Vizsgálat indult az Apple kínai beszállítóinál

Helme 2012.02.19. 17:30 Apple, Egyéb, iPhone 1 db 160

Az Apple kínai beszállítóit, köztük a tajvani Foxconn gyártóegységeit, vizsgálja az amerikai Fair Labor Association (FLA) munkajogi egyesület – jelentette be a szervezet. A Kínában igen népszerű iPhone-okat és iPad-eket gyártó amerikai Apple beszállítóit illető vizsgálatra azt követően kerül sor, hogy felerősödtek a munkavégzés körülményeit és a gyártóegységek környezetre gyakorolt hatásait illető kritikák, s az elmúlt hetekben több százezren követelték az Apple boltokba eljuttatott petíciókban a kínai munkások helyzetének javítását.

Az FLA mukajogi szakértőkből álló csoportja hétfőn a tajvani Foxconn sencseni gyárában kezdte a vizsgálatot. Ez az a gyár, ahol 2010 során – az alacsony bérek és a kilátástalanság miatt – 18-an kíséreltek meg öngyilkosságot, s közülük 14-en meg is haltak. Az idén január közepén 150 munkás fenyegetett ugyanitt tömeges öngyilkossággal egy bérvita miatt. A gyár épületének tetejére vonuló munkásokat végül a város polgármesterének személyes hozzájárulásával sikerült lebeszélni tervükről.

Az FLA egyebek közt munka- és lakhatási körülményeikről, így fizetésükről, munkaidejükről, a vezetéssel való kapcsolatukról kérdezi meg a munkásokat. A csoport a termelőegységeket és a munkásszállókat is meglátogatja, valamint felülvizsgálja a munkavállalást illető dokumentumokat.

A munkajogi egyesület a Foxconnon kívül a Quanta Computer és a Pegatron sanghaji, a Wintek szucsoui (Suzhou) gyártóegységében és más beszállítóknál is vizsgálódik. Az 1999-ben alapított FLA több mint 1.300 ázsiai és latin-amerikai céget vizsgált, s számos visszaélésre derített fényt tevékenysége során.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Szöszke84 - 2012.02.19. 23:50

    Ha ennek mar csak a fele is igaz,az is durva.Ideje volt mar tenni valamit,csak az a kérdés hogy lesz-e eredmény,vagy ez is egy hét múlva elfelejtodik és minden megy tovább.

Szólj hozzá Te is!