Itt vannak a legfontosabb iPhone 5 pletykák

Helme 2012.09.10. 14:17 Apple, iPhone 15 hozzászólás 2 810

Mi már remegő kézzel várjuk az Apple eseményét, ugyanis – ha a hírek igaznak bizonyulnak – bejelentik a következő szériás iPhone-t. Az elmúlt hónapokban számtalan pletyka szaladt körbe a neten. Mi most összeszedtünk ebből egy toplistát. Megtekinthetitek a 10 legtöbbször említett iPhone 5 hírt.

1. Az Apple számára nagyon fontos az iPhone, – hiszen a bevételük több mint fele ebből a szegmensből érkezik – így bármennyire is ragaszkodtak az egykezes mérethez, a piaci trendek alakulása miatt kénytelenek egy nagyobb, 4″-es kijelzőt pakolni az új készülékbe.

2. Az új modell vélhetően fel lesz szerelve LTE/4G-s modullal. Ez a legtöbb rivális készülékben már elérhető, így az egyik legalapvetőbb elvárás a telefonnal szemben.

3. A következő generációs iPhone modellben átalakítják a csatlakozót, így kisebb lesz, s mindössze kilenc tűt fog kapni. Kérdéses azonban, hogy az eddig megvásárolt kiegészítőket ki kell-e dobni, vagy gyártani fognak hozzá hivatalos átalakítót.

4. Új fülhallgatót terveztek a mérnökök, eltűnik a szürke gumi rész, mely az egyik szimbóluma volt az Apple-nek ezen a téren. A kialakítás is változik: közvetlenül a hallójáratba sugároz, így adva még nagyobb zenei élményt. Ehhez azonban nyomott forma társul.

5. Állítólag Nano-SIM kártya lesz az iPhone 5-ben.

6. A 3,5 mm-es csatlakozó a telefon tetejéről átkerül az aljára.

7. Az új iPhone hátulja fémből fog készülni, így az ütéseket jobban fogja bírni.

8. Egyes képeken lehetett látni, hogy az új iPhone akkumulátora nagyobb. Bár szélességében és vastagságában nem igazán látni különbséget, jelentősen megnyúlt. Ennek ellenére a teljesítménye nem igazán meggyőző.

9. Az iPhone 5 karcsúbb és könnyebb lesz, mint az iPhone 4 és a 4S, azonban a szélessége egyáltalán nem fog változni.

10. Jelentések szerint a hivatalos forgalmazás szeptember 21-én már megkezdődhet.

Mint ahogyan a legtöbb pletykánál, ezeknél sem lehet pontosan tudni, hogy melyek igazak, de úgy gondoljuk: a feltételezések közül nincsen olyan, mely túlságosan elszállt ötlet lenne.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

15 hozzászólás

  1. a.sebi - 2012.09.10. 17:37

    Ezeket még hányszor írod meg szerdáig?

    • Dominik - 2012.09.10. 18:15

      Szerintem ha zavarnak ezek az írások, akkor van egy nagyon-nagyon egyszerű megoldásom: NE OLVASD!!!!!!!!! Na ugye, hogy ugye? :P Nem túl bonyolult! Vagy akkor vezess TE is egy blogot, és oda megírhatod a szuperizgalmas cikkeidet ember!

  2. a.sebi - 2012.09.10. 20:04

    Jolvan, jolvan. nyugodj meg….de tényleg röhely hogy ezeket már vagy 5 ször leìrták….unalmas……

    • Dominik - 2012.09.10. 20:24

      Jó, bevallom, hogy nyilván szívesebben olvasnék már konkrétumokat, illetve tartalmasabb cikkeket. Ez annak tudható be, hogy már hosszú hónapok óta ugyanazok a pletykák keringenek, hiteles konkrétum viszont csak szerdán lesz…mindegy, lényeg, hogy várjuk a szerda este 7-et :P

  3. a.sebi - 2012.09.10. 20:57

    Én is nagyon várom…..
    Csak azért volt a kirohanásom mert 20 percenként frissytem az oldalt hogy hátha lesz egy jó cikk erre az olvasom hogy 4 colos lesz a kijelzö…heheh ilyenkor trombózist kapok…..

    • Dominik - 2012.09.10. 21:19

      Ja értem…hát én is lassan ott tartok, hogy nem tudok aludni, de komolyan :D Nézem a macrumors.com-on a visszaszámlálót, beteges, dehát ez van, mindenkinek lehet 1-2 dilije szerintem :P
      Én bízom a 4″-os megjelenítőben, mert kényelmesebb lehet látni a rajta lévő tartalmat, többet mutat. Ez az “egykézzelátéremjujjdejó” című dolog meg olyan, hogy magasról teszek rá…át lehet azt is érni, ha nagyon akarja az ember, sőt.. :D

      • Bence - 2012.09.11. 09:11

        Igazad van, én a 4.8″ kijelzőt is kényelmesen tudom használni, az iPhone 4 után fantasztikus élmény a gyönyörű, hatalmas kijelző! :-) A 4″ már előrelépés a picuri 3.5″-höz képest, biztosan szeretni fogod!!!

        • Dominik - 2012.09.11. 09:32

          Így van, egyetértek, kell is a nagyobb megjelenítő, én személy szerint a legkisebb mértékben sem foglalkozom azzal, hogy most áterem-e az ujjamal, vagy sem, persze ez az én szubjektív álláspontom. Legyen nagyobb a kijelző, nyilván ne idióta hatása legyen, de nagyobb kép = nagyobb élmény : )

  4. a.sebi - 2012.09.11. 07:32

    Nézd én is nagyon várom…de biztos nem veszem meg…ki fogs, de nekem kicsigalaxy noteot használok.
    Én azért várom mert szeretnék már valami nagyobb durranást látni az appletöl, mert egy kicsit egysíkunak tartom már a termékeiket, kicsit unalmasnak…. Kurva jo nagyon szép de uncsi…valami küllem vátpzás is jót tenne a régi, jó iosben

  5. JakeJ. - 2012.09.11. 12:41

    Sziasztok!
    Nagy Apple/iPhone fanatikus vagyok, ezért mostanában már tényleg nehéz a várakozás…:) ezért is jó szerintem, hogy mindig frissül ez az oldal, mert így kicsit csillapítja az “éhségemet”…:) köszönet a szerkesztőknek a sok infóért!
    Viszont jó lenne olvasni egy olyan cikket is, amiben leírjátok, hogy nektek mi a véleményetek, tippetek arról, hogy Magyarországra kb. Mikor fog érkezni, mennyi lehet majd az ára, kell e majd megint sorbanállásra/hónapos várólistákra számítani, stb,stb.
    Valami magyar piaccal kapcsolatos (akár találgatós cikk is) nagyon jó lenne…. :)

    • Dominik - 2012.09.11. 14:14

      Én detto ugyanez vagyok : ) Előreláthatólag ugye a 2. nagy hullámban érkezik meg Magyarországra, azaz október 5-én, de ez nyilván nem biztos. Egy külföldi cikket olvastam, hogy az iPhone 4S árai fognak az új készülékre is vonatkozni. Hogy lesz-e sorban állás, én nem tudom, de szerintem lesz azért. De mélyen bízom benne, hogy hónapos várólisták nem lesznek.. : )

      • JakeJ. - 2012.09.11. 14:40

        :-) Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül a “fanatizmussal”.
        Az október 5-i időpont elég jó lenne, akkor nem is kéne sokat várni.
        Abban esetleg tudnál segíteni, hogy vajon a MédiaMánia XL csomaggal is lehet majd “kedvezményesebb” áron megvásárolni a telefont? Nekem az előző iPhone-jaim más konstrukcióval lettek megvásárolva, viszont most ez a MédiaMánia XL díjcsomagom van és ehhez szeretném majd megvenni a telefont. Remélem ehhez is lehet majd nem csak Ikon vagy Mozaik előfizetéshez.

        • Dominik - 2012.09.11. 16:56

          Előreláthatólag szerintem sajnos nem lehet az általad preferált MédiaMánia XL-ben megvásárolni az új iPhone-t, tekintve, hogy a jelenlegi iPhone 4S-t sem lehet, csakis Mozaik, illetve Ikonban lehet megvenni… : / Nekem pillanatnyilag egy Ikon 200-as csomagom van, amire a hűség 25-én lejár. Szerinted ha nem szólok a T-Mobile-nak, akkor ez autómatikusan megy tovább ez a díjcsomag, csak akkor szűnik meg, ha én felmondom? Illetve még egy kérdés: mit gondolsz, kell majd kötni megint több éves hűséget az új iPhone-re, vagy egyszerűen csak egy pár ezer forintért megveszem az új aprócska SIM-et és átírják arra a számomat, meg a csomagomat, vagy pedig új számom kell hogy legyen új mobilnet csomaggal?

  6. Nevetel Endre - 2012.09.12. 08:20

    Ne haragudj, de ezek az információk egyáltalán nem fedik a valóságot, mondhatni hogy butaság. Egy dolgot lehet fixre tudni, mégpedig a kijelző felépítését, és eme hírben még csak véletlenül sem ejtetted meg az a dolgot ami biztos. Aki emlékszik, januárban az Apple levédette új kijelzőtechnológiáját (IPS panel).

    • Helme - 2012.09.12. 09:23

      Szia, ez a cikk a Buisness Insider alapján készül. Mivel az InCell le van védve, ezért az nem pletyka hanem tuti. Ha elolvasod a cikk címét akkor rájössz, hogy itt a pletykákat szedtük össze… ;)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.