LTE, mikro-dokkoló, 3,5”-es kijelző az új iPhone készülékben?

Legendd 2012.03.26. 11:34 Apple, iPhone, Pletykák 11 hozzászólás 902

A napokban felröppent a hír, miszerint az iPhone hatodik generációja más gyártókat követve, megnövelt 4,6″-es kijelzővel lesz felvértezve. Természetesen ezt erős szkepticizmussal kell kezelni, mert bár a 3,5″-es kijelzők mellett egész életében érvelő Steve Jobs már sajnos nincs közöttünk, az Apple mindig is a használhatóságot vette figyelembe a konkurencia megoldásai előtt.

Ennek tökéletes példája az iMore értesülése, mely szerint az iPhone 5 (tehát a hatodik generáció) is a már megszokott és bevált 3,5″-es kijelzővel fog hódítani.

Persze ez még nem lenne pletyka, de a forrás szerint az Apple októberre rendelte be az új iPhone telefonokat. A Foxconn időközben 20.000 munkahelyre hirdetett meg álláslehetőséget. Az új iPhone már minden bizonnyal LTE támogatással valamint az új, mikro-dokkoló elnevezésű töltőcsatlakozóval érkezhet.

Az új töltési módszert – mely az eddigieknél gyorsabb áramfelvételt jelentene – már a Wall Street Journal is megszellőztette. Lehetséges, hogy az Apple ezzel egy alternatív módszert teremtene a Mikro USB porthoz képest. Az LTE támogatás az új iPad megjelenése után már szinte nem is kérdéses, az viszont igen, hogy vajon továbbra sem fogja támogatni az európai országokat, vagy ez már egy másik chip lesz.

LTE és mikro dokkoló ide vagy oda, a 3,5″-es kijelző biztosan sok embernek és a médiának is csalódás lenne, habár egy felmérés szerint az Apple felhasználók csupán 15-20%-a szeretné, hogy a kijelző mérete növekedjen a legújabb generációs Apple telefonban.
A kijelző méretének megtartása mellett szól még a Retina felbontás, melyet megtartani nagyobb kijelzőnél már csak a pixelek számának növekedésével lehetne, ami ugye már azt is eredményezni, hogy a hat iPhone-nak három féle felbontása lenne, ami több munkát adna az applikációk készítőinek, nem mellesleg a programok méretét is növelné, amelyből a régebbi termékek tulajdonosai semmit sem profitálnának.

Mint minden, ezek is csak felvetések, de ahogy közeledünk a nyárhoz, minden tisztább lesz. Kíváncsian várjuk a bejelentés napját.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Médiaharcos, újságíró, pörkölt pusztító.

11 hozzászólás

  1. iGnoom1548 - 2012.03.26. 13:44

    A hülyeség határtalan.. 3.5″-ről 4.6″-ra? Megint valaki unatkozik.. Ezzel a növeléssel telefonnak túl nagy, tabletnek meg kicsi lenne. Az Apple nem Samsung vagy más cég.

  2. peter - 2012.03.26. 20:38

    nagyobb kijelző nem kell szerintem, a mikro usb meg nem tetszik, szóval maradhatna az egyedi iPhone töltő :D

  3. peter - 2012.03.26. 20:39

    amúgy igen. a samsung az egy sz*r. iPhone forever. meg az android is gagyi:D

    • iMike - 2012.03.27. 19:20

      +1

    • Kristóf - 2012.03.28. 21:14

      (L)

  4. smity - 2012.03.27. 12:26

    Ha a kijelző nagyobb lenne (nem 4.6), de a készülék mérete nem változna, az rontana a használhatóságon? Ahogy – az egyébként igen megkapó – concept is erre ment rá.

    • Zsolt - 2012.03.27. 14:03

      Olyan nincs, ugyanis a 16:9-es képarányt figyelembe véve, a kijelző elérte a maximális szélességet, illetve magasságot, attól függ, hogy tartjuk a mobilt.

      Ergo, ha növeled a kijelzőt, a telefon szélesebb lesz. Köszönöm, de ilyet nem kérünk :D

    • iMike - 2012.03.27. 19:21

      Annyira,hogy egy kézzel már nagyon nehéz lesz taperálni.

  5. iMike - 2012.03.27. 19:29

    Sztem ha lesz is nagyobb képernyő,biztos hogy 3.7″ környékén lesz. Nekem a mostani az ami bejön és megragad az iPhone-ban. A 4.6 elképzelhetetlen szerintem,nem vastéglát,hanem iPhonet akar az ember. A mostani is egy tégla,de legalábbb szép és pont megfelelő méretű. A dock csati váltása nem meglepő húzás lenne,mert a nanosim meg egyéb biszbasz alapján a mostaninál is vékonyabb iPhone-t akarnak Cupertinoban. Nekem a mostani is bejön,de ha egy ilyen lesz kicsibe,az sem lesz rossz.

    Amúgy,amit kitettetek a post elejére iPhone-elképzelés,engem egy Nokiára emlékeztet. Ilyen NE legyen,de nem is lesz. :D (A Home gomb megoldása borzalmas,a színe nem illik az iPhone-éhoz,a statusbar gagyi,és ekkora kijelzőjű tégla már nehezen férne el a zsebben.)

    • Kristóf - 2012.03.28. 21:17

      Meg a villogó kék csík az oldalán már gagyi számba megy.

  6. Dani - 2012.03.29. 17:43

    kell ez a háttér :)

Szólj hozzá Te is!