Hivatalos! 24 óra alatt 2 millió darab iPhone 5 készüléket adtak el

KeleMan 2012.09.17. 18:08 Apple, iPhone 0 db 1 924

Az Apple a mai napon hivatalos sajtóközleményben tudatta ország-világgal, hogy a múlt héten pénteken elérhetővé tett előrendelések során több, mint 2 millió darab iPhone 5 készüléket értékesítettek mindössze 24 óra leforgása alatt. Egy évvel ezelőtt az iPhone 4S készülék bemutatásakor ez a szám mindössze 1 millió darabra rúgott, így most dupláztak a kaliforniai cégnél.

Phil Schiller az Apple marketingért felelős igazgatója és alelnöke fenomenálisnak tartja az előrendelési mutatókat, mely minden korábbi rekordot megdöntött. Hozzátette, hogy az új iPhone 5 készülék a legjobb iPhone lett és a legszebb termék, amit valaha készítettek. Reméli, hogy a felhasználók ugyanannyira fogják szeretni, mint ahogy ők.

A hivatalos rajt 2012. szeptember 21-én lesz az USA-ban és pár nagyobb országban, míg hazánkban 2012. szeptember 28-án kezdődik meg a forgalmazás. A T-Mobile biztosan fogja az iPhone 5 készüléket árusítani, de a Vodafone még nem adott ki tájékoztatást. A Telenornál pedig a Facebook oldalukon gyűlik a pletyka, miszerint a holnapi naptól felveszik a készülékkínálatukba az iPhone 4S készüléket, ami előrevetíti, hogy az LTE hálózattal rendelkező operátornál is elképzelhető a későbbiekben az iPhone 5 forgalmazása.

CUPERTINO, California—September 17, 2012—Apple® today announced pre-orders of its iPhone® 5 topped two million in just 24 hours, more than double the previous record of one million held by iPhone 4S. Demand for iPhone 5 exceeds the initial supply and while the majority of pre-orders will be delivered to customers on September 21, many are scheduled to be delivered in October. iPhone 5 is the thinnest and lightest iPhone ever, completely redesigned to feature a stunning new 4-inch Retina™ display; an Apple-designed A6 chip for blazing fast performance; and ultrafast wireless technology*—all while delivering even better battery life.**

“iPhone 5 pre-orders have shattered the previous record held by iPhone 4S and the customer response to iPhone 5 has been phenomenal,” said Philip Schiller, Apple’s senior vice president of Worldwide Marketing. “iPhone 5 is the best iPhone yet, the most beautiful product we’ve ever made, and we hope customers love it as much as we do.”

iPhone 5 comes with iOS 6, the world’s most advanced mobile operating system with over 200 new user features including: an all new Maps app with Apple-designed cartography, turn-by-turn navigation and an amazing new Flyover™ view; Facebook integration for Contacts and Calendar, with the ability to post directly from Notification Center; Passbook®, the simplest way to get all your passes in one place; new Siri® features, including support for more languages, easy access to sports scores, restaurant recommendations and movie listings;*** Siri and Facebook-enabled apps like Photos, Safari® and Maps; and Shared Photo Streams via iCloud®.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!