Az Ivy Bridge már “Retina” kijelzős gépekhez készült

Legendd 2012.04.12. 20:42 Apple, Mac, Pletykák 0 db 98

A tegnap lezajlott Intel Fejlesztői Fórumon tárta fel Kirk Skaugen –  az Intel ügyfélköréért felelős alelnöke és vezérigazgatója – azt a tényt, hogy az Intel új; Ivy Bridge elnevezésű processzorai már egy “retina” kijelzős számítógép támogatásának is eleget tesznek, persze ha az adott vállalat úgy dönt, hogy eme képességeket ki szeretné használni.

Maga a “retina” kifejezés azt takarja, amelyet egyébként az Apple vezetett be a köztudatba, hogy egy bizonyos olvasási távolságból a szem már nem képes érzékelni a pixeleket, így téve szinte tökéletesen élessé az adott szöveget.

A fenti kijelentésben az az igazán érdekes, hogy ezt a kijelentést pont az Intel alelnöke tette, hiszen köztudott, hogy az új Macbookoknak már az Intel Ivy Bridge processzorai fognak erőt adni. Ezzel Kirk Skaugen majdhogynem előrevetítette azt a tényt, hogy az Apple az új Macbook generáció bemutatásával egyidejűleg fogja leleplezni a MAC-be épített “retina” kijelzős technológiáját is. Hogy a valós adatokat is lássuk, az Ivy Bridge 2560×1600 pixeles kijelzőig képes támogatást nyújtani Skaugen szerint, amely, ha a mostani 13″-os Macbookok Pro-k kijelzőméretét nézzük, akkor egy négyszeresére növelt felbontást sejtet (ezt már az új iPadnél is lehetett látni, hogy mekkora változást jelent). Természetesen egy ekkora felbontású kijelző meghajtásához csak a processzor nem elég, így az Apple kénytelen lesz egy kicsit felturbózni a grafikus teljesítményt is. Előzetes hírek szerint a CPU-ba épített Intel HD 4000 teljesíti majd ezt az elvárást, amely elvileg több, mint 50%-kal jobb teljesítményre képes elődjénél.

Az újabb hírek arról számolnak be egyébként, hogy az Ivy Bride a hónap végén debütálhat, mely magában hordozza a lehetőségét annak, hogy nem sokkal ezután az új Macbook széria is leleplezésre kerül. Ha ezek az összefüggések nem lennének elegek a “retina” kijelző bevezetésének lehetőségéhez, akkor ott vannak még az új OS X-ben (amely a Mountain Lion elnevezést kapta) lévő utalások is . Az igazság hamarosan kiderül, hiszen nem csak ez lesz minden bizonnyal a nagy dobás, hanem a vékonyabb Macbook Pro és a 15″-os Macbook Air bemutatása is impozáns lehet.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Médiaharcos, újságíró, pörkölt pusztító.

Szólj hozzá Te is!