Fortune Global 500: Az Apple a 7. legnyereségesebb vállalat

KeleMan 2012.07.18. 11:51 Apple, Egyéb 0 db 705

Még ez év májusában megírtuk, hogy az Apple a 17. helyen áll a Fortune 500-as listáján csak az USA cégeit nézve, mostanra pedig elkészült a világ összes cégének 500-as listája is. A Fortune magazin Global 500-as ranglistáján szereplő vállalatok számában a listavezető Egyesült Államok mögé 12 új vállalat felvételével Japánt megelőzve Kína lépett előre a második helyre. A listán egyetlen magyar vállalataként a Mol Nyrt. szerepel, amely egy év alatt 57 helyet előre lépve jelenleg a 412. helyen áll.

A Fortune magazin által a 2011-es értékesítési árbevételük alapján a világ legnagyobb vállalatairól összeállított 2012-es globális ranglistán 132 amerikai, 73 kínai és 68 japán vállalat szerepel. Az idén 12 új kínai vállalat került fel a listára, egy amerikai vállalat került le róla. Az amerikai vállalatok száma egyébként már sorban a tizedik egymást követő évben csökken a listán. Kiesett például a Blackberry telefonokat gyártó Research in Motion (RIM) is.

A Fortune magazin minden évben közös listán (Fortune Global 500) rangsorolja a világ legnagyobb vállalatait. A Mol már többször is felkerült a listára, de az idén a többi között közel 26,6 milliárd dolláros bevételével (mintegy 5.300 milliárd forint) és több mint 760 millió dolláros nettó eredményével (mintegy 150 milliárd forint) és több mint 31.000-es alkalmazotti létszámával került a rangsorba.

Az idén a Fortune 500 listájára 159 európai vállalat került fel. A negyedik helyen holtverseny alakult ki Franciaország és Németország (32-32) között, majd sorrendben Nagy-Britannia (26), Svájc (15), Dél-Korea (13), Hollandia (12), Kanada (11), illetve holtversenyben (9) Olaszország és Ausztrália következik. A Fortune Global 500-as listán szereplő vállalatok együttesen 29,5 ezer milliárd dollár értékesítési árbevételt értek el 2011-ben, 13,2 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Az 1,6 ezer milliárd dollár összesített nyereség pedig 7 százalékkal haladja meg a tavalyit – írta a China Daily.

A listát a brit-holland Royal Dutch Shell olajipari konszern vezeti 484,5 milliárd dollár 2011-es értékesítési árbevétellel, ami 28,1 százalékkal haladja meg az előző évit. A Shell az előző két évben listavezető amerikai Wal-Mart Stores kiskereskedelmi láncot ütötte ki az első helyezésről. A Wal-Mart az idén a harmadik helyre esett le, a második helyre az Exxon Mobil került, a negyedik helyet pedig a BP olajipari konszern foglalja el.

Az első tíz között az energiaipar nyolc vállalattal képviselteti magát, közöttük három kínai céggel. A Sinopec Group, a China National Petroleum Corp és a State Grid Corp of China az előző évivel megegyező 5., 6. és 7. helyezést tartja a rangsorban. A nyolcadik helyen a Chevron, a kilencediken pedig a ConocoPhillips áll.

A listán az Apple jelenleg az 55. helyen áll, mindezt úgy tette, hogy az előző évihez képest 56 helyet lépett előre, köszönhetően annak, hogy az Apple a 7. legnyereségesebb cég a Földön. A cupertinói vállalat 25,9 milliárd dolláros nyereséggel büszkélkedhet, a Microsoft pedig 23,2 milliárd dollárral a tizedik.

Érdekesség, hogy a listán csupán a 174. a Nokia, melynek bevétele tavaly 53,754 milliárd dollár volt, vesztesége pedig meghaladta az 1,6 milliárd dollárt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!