Köszöntjük az új iPhone és iPad tulajdonosokat

Helme 2011.12.24. 20:49 Apple, iPhone 18 hozzászólás 426

A legtöbb helyen már járt a Jézuska, így lehet tudni, hogy kinek milyen ajándékot hozott. A Facebookon már megkérdeztük, s többen azt válaszolták, hogy iPhone vagy iPad készülékkel lettek gazdagabbak. Bármennyire is bullshitként hangozhat, de a karácsony elsősorban tényleg a szeretetről és nem az ajándékokról szól, így aki netalántán Apple termékre számított, de nem kapta meg, ne búslakodjon.

Első körben szeretnénk köszönteni az új iPhone, iPad és más Apple kütyü tulajdonosait. Olyan felhasználói élménnyel gazdagodhattok eme termékek által, melyre korábban nem is gondoltatok. Az Apple-életérzés ugyanis létezik, nem csak mese vagy mítosz. Eleinte nehéz lehet majd megszokni az új kütyüket, így egy kicsit szeretnénk nektek segíteni.

A holnapi naptól egy új rovatot indítunk, ahol kezdő iPhone (és iPad) tulajdonosoknak próbálunk meg segítséget nyújtani egy-két fontos témában. Így reményeink szerint az általában felmerülő hibákat gyorsan kezelni és orvosolni tudjátok. Lesz szó az App Store-ról, különféle telepítésekről, kiegészítőkről, s arról, hogyan tudod kihozni a maximumot a készülékedből. Tartsatok velünk, holnap indulunk. Mindenkinek Áldott és Békés Karácsony Ünnepeket Kívánunk. Ne menjetek messze, hamarosan kiderül, hogy mit is rejt az iPhoneHungary kalendáriumának utolsó ablaka.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

18 hozzászólás

  1. Ricsi - 2011.12.24. 21:59

    Ez nagyon jó ötlet! Én is az új tulajok közé tartozom kb. 3 órája, és rengeteg kérdésem van, amiben remélem segítséget kapok majd az iPhone 4-hez! :D

  2. Csaba - 2011.12.24. 22:27

    Hol lehet egyáltalán Iphone 4S-t kapni ha mindenhol készlethiány van???Valaki esetleg?

  3. Muhadnagy - 2011.12.24. 22:43

    gondolom akik kaptak, már jó ideje megrendelték :)

  4. Dani - 2011.12.24. 23:47

    Én is azt kaptam volna de készlet hiány :( 3 hét múlva meglesz így most nem kaptam semmit de örülök neki így is nagyon :)

  5. RepaBali - 2011.12.25. 10:05

    Igen, készlethiány van, és csak az kapta meg, aki egy hónappal előtte megrendelte.. És most még csak egy vidéki városról beszélek.

  6. Márk - 2011.12.25. 10:28

    Én ezért rendeltem meg már 1 hónappal előbb a iPhone 4S 16GB os készülékemet! És 1 hónapja boldog tulajdonosa vagyok!!! :D
    Egy jóó tanács! Mindenképpen elő fizusan és netcsomagal vedd a készüléked máshogy nem tudod kihasználni azt a rengeteg jóó alkalmazást és szolgáltatást!!

  7. Mijjo - 2011.12.25. 12:09

    Én is új tulaj vagyok. Bár “csak” egy 3GS jutott nekem, de így is teljesen meg vagyok elégedve! :)

  8. Dude - 2011.12.25. 14:11

    Én is most kaptam volna meg az iPhone 4S 32GB-os készülékemet, csak sajnos nincs készleten, szóval már csak jövő év elején kapom kézhez. Nembaj addig még kibírja a jó “öreg” 3G. :)

  9. Mikola Bettina - 2011.12.25. 15:50

    Nagyon jó h van egy ilyen oldal ahol segítséget kaphat az ember.én is tegnap lettem új tulajdonosa egy IPhone 3Gnek,nagyon örülök neki.

  10. KatapultosFerkó - 2011.12.25. 16:10

    Én egy iPad 2-t kaptam, nagy volt a meglepi!!! A feleségem azt írta az ajándékra, hogy tudja hogy most két napig nem leszek a családdal. :-)))

  11. Kacatos - 2011.12.25. 16:29

    Nyiregyházán minden üzletben van. Vettem fehéret és feketét is 4s . Eszembe se jutott hogy ezt rendelni kell hogy ne maradjak le róla..

  12. Kriszta - 2011.12.25. 18:29

    Ez egy igen pozitív ötlet, epedve várjuk!

  13. Crazyman - 2011.12.25. 19:26

    Én is most lettem 3GS tulaj, igaz már komoly túrást végeztem a neten, de jó pap is holtig tanul…
    Várom!

  14. Váradi Imre - 2011.12.25. 20:39

    Új iPhone 4 tulajdonos vagyok. Érdekelne van-e magyar kontaktokat viszonylag jól kezelő hangtarcsazo program?

  15. Krisz - 2011.12.26. 18:47

    Sziasztok! Először is Kellemes Ünnepeket kívanok mindenkinek!
    Másodszor pedig szeretnék érdeklődni van-e valakinek bármiféle “belső” információja arról, hogy magenta színű szolgáltatóknál mikor lesz újra elérhető a hőn áhított készülék? (Iphone 4S) Sajnos én sem tudtam már beszerezni az ünnepek előtt..:-(

    Előre is köszönöm a válaszokat!

  16. Dani - 2011.12.27. 22:21

    Tényleg valaki nem tudja mikor lesz boltokban vagy előrendelhető a 4s

  17. Dani - 2011.12.27. 22:22

    ?

  18. Kristóf - 2011.12.27. 23:57

    Szerintem is nagyon jó ötlet én is most kaptam egy iPhone 4S-t. Nem volt még előtte Apple cuccom ezért most tényleg nagyon újdonság. Kell némi idő míg hozzá szokok.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.