Mobile Developers Day 2012

KeleMan 2012.01.18. 13:35 Apple, Egyéb 0 db 150

Idén is megrendezésre kerül a Mobile Developers Day, melynek helyszínéül a Budapesten található Aréna Mozi ad otthont 2012. február 8-án. A téma adott, a három fő mobilplatform (iOS, WP7, Android) köré szervezve szakmai előadásokat hallgathatnak majd meg, fejlesztőkkel találkozhatnak azok, akik ellátogatnak a rendezvényre.

A nyitó keynote-ot a Carnation fejlesztési igazgatója, Varga Tamás fogja tartani. Bár az előkészületek jelenleg is zajlanak, de az előadók között megtalálható Bárdos Kristóf, üzletfejlesztési menedzser, DIGITAL NATIVES (Mixgar), Orosz Bálint, Distinction (Cocktailflow), Szilágyi Zoltán, CTO, 3G Multimédia Kft. (zenecenter.hu, Mood Generator 3), Zumpf Tamás (Endlessmobile), Kubatov Márk (Canecom), Sallai Péter (Smartcity), Késmárki László (goroid.net), valamint várható, hogy a Microsoft-tól és a LogMeIn csapatából is lesznek előadók.

A rendezvény koncepciója az, hogy tisztán látható, hogy az elmúlt egy évben a mobilos felületek, illetve az arra épülő üzlet vált ez egyik legfontosabb hívó szóvá. A telefonok, illetve táblagépek mostanra már olyan számban kerültek a felhasználók kezébe, hogy nem létezhet vállalkozás, termék, szolgáltatás mobilos felület, vagy mobilos applikáció nélkül.

A Mobile Developers Day azoknak a fejlesztőknek, érdeklődőknek, fejlesztő cégek vezetőinek szeretne segíteni, akik nem akarnak kimaradni ebből a nagy sebességgel pörgő piacból. Ebben elsősorban szakmai, valóban a fejlesztésekről, azok buktatóiról, csapdáiról, az esetleges sikerreceptekről szóló előadásokkal szeretnének a rendezvény szervezői segíteni.

A rendezvényre történő belépés regisztrációhoz kötött, a belépőjegy ára bruttó 12.900 Ft-, diákoknak azonban diákigazolvány ellenében 4.900 Ft-. További részletek és regisztráció itt érhető el.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!