Videó: ebben fog különbözni az iPhone 5

Helme 2012.09.08. 14:27 Apple, iPhone 14 db 5,783

Ha az Apple is úgy akarja, akkor jövő héten bemutatásra kerül a következő generációs iPhone, melyet talán iPhone 5-nek fognak hívni, de az is lehet, hogy nem, éppen ezért tömegek égnek lázban, hogy végre pont kerülhessen a történet végére, és az almás vállalat bejelentse az új csúcskészülékét. Azt már egy videóban láthattuk, hogy a pletykák szerint az iPhone 5 mennyire fog hasonlítani a Samsung Galaxy SIII-hoz. A mozgóképes anyagból jól kivehető: szinte semennyire. Most azonban vizsgáljuk meg az iPhone 4S és az 5 közötti különbségeket.

Természetesen amíg az Apple nem jelenti be a hivatalosan az iPhone 5 létezését, addig mindent csak fenntartásokkal kell kezelni. Mindenesetre az Animatedvisual csapat elkészített még egy videót, melyben azt kívánják bemutatni, hogy az iPhone 4S és az 5 dizájnja mennyiben fog eltérni egymástól. Jól látszik, hogy az új változat sokkal nagyobb és vékonyabb. Ezen kívül máshol van a fülhallgató bemenetel és kisebb a csatlakozó. Persze vannak még különbségek. Te mit veszel még észre?

- iPhoneHungary Rövidhírek -

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 14 db

  1. Anonim - 2012.09.08. 14:44

    Azt hogy pont olyan vékony lesz az 5-ös mint a 4 ill. 4S készülékeken a fém “karima”:D

  2. Parvol - 2012.09.08. 15:02

    Az új iphone-on van 4 olvasatlan e-mail

    • mémgén - 2012.09.08. 22:31

      :D !!!!

  3. Levi95 - 2012.09.08. 15:27

    a fenti mikforon bekerult a kamera es a vaku koze

  4. Russty - 2012.09.08. 16:01

    Azt veszem észre, hogy ezért kurvára nem fogok 2kilót kiadni :)))
    Nekem baromira nem tetszik…. marad a 4 ha valóban ilyen lesz….

  5. Enn - 2012.09.08. 17:36

    Már nem azért de nincsen rajta sim kártyának hely..:DD

  6. István - 2012.09.08. 18:08

    9 olvasatlan email van, nem 4

  7. Bryan_p92 - 2012.09.08. 18:25

    Már megbocsájts Parvol, de 9 olvasatlan e-mail van az új iPhone-on!

  8. iphone 5 - 2012.09.08. 19:35

    iphone 5: IOS 3

    iphone 4: IOS 5

  9. reconka - 2012.09.08. 22:40

    iphone 5 telefonon a dock vicces, mintha valalmi regi IOS reklam lenne :)

  10. Lerobi - 2012.09.09. 14:54

    Ha ekkora kőbalta lessz az új iphone, akkor nem veszünk .

  11. kaki676 - 2012.09.09. 17:42

    szerintem nincs vele semmi baj csak egy kicsit aránytalan de jo

  12. EztMegmondom.Frankón - 2012.09.10. 17:36

    …aránytalan hurka,,, semmi több!
    ez így édeskevés és nagy szégyen.
    Totál bukta…

  13. Lerobi - 2012.09.10. 17:55

    Nem tudom minek nagyobb, ott lessz az Ipad mini stb.
    Akkor minek nagyobb !!!!!!!!

Szólj hozzá Te is!