Németországban betiltották az iPhone 3GS és iPhone 4, valamint az iPad 3G készülékek online forgalmazását

KeleMan 2012.02.04. 11:29 Apple, Egyéb, iPad, iPhone 4 db 266

Németországban a tegnapi naptól az Apple online áruházában elérhetetlenek a 3G szabványokat használó eszközök. Az iPad táblagépek esetében ez a WiFi+3G termékeket érinti, viszont az iPhone készülékek esetében az összes, jelenleg az Apple által forgalmazottakat. Így az iPhone 3GS és az iPhone 4 is tiltólistán van.

Mindennek az oka rendkívül egyszerű. Még múlt év elején a Motorola szabadalmi pert indított az Apple ellen, miszerint az Apple jogellenesen használja a csomagkapcsolt adatátviteli szabadalmakat az eszközeiben. A fontos dolog az, hogy ezen szabadalom a GPRS szabvány része, melyet a Motorola köteles lenne úgynevezett FRAND (fair, reasonable and non-discrimative) elven biztosítania minden olyan cég számára, aki ezt tőlük megigényli. Az Apple ezt megigényelte, de csak a negyedik generációs iPhone bevezetése után, valamint az Apple kikötötte, hogy visszamenőleg nem kíván fizetni.

A Motorolának mindez nagyon szúrta a szemét, így azt elutasították és perre mentek. 8 hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a németországi bíróság 2011. decemberében a Motorolának adjon igazat, hogy jogosak a követeléseik és elindíthatják a pert. Az Apple 2 milliárd eurót kért letétbe helyezni a Motorolától, hogy amennyiben mégis a Motorola veszít, úgy azt az pénzt az Apple kártalanítására lehessen fordítani. A bírói döntés decemberben mindezt 100 millió euróban állapította meg.

Azóta eltelt két hónap és megszületett a döntés. A Motorola nyert. Tegnaptól tehát Németországban az Apple online boltjából nem vásárolhatóak meg a fentebb említett eszközök. Az iPhone 4S azért is kivétel, mert az a beadvány részét nem képezte, hiszen később jelent meg, így arra a tiltás nem vonatkozik. A helyi Apple áruházakban viszont most is árusítják a 3G-s táblakat és a régebbi iPhone készülékeket is.

Valamilyen szinten érthető az Apple álláspontja, hogy visszamenőleg nem kívánják fizetni a szabványok használata utáni licenszdíjakat, de mint időközben kiderült az Apple-nek sikerült megtámadnia a pár napja hozott döntést azzal az indokkal, hogy a Motorola már 7!!! évvel ezelőtt sem biztosította FRAND alapon a szabványok használatának jogait. Na mármost ezzel az Apple szerintem simán elismeri, hogy tudatosan építették bele a szabványt az eszközökbe úgy, hogy azt nem használhatnák hivatalosan.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 4 db

  1. a.sebi - 2012.02.04. 11:51

    csípem az apple termékeket…de megérdemel az apple egy kis szopit……ők kezdték…..neszenesznesze

  2. iMike - 2012.02.04. 13:53

    LOL én imádom az ilyeneket <333
    Hiszti indítás by Apple,TrollingNyanning by Motorola,maid FFFFFFUUUUUU by Apple. :D És ez kezdődik újra,de azért hajrá Apple. :P

  3. iMike - 2012.02.04. 13:53

    majd* Kicsit elírtam. :D

  4. KommyKT - 2012.02.09. 08:13

    És még azbnap vissza is vonták a zárlatot.

Szólj hozzá Te is!