Kínában az iPhone 5 egy fincsi kis jégkrém

Helme 2012.08.20. 16:08 Egyéb, iPhone 0 db 1 620

Még mi azt sem tudjuk, hogyan is fogják hívni a következő iPhone készüléket, addig Kínában már el is kezdték forgalmazni azt. Igaz kicsit máshogy, mint ahogyan azt kellene. Shenyangban, Liaoning tartomány fővárosában már kapható az iPhone 5: jégkrém formában. A fagyasztott termék nagyon népszerű ott, rengeteg bolt csak erre szakosodott. Éppen ezért furfangosságokat kell bevetni ahhoz, hogy az embereket becsábítsuk a boltba.

A gyártó szerint az Apple termékekkel történő reklámozás nagyon népszerű, ugyanis kifejezik azt, amit ez az édes nedű képvisel. Ráadásul ugyan az a célcsoport kell mind az almás óriásvállalatnak, mint pedig az édességet gyártó cégnek. Legalábbis ezt nyilatkozta Gao Yuxin, a Deshi képviselőcsoport vezetője a China Daily-nek.

A cél mindkettőnek ugyan az: ügyfelek szerezése. Olyan fiatalokat szeretnénk vásárlásra buzdítani, akik trendik. Így az iPhone nevével fémjelzett termékek tökéletes vásárlócsalogatók.

Zhou Duonak egy kis boltja van, s ő is forgalmazza az iPhone 5 fagyit. Elmondása szerint tényleg meglátszik az ereje: míg más márkából naponta maximum tíz darabot tud értékesíteni, addig ebből a fajtából átlagosan 50 darabot vásárolnak, ami szerinte kiemelkedő szám.

A csomagolás egyébként nagyon egyszerű: mindössze egy iPhone 5 látható a papíron. Érdemes megnézni a TM feliratot, tehát jogvédelem alatt áll. Elméletileg azért használhatják ilyen pofátlanul ezt a nevet, mert az Apple hivatalosan nem jelentette be igényét a névre. A Deshi nyújtotta be még a tavalyi évben a kérelmet a versenyhivatalhoz, de még mindig elbírálásra vár.

Egy kínai ügyvéd szerint az Apple nem perelhet, azonban a versenyhivatal betilthatja, ugyanis egyértelműen az Apple-re utal, de semmi esetre sem illegális, mivel egy másik iparágban használják. Ezért az óriásvállalatnak közvetlenül semmilyen vagyoni kára nem származik. Ennek ellenére komoly etikai kérdéseket vet fel.

Maga a jégkrém egyébként sima alma alakú, nem is túl nagy, de a beszámolók szerint igazán finom íze van. Mondanánk azt, hogy aki a környéken jár dobjon haza nekünk egyet, de mire ez ideérne, addigra szépen elolvadna.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Szólj hozzá Te is!