Átalakított és felturbózott új iPad készülékek érkezhetnek

KeleMan 2012.06.30. 15:53 Apple, iPad, Pletykák 1 db 1 158

Itt egy újabb pletyka a Digitimes értesülése alapján. Nem igazán kell komolyan venni szerintem, bár nyilvánvaló, hogy van valóságalapja, de amennyiszer az elmúlt időszakban a Digitimes elnézést kért az olvasóitól, nem hinném, hogy bejön a számításuk.

Pár napja elindult a neten az a teória, miszerint az Apple a nyár végén egy új iPad készüléket ad majd ki. Most persze nem az iPad mini táblagépre kell gondolni, hanem a harmadik generációs iPad táblára. Hogy? Mi van? Hiszen azt már kiadták! Nos igen, viszont a Digitimes kínai forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az Apple helyre kívánja hozni mindazon hibákat, amit az új iPad-ben elrontott. Itt főleg a kijelzőre és a táblagép méreteire, vastagságára és súlyára kell gondolni.

Az Apple ugye belepakolt a március végén megjelent új iPad készülékbe egy csomó friss technológiai újdonságot. A bámulatos Retina kijelző, a 4G/LTE támogatás, a nagyságrendekkel nagyobb akkumulátorkapacitás mind-mind megemelte a mércét a versenytársak termékei előtt is. Viszont az Apple-nek állítólag kompromisszumokat is kellett kötnie. Az új iPad ismét vastagabb és nehezebb lett az iPad 2-nél, valamint az akkumulátor töltése is jóval tovább tart mint a második generációs iPad.

A pletyka rámutat arra, hogy az Apple azért is kötötte meg a fenti kompromisszumokat, mert a Sharp által fejlesztett IGZO technológiájú megjelenítők nem álltak még készen a tömegtermelésre, illetve problémák akadtak a gyártással, viszont a táblának meg kellett jelennie. Holott az iPad eddigi LCD alapú kijelzőihez képest a Sharp IGZO megjelenítői nagyságrendekkel energiatakarékosabbak valamint vékonyabbak lettek volna az eddig használt paneleknél.

Az Apple fejesei viszont Cupertinóban úgy döntöttek, hogy bár a Sharp megoldása fényévekkel jobb lenne, mégis maradt minden a régi. Ezáltal nőtt a súly, vastagodott a készülék. Egészen eddig. A Digitimes most azt állítja, hogy az Apple végre olyannak alkothatja meg az új iPad készüléket, mint amilyennek mindig is szerette volna látni, hiszen állítólag a Sharp elkészült a megfelelő kijelzőkkel.

Végre az új iPad vékonyabb és könnyebb is lehetne, hasonlóan az iPad 2 modellhez. A kérdés már csak az, hogy vajon az Apple meglépné-e a fentieket? Hogy csak azért új készüléket vezessen be, hogy olyan legyen, mint amilyennek először is elképzelték, ezzel kockáztatva az elmúlt pár hónapban újonnan vásárolt harmadik generációs iPad készülék tulajdonosok haragját. Nem hinném. Szerintem az Apple meghagyja ezen újdonságot az iPad negyedik generációjára és ott “twice as amazing” újdonságként fogja elsütni majd, hogy lehet ezt a méretet még csökkenteni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. a.sebi - 2012.06.30. 22:20

    Így van ez lesz a 4, generációs ipad….4 magos processzorral jobb garfikus gyorsítóval és 128 gb tárhellyel, plusz mondjuk indukciós töltö…..de egy új dizájnt is eltudok képzelni ha már a vékonyságot tolják majd…

Szólj hozzá Te is!