A Qualcomm LTE chipje miatt késhet az új iPhone?

Legendd 2012.04.19. 21:30 Apple, iPhone, Pletykák 8 db 589

A Reuters az egyik hivatalos forrására hivatkozva szellőztette meg, hogy az Apple LTE chipjének beszállítója, a Qualcomm egyelőre úgy tűnik, képtelen eleget tenni az almás vállalat növekvő gyártási igényeinek és ez akár az egész évükre rányomhatja a bélyeget. Paul Jacobs, a Qualcomm vezérigazgatójának elmondása szerint “ebben a fázisban nem tudják biztosítani azt a gyártási számot, amely az elvártnak megfelelne”.

Ez azért fontos tényező, mert a következő iPhone a várakozások szerint már LTE kompatibilis lesz, akárcsak a mostanság piacra dobott harmadik generációs iPad, ám emiatt sokan kisebb, vagy akár jelentős késésre számítanak az Apple zászlóshajójának megjelenési időpontját tekintve. Megijedni nem kell, ez maximum csak azt jelentheti, hogy kizárhatjuk a június-július környéki piacra dobást, és egyre valószínűbb (ha eddig még valakinek nem volt világos) a szeptemberi-októberi premier. Kérdés persze az, hogy az Apple ezzel mennyire nyom kényszerítő erőt a vállalatra, a teherbírásának hány százalékát követelik?!

Ahogy Bill Keitel – a Qualcomm pénzügyi igazgatója – elmondta a Reutersnek, a növekvő elvárások jelentősen növelt kiadásokat generálnak. Azt fogalmazta meg, hogy az “elvárások messze meghaladják a képességeket, így döntöttünk, és még több pénzt invesztálunk a gyártásba, hogy az igényeknek megfeleljünk. Akármikor az a tény áll fenn, hogy egy vállalatnak nem tudunk megfelelni, azonnal kétségbe esek, hiszen senki sem akarja, hogy ilyen hiba miatt egy ekkora cég mást válasszon helyette.”

Meglátjuk mi lesz, de az nyilvánvaló, hogy igazából senki sem várta egyébként sem, hogy az iPhone 4S-t nem hagyja az Apple legalább egy évig a piacon, mint első számú telefon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Médiaharcos, újságíró, pörkölt pusztító.

Hozzászólások száma: 8 db

  1. Bryan_p92 - 2012.04.19. 23:38

    “Ez azért fontos tényező, mert a következő iPhone a várakozások szerint már LTE kompatibilis lesz, akárcsak a mostanság piacra dobott harmadik generációs iPad, ám emiatt sokan kisebb, vagy akár jelentős késére számítanak az Apple zászlóshajójának megjelenési időpontját tekintve.” késére -> késésre

  2. iGnoom1548 - 2012.04.20. 07:19

    Olyan jó, hogy évente dobálják ki a telefonokat. Bárcsak késne jövő év nyaráig…így megint válthatok 4S-ről. Persze ha lesz értelme. 90%-ig biztos vagyok benne, hogyha várnának majdnem két évet egy telefon kifutását illetően utána nagyobb lenne a bevétel. Szerintem..

  3. Hoodr - 2012.04.20. 08:58

    Valóban nagyobb lehetne, ha Magyarország lenne az első számú piac, de azt ne felejtsd el, hogy amerikában nem okoz gondot évente cserélgetni a telefont. És még akkor is, ha csak 2 évente frissítenének, a legújabb androidok mindig levernék az iphonet

    • iGnoom1548 - 2012.04.20. 16:11

      Ez igaz más országban nem nehéz váltani. Viszont, hogy az android képes lenne leverni az Apple-t vagy netán más telefon ebben kétségeim vannak. 2 év elég lenne a tervezésre, kivitelezésre és talán nagyobb dolgok felmutatására mint ha csak 1 év kapkodás lenne+valami kis hibák mindig adódnak a sietés miatt. Én minimum másfél évre tenném a kihozatali időt, mert az azért nem hiszem, hogy aki Apple dolgot használ (itt iPhonra-ra gondolok) csak úgy leváltaná egy androidra mert abban kicsivel nagyobb a RAM, CPU stb..

  4. Kecskés Kristóf - 2012.04.20. 19:49

    Az apple is 2 èvben gondolkodik, azért csinálják ezt a iphone 4, 4s dolgot. Jelentős újítás 2 évente van, de ha valakinek nagyon viszket a zsebe vehet egy upgradelt telefont, mint pl a 4s.

    • iGnoom1548 - 2012.04.21. 07:03

      Igen és az upgradelt verzió a jobb. Bocsi de ha 2 évben gondolkodna nem adna ki a közti időben telefont.

  5. Foley23 - 2012.04.21. 14:03

    Olyan jó, hogy mindenki nemzetközi gazdász lett :D Pontosan tudja az Apple hogy miböl lessz több pénze… nem véletlenül lett 3-4 év alatt a világ legértékesebb cége… (megelőzve az ExxonMobil-t a világ legnagyobb olajtársaságát….) évente tökéletes, hogy kiad egy uj mobilt mégha upgrade elt változatot is mivel pl 4-4s között hardware ügyileg elég nagy különbség van, 2 évente dizájn váltás teljesen új teló kiadása 1 évre rá pedig annak a telónak a javitott változata, ha 2 évente adna csak ki telót csak gondolj bele van egy 3gs ed 2 év alatt baromira elavult már… az egész a világ viszont fejlődik rohamtempóban… tökéletesen csinálja az Apple az üzletpolitikáját nem tömegtermelő cég akar lenni mint a samsung hogy 2 hetente kiad valamilyen telót hanem a minőségre és a presztizsre ad. Nekem ez a véleményem.

Szólj hozzá Te is!