Fidesz: a telefonadót nem az emberek fogják fizetni

Helme 2012.05.20. 21:31 iPhone 9 hozzászólás 273

Az iPhoneHungary nem politizál és az elkövetkezendőkben sem fog, azonban a legújabb telefonadó elég komolyan érinti a magyar iPhone-os társadalmat, így kiemelten foglalkozunk az üggyel. Minden álláspontról tájékoztatni fogunk titeket, így reméljük teljesebb képet kaphattok a helyzet alakulásáról.

A távközlési adót nem a telefonáló emberek fizetik majd, hanem a szolgáltatást nyújtó telekommunikációs cégek; “ez most az ő adójuk, ez most az ő terhük” – jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután a parlament döntött a hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről. A Fidesz nem tart EU-s eljárástól az új adónem miatt.

A távközlési adó ügyfelekre hárítását firtató felvetésre Selmeczi Gabriella azt válaszolta: “Magyarországon van három társaság, amely szolgáltat. (…) Ha az egyik cég azt mondja nekem, hogy rám hárítja a telefonadót, akkor fogom magam, odébb állok, és egy másik társaságnál kötök szerződést”.

Leszámítva 2012 második felét, amikor a különadót és a telefonadót is meg kell fizetniük a telekommunikációs cégeknek, 2013 januárjától már kisebb lesz ezeknek a társaságoknak az adóterhelése, “tehát nyugodtan csökkenthetik a távközlési díjakat” – mondta, majd megjegyezte: az adatok azt mutatják, hogy a telekommunikációs cégek az ágazati különadót sem hárították tovább a lakosságra, sőt még csökkent is az árindex, ezért reméli, az egyik társaság most csak hirtelen felindulásból közölte azt, hogy emelni fogja az árait.

Rámutatott, Magyarországon rendkívül drágán szolgáltatnak a távközlési cégek. Ezzel kapcsolatban idézte a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD tanulmányát, amely arról szól, hogy “Magyarország világbajnok, nálunk a legdrágább a mobilozás”. Arra a kérdésre, nem tartanak-e európai uniós eljárástól a telefonadó miatt, a szóvivő nemmel válaszolt.

“Mi nem az EU miatt aggódunk, hanem inkább arra koncentrálunk, hogy ezeket az adókat ne a családok viseljék” – fogalmazott. Selmeczi Gabriella szólt arról is, hogy az MSZP azt javasolta: ne a távközlési cégeket adóztassák meg, hanem “az emberek zsebéből vegyük ki ezeket a forintokat”.

“Nagy tisztelettel üzenem Vágó Gábor képviselőtársamnak, hogy ez hülyeség” – így reagált a szóvivő arra, hogy az LMP-s Vágó Gábor felhívta a figyelmet: a távközlési adó mértékében nagyjából megegyezik egy nemzeti mobiltársaság létrehozásához szükséges összeggel. Az ellenzéki politikus szavai szerint ez azt jelenti, hogy a jövendőbeli állami vállalat a jelenlegi piacon akar pozíciót fogni, és “ennek az árát minden egyes mai telefonálóval fizetteti meg”.

A Fidesz szóvivője kitért arra is, hogy a parlament az új fogyasztóvédelmi törvény hétfői elfogadásával kimondta: a közszolgáltatók nem szedhetnek külön díjat azért, mert ügyfelük a számláját sárga csekken, postai befizetéssel egyenlíti ki. Ezt azzal indokolta, hogy sok olyan idős ember él az országban, aki csak sárga csekken tudja befizetni számláit. Nekik jelentős könnyebbséget jelent majd ez a törvénymódosítás – jelezte.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

9 hozzászólás

  1. iMike - 2012.05.20. 21:51

    A poszt olvasása előtt,a cím elolvasása után: Akkor ki fogja fizetni, robotok? :)

    A poszt olvasása után: Ígyis-úgyis tőlünk veszik ki a pénzt,ha nem hárítják át ránk a szolgáltatók, akkor is fizetünk telóadót meg mindent…ha meg ránk hárítják, akkor meg egyértelműen mi fizetünk….

    *CENSORED* -.-

  2. szabopal - 2012.05.20. 22:04

    Aha… Persze… :D

  3. Nunango - 2012.05.20. 23:20

    Jobb lenne, ha inkább arról születne cikk, milyen alkalmazásokkal lehet “kivédeni, elkerülni vagy elodázni” a cikkben említett adónemek megfizetését.
    Gondolok itt a FaceTime-ra, a viberre, vagy Skype-ra… stb.

  4. talamasca - 2012.05.21. 11:02

    Nem kell sajnos érzékenykednünk Magyarországon…
    Negatív csúcstartók vagyunk, mivel mi fizetjük a legdrágább díjakat.
    Tehát a mobilcégek eddig is “adóztattak” minket és továbbra is teszik.
    Az, hogy a honi pofátlan lehúzást az állam megadóztatja, az még valahol jogos is. (Nem a kormányt védem, félreértés ne essék!)

    Ha már ezen az oldalon vagyunk, akkor kéretik megnézni milyen szolgáltatásokkal, tarifával és készülékárral vesznek pl. az Egyesült Királyságban iPhone-t az emberek a szolgáltatóknál… :(
    Na, ehhez képest ez a különadó? Pfff…

  5. SocialKiller - 2012.05.21. 15:48

    Szerintem a jövőben egyre többet fogom használni a Vibert, mert ez a helyzet elviselhetetlen, hogy hónapról-hónapra többet kell fizetnem a semmi pozitiv változásért a drága .T.mobile…-nál! *-*

  6. ziizfziufzif - 2012.05.21. 18:33

    persze, a +2 % áfát se mi fizetjük…..

  7. uiztor - 2012.05.21. 18:35

    “Ha az egyik cég azt mondja nekem, hogy rám hárítja a telefonadót, akkor fogom magam, odébb állok, és egy másik társaságnál kötök szerződést”

    tehát, ha bevezetik, akkor felmondhatom a hűségszerződést? (végülis egyoldalú módosítás az áremelés)

    • KeleMan - 2012.05.21. 18:48

      Áremelésnél (ha lesz) egyébként is mindig van szerződésmódosítás bármelyik telefontársaságnál is, amiről 30 nappal előtte köteles értesíteni. Ilyenkor változik az ÁSZF. Általában ezen változtatás megjelenése után 8 – 15 napod van a felmondásra.

  8. Anorexia Nervosa - 2012.05.23. 16:02

    Legalább akkora kamu ez az egész mint a többi amit mondanak. Szó elszáll írás megmarad, ugyanúgy a dolgozó fog szopni mint eddig, miért tennének kivételt? Eddig is rühelltem az összes szolgáltatót úgy ahogy vannak, hogy rohadnának el mind.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.