, hogy két nap után pattog róla a festék akkor???? Szerintetek a jog különbséget tesz egy 200e forintos telefon vagy egy autó között? Baromság! Ha ilyen elutasító volt (gondolom főnöki utasításra) az ügyintéző, egyértelműen vásárlók könyve és azonnal panaszt tenni a kereskedelmi osztályon! Nyakukba pattintanak egy 3kilós csekket aztán egyből más lesz a lány fekvése!

    Ennek ellenére továbbra is az a véleményem, hogy az a termék, amelyből 3 nap alatt eladtak 5 millió darabot egyértelmű, hogy van, lesz benne hibás!

  34. Bambi - 2012.10.03. 12:38

    Nekem 36. heti feketém van, hír valszeg igaz mivel nekem 1 nap után (ha közelről nézi az ember) látszik a kijelző fölött ahol kezdődik a fém, hogy kopik…(bőr tokban fóliával), most vettem rá egy műanyag switcheasy tokot, majd kiderül….Abból a szempontból nem parázom mivel volt már cserés iphone-m és cserélték illetve kötöttem rá most biztosítást is…Bár csere után váltok fehérre, mivel ami kevésbé kopós szériából van az is fog kopni csak 1 hónap múlva mondjuk…

  35. ChrissDR - 2012.10.03. 15:47

    32 gigás fekete. 33. heti. lássuk.

  36. Peeet - 2012.10.03. 15:48

    Sziasztok nekem azt irja a 35. héten készült.. akkor ez most jo vagy nem?

  37. csókacsaládnak - 2012.10.03. 21:19

    ma vettem át. 35. hét és nulla karc

  38. JohnReese - 2012.10.04. 09:03

    október 3-án vettem át, fekete 32GB-os, 39. héten készült.
    Sértetlenül érkezett, és ez azóta is így van.

  39. Csumpillla - 2012.10.04. 18:27

    Fekete 16Gigás ,36.hét, 1 hete használom ,ma fedeztem fel az első komolyabb kis foltocskàt …. :(
    Vajon mit fognak erre lépni,mert olyan nagy a csend mindenhol…. !?!?!?

  40. Csumpillla - 2012.10.04. 21:43

    Sziasztok ! Vajon van itt köztünk olyan aki ezzel a kopás problémával bárhova is fordult ???? Mert arról sehol sem találtam semmit !!!!

  41. Parallax - 2012.10.05. 09:41

    Sziasztok!
    Nem igazán tudom mitévő legyek, elvileg a napokban rendelném meg a fekete kis monolitomat, de őszintén szólva eléggé frusztrál ez a karc-dolog. Van már valami hír, hogy az apple orvosolta ezt a problémát a későbbi készülékeknél? Elég sok nemzetközi fórumot végignyálaztam és elég sok helyen észlelik ugyanezt a hibát. Agyfaszt kapnék, ha a zsír új cucc egy hét alatt szétkopna a szélén… Szerintetek várjak még?

  42. Zoli - 2012.10.05. 09:53

    Szerintem tök mind1 hogy melyik héten gyártották, huzamosabb használat ( 1-2 hónap) során tok nélkül mind kopni fog. Ez van sajnos :( Majd jövöre kijavítják , így lehet venni újat.

  43. kanya - 2012.10.06. 10:19

    Hali.
    Nekem haverom Hétfőn venné meg Németbe, és nem tudom h van e még a jelzett időpontban készült iphone a boltokba vagy már kidobták a vevőknek az összeset.

    Picit izgi a helyzet mert ennyi pénz és ha karcolódik akkor megverek vele egy androidosat XD

    Szerintetek az újonnan vásároltaknál lesz még probléma?

  44. szabodenesnk - 2012.10.06. 16:31

    Production week: 34 (August)
    Nem tapasztalok rajta kopást.

  45. Gáll Mátyás - 2012.10.06. 21:20

    Sziasztok! Október 1-én rendeltem meg a telefonom a magyarországi T-Mobile üzletláncon keresztül! A készülék 2 nappal később a kezemben volt, annak ellenére ,hogy 32GB – os! A lényeg ,hogy a készülék a 39. héten készült!

  46. Izoli - 2012.10.06. 21:23

    35. Heti 4 napja használom és kopik! :(( :S azt gondolom akkor nem hét függő!!! :(( fekete 32GB

  47. ihopu - 2012.10.10. 18:24

    Fehér iphon-ról tudtok hasonló problémákat?

  48. danola - 2012.10.13. 20:24

    Na sziasztok! Nekem is megérkezett tegnap!:) nekem előtte 3gsem volt.. Na hát ég és föld!:) eleinte egy karcolas se volt rajta, de sajnos nálam is jelentkezik a probléma,hogy a szélén kis kopás nyomok vannak:/ remélem nem lesz nagyon ronda…

  49. Api - 2012.10.18. 00:16

    Sziasztok! Most kaptam egy fekete 32 Gb iPhone 5-öst ajándékba egyenesen németországból, 36. heti és bizony már a dobozból kivéve volt rajta egy mélyebb karc és egy pici helyen már kopott a széle is. Még nem használtam, a gyári fólia rajta és még tovább pihen a dobozában.Tudom, ajándék lónak ne nézd a fogát, de szerintem azért ez már gááááz!…Viszont picikét bogaras vagyok az ilyen dolgokkal kapcsolatban és nem tudom mi tévő legyek, meg egyáltalán mit tehetek?

  50. Lopez - 2012.10.31. 00:42

    Üdv.

    Én egy japán oldalon néztem. Chrommal.
    Hogy, a Foxconn-nál dolgozó illetők végig szar munkát csináltak. És azért volt hiszti mert ezért akartak bérmegvonást csinálni. És ez nem tetszett a dolgozóknak.
    Na már most közben meg már az első szériát már kiszállították kereskedőknek. Így már nem akarta fel vállalni a Foxconn a sz*rt és elvinni a dolgot..
    Így ezt lett a vége hogy, az elején kikerültek ilyenek.

    Ez nem lesz gariztatás, pont azért amit fentebb említett egy illető hogy..
    “M1800Rider – 2012.10.01. 22:46
    Ha a farmertől esetlegesen az élek megkopnának az számomra természetes kopás kategóriába tartozna! ”

    Meg ne kérdezze senki se tőlem hogy, mi volt az oldal neve. Ha bőszen keresgéltek Chrome-al, biztos meg találjátok.

    És sajnos amit linkeltettek oldalt, az kamu.
    Arra gyűjt az oldal hogy, IMEI számokat és sorozat számokat majd a “függetlenítésnél” felhasználhassák.
    ;) Én nem írnám be oda a helyetekbe a becenevemet sem!

    Remélem tudtam segíteni. Ha bőszen gógléztok, nektek is felcsillan a remény sugár!
    (kapcsoljátok ki a “magyar nyelvű oldalak” keresést! ; D sokat fog segíteni)

    peace
    Ł. O. P. E. Z.

  51. Ohje - 2012.10.31. 11:18

    Helo.
    Tegnap felhivtam apple.hu supportjat a kopassal kapcsolatban. Azt mondtak , ha onnan vasarolt (nem T vagy voda) cserelik 14 napon belul szo nelkul . Ezutan a hivatalos szervizbe kell bevinni egy vizsgalatra, honnan ered a kopas( leejtettek e ) , tehat 1 even belul cserelik. Aki mobil szolgaltatotol vette annak ott kell erdeklodnie , de en ugy gondolom , hogy garancia tekinteteben (is) az apple ad iranyvonalat , es mint irtam ok cserelik ..

  52. Ohje - 2012.10.31. 11:19

    Ja es meg annyi , ha valaki gariztat az nem jatszhato meg , hogy feketet gariztat es feheret ker .. Amilyet bevisz az ember pont olyat kap vissza..

  53. Csöri - 2012.11.10. 20:06

    Én az elsők között vettem itthon a T-nél és másfél hónap használat után a sarkok élei már “világítanak”, és az oldala is megindult, szintén az éleknél. Decemberben visszaviszem kiderül cserélik-e.

  54. Zsolt - 2012.11.14. 20:25

    Az enyém 35 hét szeptember!! De kopik!!

  55. deer - 2012.11.15. 20:52

    Az enyém 43. hét és kopik, oldalt és az alján is. Kedden kaptam meg a készüléket, holnap benézek egy T-be, kíváncsi vagyok, mit mondanak… Ez az első iPhone-om, kicsit csalódott vagyok, de bízom benne, hogy nem így kell szeretnünk egymást.:)

  56. Leon - 2012.11.24. 21:36

    Sziasztok!

    Sajnos az en készülékem is kopik, főleg a sarkánál. Be is vittem a t mobile ba ahonnan egy hét múlva vissza kaptam azzal a tájékoztatással hogy a készülék burkolata normál használat mellett kopik főleg a sarkai:( tehát ez igy rendben van.
    Szóval legközelebb majd nem dilemmazok, hogy melyiket vegyem az s4 est vagy a 6 ost:)))

  57. kakos88 - 2012.11.25. 20:58

    Az elsők között vettem, 36.heti és kopik. Bumperben tartom, fólia elöl-hátul+bőr tok még ezeken felül. 4hétig bírta, utána vettem észre. Kicsit az élek, meg a jobb oldala. Egyelőre… Ennek ellenére én maradok az APPLE-nél az biztos, de ez kicsit zavar….pedig fehéret rendeltem, csak elírta a kedves ügyintéző kisasszony! …

  58. balintk - 2012.12.07. 15:24

    novemberi gyartmany, 1.5 hetes, black
    kopik :(

  59. kis misi - 2013.01.26. 08:25

    Hol irja ki h hanyasik heten gyartottak?

  60. Hoolio - 2013.02.25. 11:02

    Iphone 5 black 32GB 39.-hét és kopik rendesen.

  61. Gyuri - 2013.02.25. 11:29

    48.hét és jobb felső sarkán elkezdett kopni…

  62. marconasty - 2013.03.05. 00:38

    32 -het es allapota 100% os …… lehet kapni hozza tokot szerintem hasznaljatok

  63. iLovePhone - 2013.03.16. 14:28

    SZiasztok. Nekem is elkezdett kopni a fekete októberi mobilom. Volt közületek olyan aki ez ügybe reklamált a T-Mobile nál vagy a magyar Apple képviseletnél?Járt e valamilyen sikerrel?

  64. Fárr Vince - 2013.03.17. 12:05

    42-ik héten készült (Október), 2012 rendben van mar? Ez nem fog kopni?

  65. Joe - 2013.05.24. 16:11

    Production year: 2013
    Production week: 4 (January)
    kopik, undoritoan, szinte a semmibol, nem csak azokra vonatkozik, ha old info bocs, gugliztam a problemara, hallottam hogy garanciaban cserelik, elottem vettek egyet az nem kopik, es dobaljak rendesen, premium termektol mast var az ember, 3gs 4 ev utan sem nez ki igy.

  66. Tibi - 2013.08.19. 17:03

    Production year: 2013
    Production week: 22 (June)
    Factory: China, Chengdu – Foxconn

    Ma kezdett el kopni jobb alul a semmitől. Többi része tokban van…de meg sem merem nézni.

    Miért!? :(

  67. Norbi - 2014.01.19. 11:27

    Ma kaptam vissza az 5-ös iPhoneomat a Vodafonetól, hogy “semmi baja”, de tulajdonképpen minden oldala lekopott… Most tovább lépek és a fogyasztó védelemhez kerítem az ügyet egy ügyvéd barátommal. Ilyen nincs, hogy egy 200ezer forintos telefon (vagy legyen bármi) lekopik napok alatt… Ha eltelt volna már 1év azt mondom oké, de így nem. Vigyáztam rá és olyan, mintha dobáltam volna… :( Meglátjuk! Ne hagyja senki én azt mondom!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.