A Samsung ismét gusztustalan marketingfogással próbálja rombolni az Apple hírnevét

Helme 2012.01.03. 17:37 Apple, iPhone 6 hozzászólás 427

Az elmúlt pár hónapban többször beszámoltunk arról, hogy a Samsung úgy szeretne címlapokra kerülni az Apple hírportálokon, hogy megpróbálja lejáratni az almás vállalatot, illetve azokat, akik több órát állnak sorba azért, hogy elsők között kaparinthassák meg az ikonikus vállalat új termékeit. Persze mindenki tudja, hogy a Samsung csupán irigykedik, hiszen az ő telefonjaiért, illetve táblagépeiért senki nem lenne hajlandó napokat szobrozni. Most a dél-koreai gyártó ismételten egy érdekes marketingfogással élt: ugyan azt a kislányt használta fel az új reklámjában, mint akit a legnagyobb riválisuk.

Az Apple nemrégiben tett közé egy mozgóképes anyagot, melyben az iPhone 4S fényképezőjét dicsérik, hiszen számos olyan dolgot lehet pár mozdulattal elvégezni, amit korábban csak más programokkal voltunk képesek. Ráadásul elképesztő minőségű fotókat készít a 4S. A főszereplő egy kislány, a reklámban az őróla készült képeket alakítgatják át.

A csavar pedig ott van, hogy a Samsung elég komolyan beintett az Apple-nek. Az üzenet nagyjából ennyi: “Lehet, hogy az apának iPhone készüléke van, de a család Galaxy Tabot használ, ráadásul mindenki felettébb boldog amikor az eszköz a kezükben van”. Bár sokan még mindig nem hiszik el, de a reklámszociológiai szempontból ezek a promóciós kisfilmek elsősorban nem a potenciális vásárlóknak szólnak, hanem a konkurenciának. Bár ez Magyarországon annyira nem észrevehető, külföldön nem véletlenül üzengetnek egymásnak a nagy cégek.

Azzal, hogy a Samsung a reklámjában ugyan azt a kislányt alkalmazta, elérte, hogy az emberek tudatalatt úgy gondolják: a cég termékei jobbak az Apple által gyártottaknál, hiszen a főszereplő ebben a kisfilmben boldogabb, mint a másikban. Gusztustalan marketingfogás, de egyben zseniális is, hiszen a reklám ott virít minden portálon még akkor is, ha a vállalat közben eltávolította a világ legnagyobb videómegosztójáról.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

6 hozzászólás

  1. Balli - 2012.01.03. 19:54

    Látom az apple dizájnját is sikerült lekoppintani a Samsungnak ^^

  2. iDoki - 2012.01.03. 20:16

    Legalább a samsung venné a fáradtságot és írna egy saját profi oprendszert az android helyett, de ez sosem fog bekövetkezni, mert csak koppintanak.

    Én ezeket a fejlesztéseket várom az iPhone-ba!!!

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=lzsBwnv_dAg

    • Foreign3r - 2012.01.05. 07:13

      Hát Doki, ezeket a ficsöröket szerintem még várhatod egy darabig… :))

  3. mychip - 2012.01.04. 01:55

    Amúgy nekem fel sem tűnt 1x , hogy ugyanaz a kislány , csak amiután elolvastam a szöveget felette

    de am amit igazából gondol a kislány?
    mi a f*-ért nézem akadozva a filmeket a samsung galaxy tab on , amikor az ipad emen is nézhetném?
    :D

  4. gatila - 2012.01.04. 09:33

    Régebben a Nokiákat koppintotta pofátlanul a Samsung, most pedig az Apple-t.Nézegettem az ismerőseim által vett droid-samukat, nekem olyan érzésem volt, mint a windows-nál. Ki tudja hány nyártó hány modelljébe kerül az android. Olyan oprendszer nincs, ami mindenre jó. Van app, ami az egyiken megy, a másikon behal. Imádkozhatsz, hogy kijön-e a telódra az új frissítés, stb.

    iDoki-val maximálisan egyetértek a saját oprendszer témában.

    Az apple is szeret azért innen onnan “átvenni” dolgokat, de ott látni a hozzáadott értéket is. A Samsungnál csak a hozzálopott értéket látom.

  5. Camel - 2012.01.04. 21:36

    Ha Steve bácsi meg köztünk lenne akkor mar reg felhívta vna Chuck Norris-t…IPhone-on!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.