A Samsung ingyenes konvertálót ad a volt iPhone tulajdonosoknak

Helme 2012.06.23. 11:56 Apple, iPhone 13 hozzászólás 983

Azt már korábban is tudtuk, hogy az Apple és a Samsung nyílt háborút folytat. Perek, reklámfilmek és közlemények hada mutat rá arra, hogy a két cég komoly riválisa egymásnak – még akkor is, ha azért vannak összefonódások a háttérben. A Samsung nagyon nyomja az új Galaxy készülékét, mert úgy tartják: a jövő ezzel a telefonnal indult el. Mi ezzel nem teljesen értünk egyet, azonban a vállalat egy elég okos lépéssel állt elő. Persze az Apple kárára.

A Samsung közleményben bejelentette, hogy exkluzív licencszerződést kötött a Media Mushroom csapatával, akik az Easy Phone Sync alkalmazás által lettek ismertek. Ez a program nem csak Androidos telefonokon érhető el, hanem PC-s és Maces változatot egyaránt készítettek belőle. A lényege, hogy nagyon gyorsan (és főként egyszerűen) tudjuk átvinni a kontaktokat, a zene és egyéb médiafájlokat az új telefonra.

Ez az alkalmazás mostantól ingyenes az új Galaxy tulajdonosoknak, így az iOS rendszert futtató eszközökről pár kattintással át lehet menteni a készülékre az adatokat. Ezt a lépést ipari pletykák szerint az iPhone miatt tette meg a konkurens gyártó, hiszen az Apple készülékeknél az adatátvitel máshová nem is olyan egyszerű. A szoftver ráadásul képes arra, hogy az iTunes-t tegye meg alapértelmezett szinkronizáló eszközként, így a már jól bevált programról sem kell lemondania azoknak, akik csalódtak az iPhone-ban. Kíváncsiak vagyunk, hogy mit lép erre az Apple.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

13 hozzászólás

  1. G - 2012.06.23. 12:02

    Az iPhone-ban nem lehet csalódni, a Samsung meg azt hiszi, ő szarta a spanyolviaszt és mindenki hülye aki Apple terméket vesz. Szóval továbbra is rühellem őket :)

    • a.sebi - 2012.06.23. 14:36

      Nem hiszi azt…ez pont az applere igaz…ha téglalap alakú a telefon már kikell tiltani az országból…heheh ez a röhely apukám….ne haragudj a samsungra mert a csúcskészüléke szarrá alázza az iphonet…

      • SocialKiller - 2012.06.23. 20:25

        Maximális egyetértésem….

  2. h - 2012.06.23. 17:24

    nem hinném hogy a samsung szarrá alázza az iphonet mert a samsung 1 év alat kiad egy rakat telefont és ennek az eladása összesen nem ér annyit mint az egy évben kiadott egy iphonenak és ráadásúl az iphone 4s kijöt 2011.8.hóban a galaxy s 3 2012.6 hóban és majd nem azt tudja mint az iphone.
    azért kicsit gáz hogy egy év alatt a samsung egy olyan telefonra volt képes mint a jóval előtte kijött 4s.

    • SocialKiller - 2012.06.23. 20:50

      Ugye ezt most te se gondoltad komolyan? Mert ha igen akkor nagyon elvagy tájolva.

  3. a.sebi - 2012.06.24. 01:11

    Naponta tobbszor olvassgatona az iphone hungaryt…respekt szerkesztőségnek e tisztességes hozzáállásért…csak miattuk maradok ezen az oldalon, de a sok elvakult rajogò unalmas….sok sologban jo az ios es sok dologban gyenge ezt miert nem valljátok be? Es minden ami nem iphone vagy i cucc az szar mi? Kis olvasottság és tapasztalat a telekommunikáciòs eszközöknél jo lenne már nektek,…
    Ez nem amerika ahol kötelező bigmacat zabálni….ami jomaz jo ami szar az szar…android es ios vonalon is

    • Dastan - 2013.01.18. 18:01

      Igazad van!!!

  4. Fleshman - 2012.06.24. 09:55

    Tény hogy az iPhone egy prémium kategóriásn csúcsmobi, az SGS3 meg egy tucattelefon ami még mindig sehol sincs.
    És tény hogy sokan járnak ide hogy az ilyen tényszerű kijelentésekre eszeveszett fitymacsatogással reagáljanak.

    Ebbe a samu másol dologba meg nem szeretek belemenni, az átlag személyautónakn is négy kereke van, mégse perelik egymást.
    Nah de hogy a dízájn, a csomagolás, a reklámok és a szlogenek is mind az Applet majmolják az szánalmas.
    Talán ha a samu a saját ötleteivel csinálna egy alternatívát akkor nem lenne akkora sablonos hulladék a csúcstermékük.
    De az meg túl rizikós lenne, nem akarnak a sony és a nNkia sorsára jutni gondolom…

  5. Idev - 2012.06.24. 10:42

    Ne 1 szemszögből nézzétek! S samsung és az iphone is nagyon jó, de Steve megmondta mi a legnagyobb előny a samsungokkal/androidokkal szemben: az iOS és az iphone egymásra lett optimalizálva, ellenben az androidnak van egy csomó felbontása, és a legtöbb lg,htc nem is kap frissítést! vegyük az i 3GS!! Példáját: 2009ben jött a piacra, és támogatni fogja a 2012es iOS6ot is. Na ez az amit a samsung és az android soha nem fOg megcsinálni! Jöhetnek nagy kijelzővel meg jó kis fícsörökkel, de inkább ne legyen annyi cucc benne,hanem jol lehessen használni( gyorsan,1szerűen) ezért is választottam az applet. Samsungom SOHA nem lesz de elismerem hogy nagyonjó a gs3 .

    • KeleMan - 2012.06.24. 10:47

      Mintha magamat hallanám. Teljesen egyetértek veled.

    • Bence - 2012.06.25. 14:30

      Tény, hogy az Android egyik telefonra sem lett optimalizálva, és a szoftverek másképp néznek ki a különféle telefonokon… Ettől függetlenül én IMÁDOM az új Galaxy S3-amat, és semmi pénzért nem váltanék vissza iPhone-ra. :-)

      KeleMan: írnék én egy komolyabb összehasonlító leírást (Galaxy S3 vs iPhone 4) videókkal megpakolva, de lehet, hogy az inkább egy androidos blogban lenne népszerű… Az elmúlt 1 hétben rengeteg olyan dolgot tapasztaltam meg az S3-on, amire az iPhone 4-en nem volt lehetőségem, és ezáltal tovább nőtt a rajongásom az S3 irányában.

      Az Apple-nak valami HATALMAS durranással kell előállnia ősszel, nemcsak hardver, de szoftver terén is (a jelenlegi iOS 6 béta nagyon kevés lesz sajnos).

    • Dastan - 2013.01.18. 18:08

      Igen ebbe igazad van egyszeru ios! De mai vilagba 1, 2 evete cserelik a telefonjukat a emberek!!nem kenne iphone 3gs mert megy rajta ios 6 enyi!!!!

  6. iSpartan - 2012.06.25. 11:42

    A hétvégén Szegeden voltam barátnőmnél. Csavarogtunk a belvárosban és az Extrem Digital kirakatából megláttam az ÚJ iPad et. Életemben nem fogtam még a kezemben iPad-et, iPhone-om is csak egy éve van. De egyszerűen muszály volt bemenni az üzletbe és összetapicskolni. A saját telefonomat is nagyon sokat tapizom, és ha már nincs miért tapicskolni akkor csak percekig gyönyörködök benne sokszor, hogy hogy lehet ilyen művészi egy telefon. Nem sokkal az Extrem Digital-os látogatás után, elmentünk, hogy megnézzük az új Árkádot, ahol még nem voltunk amióta megépült. Egyszerűen húzzott a szívem befele a telefon boltokba, hátha átélhetem megint azt az élményt amit az iPad nyujtott, de le voltam súlytva amikor mindenhol, a tucatdroid volt kitéve a falra. Meg a droid tabletek. Barátőm aki, nem egy technikai zseni, de szereti használni az ilyeneket még ő is érezte, hogy mennyi különbség van egy Samsung Galaxy Tab és egy iPad között:) Van valami megfoghatatlan dolog ami magával ragad:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.