Facebook integráció, megújult iTunes, AppStore és iBookstore jöhet az iOS 6-ban

Legendd 2012.06.02. 16:37 Apple, Pletykák 15 db 199

A múlt héten Tim Cook, az Apple vezérigazgatója arról tett kijelentést, hogy közelebbi kapcsolatot szeretnének a Facebook-kal, valami hasonló megoldás keretében, mint a jelenlegi iOS-ben található Twitter integráció. A TechCrunch szerint ez már a következő iOS verzióban megtörténhet. Egyelőre erről sincs sok információ, viszont az Apple állítólag már dolgozik a megosztási módszeren, melynek munkálatait az iOS 6 bejelentése előtt be akarják fejezni.

“Oly sok spekuláció után a hírek szerint a legutóbbi iOS-ben már megkapjuk a Facebook integrálását. Fontos megjegyezni, hogy az Apple az Apple, tehát az elkövetkezendő másfél hétben még sok minden változhat, de a helyzet mostani állása szerint a Facebook szerves része lesz az új iOS-nek. Az utolsó nagy kérdés a megosztás módszerének kérdése, amely még nem tisztázott, ám ahogy a Twitternél, úgy a Facebooknál is elhanyagolhatatlan funkció.”

A Facebook beágyazása nem mostani keletű kérdés, ugyanis már az iOS 4-ben (!) is volt utalás erre, de a végső verzió megjelenése előtt eltűnt ez a funkció. Már a 4-dik generációs iOS-ben is volt megoldás arra, hogy a képeket és videókat közvetlenül a készülékről megoszthassuk a közösségi oldalon, méghozzá a galérián keresztül. Akkor mégsem került végül az iOS-be, talán majd most. A kép- és videómegosztáson kívül szó van egyébként a kontaktok szinkronizálásáról (ahogy már az Androidnál láthattuk), valamint a Facebook chat alkalmazásáról is. Kicsit továbbmenve pedig arról is szólnak hírek, hogy már maga az iTunes is kaphat extra Facebook integrációt, de ez igencsak képlékeny még. A WWDC-n mindenesetre kiderül, két év után végre megkapjuk-e alapból a legnagyobb közösségi oldal azonnali elérését az iOS-ben.

Természetesen nem csak ez az egy újdonság lesz/lehet az iOS 6-ban, hanem a három legnagyobb Apple bolt dizájnbeli változtatásáról is jönnek a hírek. Az Apple igyekszik még nagyobb figyelmet fordítani az iTunes, App Store, valamint az iBookstore-ban történő vásárlásokra.

A legérdekesebb az egészben, hogy ezek a módosítások még nem tartalmazzák majd a továbbfejlesztett keresőfunkciót, annak ellenére, hogy az Apple a közelmúltban vásárolta fel a Chomp vállalatot, melynek köztudottan a részletesebb keresés hatékonyságának növelése a legnagyobb feladata. Ennek oka minden bizonnyal a szűk határidő, ugyanis az akvizíció februárban volt, az iOS 6-ot pedig a várakozások szerint a két hét múlva megrendezendő WWDC-n jelentik be.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Médiaharcos, újságíró, pörkölt pusztító.

Hozzászólások száma: 15 db

  1. engineer - 2012.06.02. 17:13

    Én jobban örülnék ha G+ lenne integrálva, nem az a közösségi háló, ami tele van “szeméttel” és napról napra egy rosszabb lesz.

    • KeleMan - 2012.06.02. 18:54

      Lehet jobb lenne, de Google megoldást tuti nem integrálna iOS rendszerbe az Apple. Épp eléggé megvolt kötve a kezük jó pár évig a Google keresője és a térképe miatt.

    • Fleshman - 2012.06.02. 22:35

      A fölösleges beépített közösségi rendszer szerepe már foglalt ( Twitter ).
      Megjegyzem elég egyszerűen használható és teljeskörű testheszabhatósága van a facebooknak, nem nagy kunszt a szenny alkalmazésokat és az ilyeneket állandóan használó primitív felhasználókat tiltani/elrejteni.

  2. SDaniel55 - 2012.06.02. 17:25

    Apple app akciók várhatóak lesznek?

    • DrJuris - 2012.06.02. 18:22

      Mindig lesznek…illetve lesz Editor’s choice és Game of the week is, utóbbi alkalmazás ingyenesen. Hogy mik a további kilátások, azt sajnos én nem tudom :)

    • Fleshman - 2012.06.02. 23:00

      Ahogy eddig se voltak soha, eztán se lesznek.
      Az Apple appok sose kerülnek leárazásra legalábbis az iOS és Mac Appstore-osok.

  3. Informator - 2012.06.02. 21:21

    g+ halott, minek integralna barki is?

  4. smschamp - 2012.06.02. 22:25

    A google kereséső motort nem előzheti meg az Apple keresőmotorja. Sosem. Ez biztos.

    • Fleshman - 2012.06.02. 23:03

      Milyen Apple keresőmotorrol is beszélünk?
      Talán inkább az ócska iTunes keresőt akarják feljavítani….

    • Petione - 2012.06.02. 23:15

      Honnan tudod, hogy mit fejlesztenek az Apple-nel..? Ennyi penzbol mar szinte barmire kepesek ott..

  5. iGnoom1548 - 2012.06.03. 11:19

    Számomra az a kérdés merül fel, hogy miért kell sietni? Ráértek volna még bőven az iOS 6-al akkor bemutatni amikor ki jön az új iPhone vagy azután. Ez a rohadt kapkodás nem vezet sehova. Nem rég jött ki az iOS 5.. A másik, hogy remélem nem fogják úgy telenyomni a Fecebookkal az iOS 6-ot, hogy mindenhol ez lesz, mert van aki pl szarik rá. Kb annyira elég bele rakni mint a Twittert mert azt se használom. A többi újdonságra kíváncsi leszek.

    • Gotshi - 2012.06.03. 17:05

      Nem sietnek vele. Évente kerül ki új ios. Most nyáron csak bemutatják, ahogy eddig is tették, kiadják a bétát, fejlesztgetik, csiszolják és majd csak ősszel, az új iphone megjelenésekor adják ki, remélhetőleg rendesen letesztelve és bugmentesítve.

    • JamesS - 2012.06.05. 06:44

      én is remélem, hogy nem olyan lesz hogy ott a helye mindenképpen a FB műveletnek ha feltetted a FB klienst és beállítottad ha nem

      félek az IOS6 tól mert szerintem ezzel I4-et hazavágják ezért lehet ssh-t én is menteni fogok, mert most úgy ahogy még jó az i4, de látva ipad 1 -et hogy hazavágták IOS5 el félek mi lesz az i4 sorsa :S

      • Gotshi - 2012.06.05. 17:29

        Szerintem i4-re halott ügy lesz az ios6 :/ Már ios5-tel sem olyan mint az ios4-el volt sajnos. Azért számít az a dupla mag, amivel az új iphone-ok operálnak, és bár szerintem a most ősszel megjelenő is “csak” dupla magos lesz (nem is kell több), de több memóriát fog kapni, amit az OS ki is fog használni, ezt pedig I4-re optimalizálni elég nehéz lesz. Szóval bár dicséretes dolog az Apple-től, hogy gondol a vásárlóira, de nem tudják olyanra csinálni, hogy ne rontsák a felhasználói élményt.

  6. Qstagi - 2012.06.08. 22:36

    Az ITunestől nem akarnak megszabadulni végre? Borzalom az az app!

Szólj hozzá Te is!