Az amerikai emberek 80%-át az új iPhone izgatja, nem az iPad mini

KeleMan 2012.08.11. 20:20 Apple, iPad 1 db 781

Az Apple nagy hibát követne el, ha egyszerre dobná piacra az új iPhone készüléket és az iPad mini táblagépet, már ha készül az egyáltalán. Egy friss amerikai felmérés arra mutat rá, hogy a megkérdezettek nagyrésze inkább az új iPhone készüléket részesíti előnyben, mint a kisebb iPad táblagépet.

Eddig ugye az új iPhone és az új iPad készülékek megjelenése között az Apple mindig a lehető legnagyobb időintervallumot hagyta, hogy a két termék ne üsse egymást. Az átlagosan fél éves eltérés a két termék megjelenése között jót tesz mindkét eszköz eladásainak. A CouponCodes4u.com felmérésében 1.873 ember nyilatkozott úgy, hogy inkább a polcon hagyná az iPad minit, hogy inkább az új iPhone készüléket vásárolhassa meg. Válaszolták mindezt úgy, hogy a megkérdezettek 77%-nak már most is van iPhone készüléke.

A válaszadók 46%-a mondta, hogy számukra az iPad mini értéktelen lenne, míg 39% úgy nyilatkozott, hogy az új iPhone készüléket sokkal több mindenre tudnák használni. Elképzelhető persze, hogy az Apple célja egybevág a fent leírtakkal és bár az iPad mini készülékre sokan várnak, mégsem szeretnék a cupertinóiak, hogy a 9,7″-es új iPad eladásait csökkentse az új, de kisebb modell megérkezése.

Mivel az új iPad mini táblagéppel kapcsolatban rendkívül kevés információ szivárog ki, az is lehetséges, hogy azt az Apple majd csak jövő év elején a negyedik generációs iPad bemutatásakor fogja piacra dobni, ahogy tette ezt a 11″-es MacBook Air számítógéppel is az új 13″-es MacBook Pro bemutatásakor, amolyan kistestvérként behozva a köztudatba, még 2010-ben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. EztMegmondom.Frankón - 2012.08.11. 22:08

    idióta perverz disznók….
    engem inkább a csajok izgatnak.,

Szólj hozzá Te is!