Apple Education Event összefoglalaó – Megjelent az iBooks 2, az iBooks Author és az iTunes University alkalmazás, frissült az iTunes szoftver

KeleMan 2012.01.20. 20:01 Apple, Egyéb, iPad, iPhone, Videók 1 db 234

Az Apple New Yorkban, a Guggenheim múzeumban tegnap reggel megtartotta azt, a kifejezetten oktatás megreformálását célzó bemutatóját, mely számtalan változást hozhat a közeljövőben az oktatás terén. Az Apple két részre bontotta az egy órás előadást, mely az Apple honlapján már megtekinthető, vagy akár az iTunes áruházból is letölthető, valamint itt is megtekinthető.

Az Apple szerint az oktatás megreformálása csak úgy lehetséges, hogy a papíralapú tankönyveket felváltják a digitális, kifejezetten iPad táblagépekre készült e-tankönyvek. Az iskolatáskák mindig nagyon nehezek voltak, most is azok, de egy-egy iPad táblagéppel mindez kiváltható.

Az Apple felmérései alapján a tanulók sokkal inkább szeretnek foglalkozni a kütyüjeikkel, mintsem, hogy egy valódi tankönyvet lapozgassanak. Ellenben ha e két dolgot kombináljuk, valamint mindezt megfejeljük egy vizuális orgazmust nyújtó multimédiás tankönyvvel, akkor a gyermek vélhetően már szívesebben forgatja pl. a fizika tankönyvet.

Persze mindezek mellett a tankönyvek drágák is, sokszor pedig, mivel nem lehet őket “frissíteni” csak egy-egy új kiadással lehet a benne található hibákat javítani. Az online tankönyvek előnye tehát, hogy kis helyen is elfér, az online tartalomnak hála bármikor frissíthető és egyből kereshető is benne a releváns tartalom.

Az Apple szerint az iBooks mindezt már eddig is biztosította a felhasználóknak, így kézenfekvő lehetőséget kínált ezen program továbbfejlesztése. Az iBooks 2, vagyis az iBooks frissítése számtalan új tulajdonságot tartalmaz, kezdve a multimédiás tartalmaktól a teljes képernyős üzemmódon át a részletesebb, testre szabhatóbb felületig.

Az Apple ingyenesen kiadott egy szerkesztőt is a Mac gépekre, mely a legjobban talán az iWork programcsomag kínálatába illik, iBooks Author néven. Az iBooks Author tulajdonképpen egy könyvkészítő alkalmazás, mondhatni egy digitális tartalom készítő program. A kiadványkészítőben jelenleg több fajta sablon is elérhető melyekkel igazán testre szabhatjuk az új könyveket. A könyvekbe képeket, galériákat, de akár Keynote prezentációkat, interaktív- akár 3D-s képeket, médiatartalmakat (video, zene) helyezhetünk el. Ezen felül még akár HTML alapú tartalmakat is beilleszthetünk.

Az elkészített alkotást bármikor tesztelhetjük az iPad készülékünkön és a kiadványt akár ingyenes, akár fizetős formában (utóbbihoz jópár adat szükséges) feltölthetjük az iBook Store felületére. Az iBook Author alkalmazás a Mac App Store áruházból díjmentesen letölthető, de minimum OS X Lion 10.7.2-es rendszer szükséges hozzá. Az elkészített könyveket pedig bármikor megtekinthetjük az iPad készülékünkön, de az iPhone és iPod touch készülékeken ezek nem tölthetőek le, hiszen itt az iPad áll a középpontban az óriási kijelzőjének hála.

Az Apple az USA-ban méltán híres iTunes U, azaz University felületére is készített egy natív programot, így az iTunes U videói, podcastjai, oktatási anyagai már elérhetőek akár iPhone, akár iPad készülékeken. Bár itthon egyáltalán nem elterjedt még, de külföldön, főleg az USA-ban nagyon sokan használják azt, mert személyre szabható a tananyag, a hallgatók új információkhoz juthatnak azáltal, hogy a tanárok ezen keresztül értesítik a tanulókat egy-egy új tartalommal. Az iTunes U alkalmazás is ingyenesen érhető el, legalább iOS 5.0-ás rendszer viszont szükséges hozzá.

Az Apple a fenti újdonságok miatt tegnap ugyancsak kiadott egy frissítést az iTunes alkalmazáshoz, mely a 10.5.3-as verzióra frissíti a programot, amennyiben telepítjük azt. Az újdonságok köre nem igazán bővült, inkább csak egy kötelező szoftverfrissítésről van szó, azoknak akik a fent említett újdonságokat kívánják használni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Gnoom1548 - 2012.01.22. 17:01

    Kíváncsian várom mikor lesz minden 2. tanulónak (közép és általános iskolára gondolok) a kezébe iPad és így fog tanulni, mikor még főiskolán és egyetemen sem mindenkinek van laptop vagy tablet a kezébe. Ráadásul Magyarországon..:)) Nem halott ötlet ennek ellenére.

Szólj hozzá Te is!