Infografika: Az iPhone evolúció

Helme 2011.12.07. 23:32 Apple, iPhone 0 db 922

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az Apple, mikor kihozta a legelső generációs iPhone-t 2007-ben, teljesen megváltoztatta a mobiltelefonos piacot. Ráébredtek a gyártók, hogy a technológiának nem ott kell tartania, mint amit korábban elképzeltek. Ennek a készüléknek köszönhető elsősorban az, hogy a mobilos netezés nem vészmegoldás lett, hanem élmény, akkor is, ha flasht még nem tudunk lejátszani a telefonon.

Furcsa látni, hogy az elmúlt nagyjából öt évben az iPhone mennyit változott. Olyan, mára triviálisnak tartott funkciók érhetőek el rajta, melyekért korábban csak imádkoztunk . Ismételten mutatunk nektek egy infografikát amiben megtekinthettek néhány adatot az iPhone “evolúcióról”. Ez  most nem annyira tartalmas, mint lenni szokott, de azért érdemes átnyálazni.

Kiderül belőle, hogy amikor kiadták az első iPhone-t 2007-ben még nem volt letölthető egyetlen alkalmazás sem a Store-ból. De 2011 elejére már több mint 400 ezer alkalmazás között lehetett válogatni, mely napról napra növekszik. A legelső változatból egyetlen hétvége alatt 700 ezer darabot adtak el, de a 4S-ből ugyanennyi idő alatt 4 milliót. A 4S-t pedig már több mint 70 országban lehet kapni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Szólj hozzá Te is!