A Samsung átvette a vezetést az okostelefonok piacán

KeleMan 2012.05.02. 18:48 Apple, Egyéb, iPhone 3 hozzászólás 352

A tegnapi napon az IDC kiadta a 2012 Q1-es, azaz az első negyedévre vonatkozó jelentését, mely alapján kiderült, hogy a Samsung csúnyán lehagyta az Apple-t az előző évi hasonló negyedévhez képest. Nyilvánvaló tény volt, hogy hamarosan ez bekövetkezik, mi is írtunk róla különböző bejegyzéseinkben, hogy mindez a 2012-es évre már valószínű lesz. Arra viszont kevesen gondoltak, hogy már az év elején bekövetkezik.

A Samsung csak úgy ontja magából az Androidos készülékeket, mind az alsó-, közép- és felsőkategóriás okostelefonok piacán. Az Apple azonban egyetlen egy okostelefonnal, az iPhone készülék különböző variációival is a második legnagyobb gyártó az okostelefonok piacán.


(Az értékesített készülék darabszámok millióban értendők.)

A teljes okostelefonpiac a jelentés szerint egy év alatt összesen 42,5%-al növekedett. Míg 2011 első negyedévében a gyártók 101,7 millió készüléket értékesítettek, úgy 2012 első negyedévében ez a szám már 144,9 millió. Ez 1%-al több amúgy, mint az IDC előző évben közzétett jelentése, melyben 41,5%-os növekedést jósoltak.

Míg az Apple 2011-es év első negyedévében 18,6 millió iPhon készüléket értékesített, addig a Samsung csupán 11,5 millió okosmobilon tudott túladni. Most a 2012-es év első három hónapjában viszont már a Samsung került ki győztesen az egészen elképesztő 267%-os növekedésével. A teljes okostelefonpiac 29,1%-át birtokolja így a dél-koreai cég, összesen 42,2 millió eladott telefonnal, míg az Apple ezáltal lecsúszott a dobogó második fokára, a még így is tekintélyes 24,2%-os piaci résszel, mely mögött 35,1 millió eladott iPhone áll.

Az Apple és a Samsung teljes piaci részesedése ezáltal 53,3%, vagyis a teljes okostelefonok piacnak a fele a kezükben van. A harmadik helyen a Nokia, a negyedik helyen a RiM, míg az ötödik helyen a HTC végzett.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

3 hozzászólás

  1. iGnoom1548 - 2012.05.03. 07:29

    Ahogy a Samsung dobál ki 80 fajta mobilt meg tabletet, nem csoda. El keseredésükbe persze, hogy mindent össze vissza dobnak ki hogy ők legyenek a nyerők. Elég vicces..

  2. Csoki - 2012.05.03. 08:12

    A Samsung csak rövidtávon gondolkodik! A nagy választék átka lesz a káosz. Így sem tudják már a vásárlók, melyiket vegyék. Ba meg a minőség..! Androidos progikkal is fentartásaim vannak. Apple az Apple marad még akkor is ha lejjebb szorul! Úgy se veszek más készüléket!:)

  3. Petione - 2012.05.03. 14:30

    Ez midn szép és jó, de arról miér tnem szólnak a hírek, hogy a Samsungnak a 42,2 m illió eladott telójából kb 5 milliárd dollár maradt meg, míg az Applenek 32 millióból pedig KB 10.. Lehet szarokkal is kereskedni, de nicns benne nagy pénz..

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.