Az Apple 2012. január 24-én nyilvánosságra hozza a Q1-es pénzügyi jelentését

KeleMan 2012.01.05. 11:36 Apple, Egyéb 1 db 158

Az Apple 2012. január 24-én adja ki a Q1-es pénzügyi jelentését. A jelentésben várhatóan ismét minden adat meg fog dőlni, hiszen a 2011-es utolsó negyedévi adatokban már megtalálható lesz az iPhone 4S első napi eladása is, mely minden várakozást felülmúlt. A karácsonyi roham alatt pedig biztos, hogy még több iPad, iPhone és Mac fogyott.

Még az is elképzelhető, hogy a várt január végi médiaesemény is január 24-én lesz New Yorkban, mely vélhetően az iBooks körül fog zajlani. Az utóbbi időben ugyanis az Amazon Kindle Fire táblagépe komoly hatással volt az Apple eladásaira is. Elemzők állítása szerint a karácsonyi ünnepek alatt a Kindle Fire miatt 1-2 millióval kevesebb iPad táblagépet vásároltak az emberek. Persze nem kell félteni az Apple-t, jóllehet még így is rekordot fognak dönteni az iPad 2 eladásából. Az iPhone 4S készülék eladásai pedig minden képzeletet felül fognak múlni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Kriszta84 - 2012.01.06. 01:38

    Varom a végleges összeget:)!

Szólj hozzá Te is!