D10 konferencia – Tim Cook beszélt az iOS készülékekről, a szabadalmi harcokról, és Steve Jobsról is

KeleMan 2012.05.30. 08:03 Apple, Egyéb, Steve Jobs, Tim Cook 4 hozzászólás 241

A tegnapi napon elindult a D10-es konferencia, ahol az Apple jelenlegi elnök-vezérigazgatója Tim Cook mondott nyitóbeszédet, melyet egy hosszabb interjú is követett. Ez volt az első alkalom, hogy az Apple eseményeken kívül nyilvánosan is színpadra lépett az Apple első embere. Tim Cook beszélt Steve Jobs-ról, a Siri-ről, a szabadalmi háborúról, a kínai gyárakról és más sok érdekességről a tegnapi este folyamán.

A kerekasztal beszélgetést Walt Mossberg és Kara Swisher vezette. Már az interjú elején Tim Cook tisztázta, hogy mit is tanult Steve Jobstól és miben más ő, miben különbözik, mint Steve. Valóban tisztáznia kellett magát, mert mi, Apple fanok ismerjük, tudjuk, hogy ki ő, de a világon nagyon sok ember szemében csak úgy él, hogy ez az az ember, aki Steve Jobs helyébe lépett.

“Nagyon sokat tanultam Steve-től. Az eddigi legszomorúbb nap volt az életemben, mikor itt hagyott bennünket. Amit mindenki más látott előre, én nem tudtam. Az előző évben valaki megrázott és csak annyit mondott, itt az idő. Ezért is vagyok most itt. És hogy mit tanultam tőle? Itt ülhetnénk hónapokig… Megtanultam, hogy a legfontosabb szempont és hangsúly azon van, hogy nem csak egy vállalatot kell tudni jól vezetni, hanem a magánéletemet is. Sok jó dolgot alkothatunk, de a többit félre kell tenni.”

A kérdés-válaszok részben Cook megemlítette azt a napot, amikor Jobs behívta őt a céghez, hogy csatlakozzon az Apple birodalomhoz. Egy 5 perces párbeszédet követően Steve Jobs-al, ő maga mondta, hogy szeretne az Apple-nél dolgozni. Cook néhány mondatban vázolta az Apple elkövetkezendő terveit Kínában, mely alapján 700.000 dolgozó túlóráját csökkentenék a Foxconn gyáraiban.

Az iOS készülékek témakörénél – ahol megemlítették neki, hogy az üvegek és a félvezetők az Egyesült Államokban készülnek – Cook elmondta, hogy szeretné megélni azt a napot, amikor minden egyes alkatrész, minden egyes kis puzzle darab az USA-ban kerül legyártásra és összeszerelésre.

“Vannak dolgok, amikért tehetünk és meg is tudunk tenni. Ezért dolgozunk itt. Szeretnénk több alkatrészt az USA-ban gyártatni.”

Az iPad kérdéskörnél megkérdezték tőle, hogy vajon egyszer az iPad helyettesíteni fogja-e a PC-ket? Cook szűkszavúan csak annyit mondott, hogy az ő szemében a táblagép és a számítógép különböző. Sok dolgot lehet egy táblagéppel tenni, ha nem vagy elkötelezve a számítógép felé. Mi nem találtuk fel a táblapiacot. Az mindig is ott volt. Mi csak modernizáltuk azt.

Tim Cook arra a kérdésre, hogy hogyan látja a jelenlegi okostelefon piacot nagyon frappánsan és tömören válaszolt.

“Nem mondhatjuk, hogy mi vagyunk a dominánsak. Csak azt mondhatom, hogy nekünk van a legjobb telefonunk… Jelenleg két nagy van. Az Android és az iOS. A Windows Phone még csak most érkezik igazán a piacra. Meglátjuk hogyan.”

Tim Cook-ot kérdezték a Facebook és az Apple kapcsolatáról is.

“A Facebook egy remek vállalat. A kapcsolatunk velük azonban rendkívül szolid. Pár perce pont láttam Sheryl-t (Sheryl Sandberg – Facebook COO) az előtérben. Nagy tisztelettel vagyunk egymás iránt. Ők is járják az útjukat és mi is a sajátunk, de az emberek szerint ez jól is van így. Azért mert a legtöbb nézetünk és elgondolásunk azonos, még nem feltétlenül kellene együtt dolgozzunk.”

Mossberg és Swisher rákérdezett az Apple jövőbeli terveiről a televíziós iparágban is, mivel mindenki az Apple TV-ről pletykál.

“Ez az út az, amit mindig vizsgálunk. Nem csak ezen iparágnál, a többi területen is. Vajon uralhatjuk a kulcsfontosságú iparágakat? Tudunk vajon olyat alkotni, ami markánsan különbözik a többi gyártó termékétől a piacon? Ez az a termék, amit mi készíteni akarunk? Ezek azok a kérdések, amelyeket mindig felteszünk egy új termék megalkotásánál. Ezeket a kérdéseket tesszük fel egy termékről a családtagjainknak, melyeket már bejelentettünk.”

Cook hozzátette a televízió kérdéséhez, hogy lát reményt egy hasonló jövőbeli Apple termékben. Mielőtt bármiféle részletekbe bocsátkozott volna, hozzátette, hogy az emberek többségének reményeik szerint tetszeni fog az, melyet a WWDC 2012-es konferencián mutatnak majd be. Az egyik terület a Siri köré fog épülni, mely az iPhone 4S készülékben debütált.

“A felhasználók imádják. De vannak dolgok, melyekből többet lehetne kihozni és ezen jelenleg is több tucat mérnök dolgozik. Azt hiszem mindenki meglepődik majd, amit az elkövetkezendő hónapokban láthatnak. Nagyon sok jó ötletünk van, mit is lehetne a Siri-vel csinálni. A legtöbbet meg is valósítjuk.”

A teljes interjú angolul elolvasható az AllThingsDigital.com oldalon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

4 hozzászólás

  1. talamasca - 2012.05.30. 10:17

    Az szép, hogy a Sirire koncentrálnak, de amíg nem beszél minden nyelven, addig világszerte csalódás lesz…

    • KeleMan - 2012.05.30. 10:20

      Világszerte beszélnek viszont angolul, igaz ez a legtöbb magyar embert sajnos nem vigasztalja.

      • JamesS - 2012.05.30. 11:50

        Dragon elég szépen érti a magyar diktálást. Ha az apple féle hülyéskedést kivennék akkor a dragon megoldással ötvözve menne a magyar nyelv is :P
        Angol nyelvvel is gondok vannak ha jól tudom, de javulgat

  2. st0nE - 2012.05.30. 19:01

    Tanuljatok meg angolul… ;)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.