A mobilok miatt nem vesznek már digitális kamerát

Helme 2012.07.04. 16:05 Apple, Egyéb, iPhone 5 hozzászólás 630

Egyre inkább visszavetik a digitális kamerák keresletét az okostelefonok Nagy-Britanniában, az emberek az utóbbiakkal készítenek felvételeket, megelégszenek a gyengébb minőségű videókkal. A szigetországban az utóbbi öt évben 29 százalékkal zsugorodott a digitális kamerák kereskedelmi forgalma: 2011-ben 598 millió font volt, míg 2006-ben még 843 millió – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

A Mintel cég felmérése alapján a brit felnőttek 8 százaléka – 3 millió ember – nem tartja valószínűnek, hogy ha digitális kamerája tönkremegy, újat vesz helyette, inkább mobiltelefonjára hagyatkozik videokészítéskor. Az adatok szerint a britek 80 százalékának van digitális kamerája, de közülük csak 40 százalék készít kizárólag azzal felvételt. A felnőtt lakosság 45 százaléka okostelefonját használja kameraként. Ami a hagyományos – mágnesszalagos – kamerákat illeti, már csak 8 százalék készít kizárólag velük felvételeket.

A digitális kamerát vásárlók közül 39 százalék régi kamerájának felváltása végett vett újat, 34 százalék nyaralására, 18 százalék pedig egy különleges esemény – például esküvő – felvétele végett. A britek 21 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy az okostelefon hosszabb távon okosabb vétel, ugyanakkor 71 százalékos azok hányada, akik határozott meggyőződéssel vallják, hogy a kamerák jobb minőséget nyújtanak, mint a telefonok.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

5 hozzászólás

  1. SocialKiller - 2012.07.04. 21:26

    Hát igen.Az okostelefonok szép lassan visszaszorítják a fényképezőket, a gps-t, és a kézikonzolokat is.Szerintem az okostelefonokban van a jövő.

    • Mikusz - 2012.07.05. 15:03

      Egyetértek, ezeké a jövő! Nem is szeretem az okostelefon kifejezést, mert szerintem ezek pici számítógépek, melyeknek a sok funkciója közül az egyik az, hogy telefonálni is lehet vele.

      • SocialKiller - 2012.07.06. 11:44

        Pontosan :)

  2. Joeezy - 2012.07.06. 08:40

    a diszkókban anno bakelit lemezek voltak. Ma már mp3 meg iPhone-okról is játszanak a Dj-k. De a bakelit mégis az igazi! A legnagyobb hátránya a mobilos kameráknak az, hogy nincs ZOOM és hogy nincs fizikai exponáló gomb rajtuk.

    • SocialKiller - 2012.07.06. 11:45

      De , rengeteg okostelefonon van fizikai exponáló gomb.pl.: az enyémen is.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.