Bringaprogram – Ingyenes szerviz és mobilalkalmazás érkezett

KeleMan 2012.07.08. 13:28 Apple, Egyéb, iPhone 5 db 838

Ingyenes szerviz és tanácsadás a bringaKúton, valamint új, kerékpárosoknak szóló mobilalkalmazás is szerepel a MOL bringaProgramban, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten. Többek között láncolajozással, váltóbeállítással és általános szakmai tanácsadással várják a biciklivel közlekedőket a bringaKútnak elnevezett helyen az Erzsébet téri Akvárium Klubnál októberig minden nap 12 és 24 óra között – közölte Pánczél Andrea, a MOL magyarországi kommunikációs igazgatója a sajtó képviselőinek rendezett budapesti tájékoztatón.

A program alapjait a MOL 125 benzinkútján tavaly áprilisban megnyitott bringaPontok jelentik, ahol a kerékpározáshoz szükséges alapvető eszközök, szerszámkészlet, egyes helyeken biciklimosó és pihenő is a kerékpárosok rendelkezésére áll. Az igazgató tájékoztatása szerint az idei nagy fesztiválokon és a Tihany melletti kerékpárúton is lesz bringaMentő, ahol szükség esetén szervizzel és szaktanácsadással is segítik a kerékpárosokat, a balatoni helyszínen hétvégenként 10 és 18 óra között. A fesztiválokra biciklikölcsönzőket és -tárolókat is telepítenek.


Demcsák Zsuzsa műsorvezető, Csányi Sándor színész és
Pánczél Andrea a MOL magyarországi kommunikációs igazgatója

A program idei újdonsága az a mobilalkalmazás, amely térképen jelzi a kerékpárosok által megtett útvonal fontosabb adatait, ezen túlmenően pedig segít összegyűjteni a minőségi túraútvonalakat, és megosztani az azokkal kapcsolatos tapasztalatokat a többi biciklissel. Az applikáció Android és iOS operációs rendszereken működik, leölthető a Google Playből és az Apple App Store áruházából.

További részleteket a programról a www.molbringaprogram.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Artikel wurde nicht gefunden

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 5 db

  1. tocso - 2012.07.08. 14:30

    egyik store-ba sem találom

    • KeleMan - 2012.08.09. 19:12

      Július 25-én végre elérhetővé vált. A bejegyzést bővítettem a program letöltési lehetőségével.

  2. KeleMan - 2012.07.08. 15:41

    Szia! Mi sem találtuk meg az alkalmazást! A MOL-al már felvettük a kapcsolatot, de még nem válaszoltak. Lehet, hogy még nincs bent az App Store áruházban.

  3. tocso - 2012.07.08. 15:58

    rendben köszi

  4. uiztor - 2012.07.08. 22:22

    akkor nem csak én nem találom…… :S

Szólj hozzá Te is!