33 millió iPhone, 12 millió iPad az első negyedévben?

Legendd 2012.04.13. 19:49 Apple, iPad, iPhone, Pletykák 2 db 48

1,5 héttel az Apple hivatalos negyedéves jelentése előtt az előzetes várakozások azt jósolják, hogy az Apple ebben az időszakban 33 millió eladott iPhone-nal, valamint 12 millió értékesített iPaddel büszkélkedhet.

Gene Munster, a Piper Jaffray elemzőjének előrejelzései egy picit ugyan eltérnek a Wall Street előzetes várakozásaihoz képest, hiszen a 33 millió iPhone egy picit magasabb (a Wall Street 30 millióra számít), a 12 millió iPad pedig egy “hangyányival” alacsonyabb (13 milliós várt adat) becslést mutat. A MAC gépekre vonatkozóan azt fogalmazta meg Munster, hogy a januári-márciusi időszakban 4.3 milliót adott el ezekből az Apple (ez a WS szerint 4.4 millió lenne).

Ha az Apple követi az elmúlt négy év tendenciáit, akkor minden bizonnyal újabb 6%-os jövedelemnövekedés jellemzi majd ezt az időszakot, és az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 16%-kal fog emelkedni. Hogy tisztán látható legyen ezeknek a számoknak a nagysága, előbbi 38.3 milliárd dollárt, utóbbi pedig 11.41 dollárt takar.

Munster szerint az eddigi iPhone eladásokat érintő rekord – amely a 2011-es évben történt (37 millió darab) – is azt mutatja, hogy a készülék globálisan meghatározó eszköz lett, és előrevetíti, hogy hasonló “katarzis” akkor következhet majd be az eredményekben, ha az iPhone hatodik generációja leleplezésre kerül.

Természetesen az iPadről is tett említést Munster, ám szerinte a Wall Street előzetes, 13 milliós eladást váró becslését nem éri majd el a hivatalos érték, ám kiemeli, hogy a harmadik generációs iPad első három nap alatt történő 3 milliós eladási száma még így kiemelkedő eredmény.

Végül Munster arról is tett említést, hogy 2014-re az Apple lehet az első “trillió dolláros” vállalat, ha minden így folytatódik tovább. Hihetetlen szám…

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Médiaharcos, újságíró, pörkölt pusztító.

Hozzászólások száma: 2 db

  1. Stevestrong - 2012.04.14. 07:19

    Ez hihetetlen teljesitmény!

  2. Jani - 2012.04.14. 13:08

    Hol vagy SAMSUNG?
    Ezt csináld az apple után :)

Szólj hozzá Te is!