Nyerj egy iPhone 4-et: végezd el az utolsó Hi!temptation feladatot

Helme 2012.02.18. 13:46 iPhone 6 hozzászólás 586

Korábban már írtunk a Hi!temptation alkalmazásról, mely gyorsan elterjedhet a a fiatalok körében, hiszen olyan innovatív programról beszélünk, ami megkönnyítheti a társkeresést, illetve az új kapcsolatok kialakítását. Új nyereményjátékot indítottunk a Hi!temptation csapatával közösen, ahol a fődíj nem más, mint egy új iPhone 4, melynek színét a végső nyertes választhatja ki.

Ez a verseny négy héten át fog tartani, és sorsolással döntjük el, hogy ki lesz az, aki egy Apple termékkel lehet gazdagabb. De nem csak a szerencse fog játszani, tehettek azért, hogy nagyobb esélyetek legyen a végső húzásnál. Minden héten két kérdés vagy feladat lesz – tehát a promoció időszaka alatt összesen nyolc-, s minden egyes teljesítés után eggyel növeled a esélyedet. Tehát, ha mind a nyolcat megcsinálod, akkor ennyiszer kerül bele a neved a virtuális kalapba, ha kevesebbet, akkor értelemszerűen annyiszor, ahányat véghezvittél.

Nem lájk-és felhasználógyűjtős játék , így akinek kevés az ismerőse a Facebookon, az se aggódjon: saját aktívságodon múlik az, hogy mekkora eséllyel pályázol a fődíjra. A nulladik feladat az, hogy lájkold a Hi!temptation és az iPhoneHungary Facebook oldalát (fontos, hogy mindkettőt kell), ez az egyik alapfeltétele ugyanis a nyereményjátékban való részvételnek. Csak pár kattintás az egész. Amennyiben kíváncsi vagy arra, hogy mi volt az első feladat, idekattintva meg tudod nézni. Vagy abban az esetben, ha a második feladatot szeretnéd elolvasni, akkor ide kell kattintanod. A harmadikat itt lesheted meg. A negyediket pedig itt. Az ötödikért ide kell kattintanod. A hatodikért, pedig ide.  A hetedik itt érhető el.

Az utolsó feladat: Töltsd ki az alábbi linken elérhető kérdőívet. Ez azért fontos, mert szeretnénk tudni, hogy Ti milyen közösségi alkalmazást szeretnétek látni a piacon. Nagyon komolyan vesszük az észrevételeiteket, mert egy olyan programot szeretnénk kialakítani, amit szívesen használtok, s nem csak rátok erőltetik. Fontos, hogy ezt a kérdőívet kötelező kitölteni! Aki nem teszi meg, annak sajnos nem lesz lehetősége megnyerni a készüléket. Mivel anonim a teszt, annyit kérünk, hogy amint kitöltötted a Hi!temptation Facebook oldalán eme cikk bejegyzésénél kommentben jelezd, hogy kitöltötted. Kérjük, hogy a írd oda mikor töltötted ki. Percre pontosan. Ez azért szükséges, hogy a visszaéléseket elkerüljük.

Ismerkedj az alkalmazással és értékeld az AppStore-ban a Hi!temptationt. A sorsolás február 19-én lesz este nyolc órakkor. A nyertes személyesen tudja átvenni a nyereményt. Sok sikert kívánunk mindenkinek, letöltésre és beregisztrálásra fel!

Töltsd le az alkalmazást és éld át a Hi!temptation életérzést!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

6 hozzászólás

  1. Czibere László - 2012.02.18. 15:20

    Kiröltöttem a tesztet, 15:20kor

  2. K.Szilárd - 2012.02.18. 15:50

    2012.03.18. 15:48

  3. Gyömbér Péter - 2012.02.19. 18:02

    Kitöltöttem 17:58-kor!!!

  4. Rubecz Bence - 2012.02.19. 18:39

    18:25 kor kitöltve

  5. Németh Zsolt - 2012.02.22. 14:41

    21.-én 23:00 kor kitöltve

  6. Stölkler Éva - 2012.04.29. 17:30

    17:24kor kitöltve

Szólj hozzá Te is!