Exkluzív! – Újabb képek szivárogtak ki az állítólagos új iPhone készülék vázáról

KeleMan 2012.05.04. 19:58 Apple, Egyéb, iPhone, Pletykák 5 hozzászólás 304

Egyik kedves olvasónk küldte a friss képeket egy állítólagos új iPhone készülékről az alábbi szöveggel.

“A csatolt képeket kaptam egy nem feltétlen megbízható forrásból, de a képek tanúsága szerint itt is a már említett nagyobb kijelző van a telefonban, és az új csatlakozó látszik már az alján. Méretek nincsenek rajta de kb. ez is olyasmi lehet amit nem rég postoltatok.”

Köszönjük a képeket kedves József!

Tegnap beszámoltunk arról, hogy állítólag az új iPhone készülék már 4″-es kijelzőt kap, de a 326 ppi, azaz a Retina felbontás változatlan maradna. Mindezt úgy érnék el az Apple mérnökei, hogy a kijelző szélességét nem változtatják, csak annak a magasságát. A képeken az iPhone készülék 3D-s váza látszik, mely a tervezés valamilyen korai stádiumában születhetett, amolyan koncepcióként. Jól látható, hogy az újfajta dokkcsatlakozó is megtalálható a készülék alján, a Home gomb alatt, melyről tegnap már szintén beszéltünk, valamint tisztán kivehető a készülék vastagságának a csökkenése is.

Sőt! Még egy fontos dologra is felhívnám a figyelmeteket mely az iLounge által tegnap közölt képeken nem látható, hiszen az csak mockup volt…

Gondolom az Apple tanult az Antennagate-botrányból és sokkal jobban odafigyelnek már a Steve Jobs által csak tökéletes mérnöki munkának titulált antennarendszerre is. Az iPhone 4 készüléknél debütált új kialakítás miatt 3 vágás volt a telefon széleinél, egy felül, egy-egy pedig a készülék két szélén, az alja környékén.

Mivel az iPhone 4 készüléket később a Verizon amerikai mobilszolgáltató is megkapta, az Apple egy kicsit át kellett tervezze a telefont, hiszen a Verizon nem GSM alapú hálózatot üzemeltet, hanem SIM kártyák nélküli CDMA hálózatot. Mivel ebben az esetben nem működött volna az iPhone 4, így a mobilhálózatokért felelős antennarészt külön választották. Így az iPhone 4 készülékek a kifejezetten a Verizon ügyfeleinek szánt modelleknél 4 vágást kaptak, kettőt-kettőt a készülék két oldalán.

Az új iPhone 4S készülék 2011-es debütálásával már mind az amerikai, mind az európai, mind az ázsiai és egyéb piacokra szánt készülékek kialakítása egységes lett. Összesen 4 vágás a készüléken, kettő-kettő oldalanként.

Viszont ha megnézzük ezeket a friss képeket jól látható, hogy ezeken már összesen 8 db vágás van, mely az antennarendszert elválasztja egymástól, kettő-kettő a készülék oldalain, és újabb kettő-kettő a készülék alján és tetején. Ezáltal mondhatni a készülék négy sarka jól elkülönül egymástól. De vajon miért?

Mindenesetre kéretik komoly fenntartásokkal kezelni a képeket. Amúgy szerintetek ilyen lesz?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

5 hozzászólás

  1. nut - 2012.05.04. 20:05

    ha ilyen lesz, akkor az apple lehuzhatja a redőnyt, mert a 4 nél nagy felhajtás volt, a 4s nél még elnézték a fanok hogy ugyanolyan, de mégegy ugyanilyen dizájnú telefont kiadni nagy hiba lenne részükről…

    • Krisz - 2012.05.05. 08:56

      De miért kellene változtatni a dizájnon? Nem vagyok “fun”, de úgy jó, ahogy van. Az Apple pont attól más, hogy nem ad ki egy-egy készülékből x számú sorozatot teljesen feleslegesen. Most komolyan: mi értelme évente cserélgetni, hogy aztán a felhasználónál pedig rohamosan amortizálódjon az egyébként kifogástalan készülék?

  2. Bencix - 2012.05.04. 22:34

    Ha 4inch-es lesz nem veszek

  3. Aty - 2012.05.05. 08:20

    Remélem, és szerinttem nem. Az arányitól szép valami, és ez nem az…. ennyi. Másrészről ez a találgatás szánalmas, de belemegyek Èn is. A vélemènyem az, hogy szerintem 4” lesz arányok maradnak, és vékonyabb lekerekítetteb hátlapot kap. Remélem sokkal jobb antennával, mert a négyen, meg a 4S-en is katasztrofális. Persze ettől még a legjobb a piacon, de legyünk őszinték.

  4. a.sebi - 2012.05.06. 14:08

    köszi Józsi…….
    hiszünk benned……

Szólj hozzá Te is!