AT&T-nél mégsem ingyenes, hanem 99 cent az iPhone 3GS

Helme 2011.11.19. 16:25 Apple, iPhone 2 db 177

Pár napja jelentette be a legnagyobb mobilszolgáltató az USA-ban, hogy csökkenti az iPhone 3GS árát. Két éves hűségnyilatkozattal ingyenesen el lehet hozni a kettővel ezelőtti iPhone-t. Most azonban változott a helyzet, ugyanis nem ingyenesen, hanem 99 centért lehet megszerezni a telefont. Ez nagyjából 213 forint, de felmerül a kérdés: valóban ennyire szüksége van az AT& T-nek az egy dollárra?

Nos, nagyon úgy néz ki, hogy az Apple áll az ügy hátterében. Megkérték az összes szolgáltatót: ne úgy hirdessék a telefonjaikat, hogy ingyenesen hozzá lehet jutni, mert az felhigítaná a márka értékét. A legtöbb készüléket ugyanis ingyenesen el lehet hozni a boltokból (természetesen magas díjcsomaggal), így könnyedén hasonlítanák más márkákhoz.

Az  AT&T vélhetően azért döntött az árcsökkentés mellett, mert az NDP jelentéséből kiderült, hogy az iPhone 3GS benne van az öt legkeresettebb telefon toplistájában. Ráadásul a szolgáltató még mindig kizárólagos forgalmazó, így abban reménykedhetnek, hogy kedvezőbb feltételekkel még több telefont tudnak eladni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 2 db

  1. iMike - 2011.11.19. 17:46

    Ez hatalmas :D “Megkérték az összes szolgáltatót: ne úgy hirdessék a telefonjaikat, hogy ingyenesen hozzá lehet jutni, mert az felhigítaná a márka értékét. A legtöbb telefont ugyanis ingyenesen el lehet hozni a boltokból (természetesen magas díjcsomaggal), így könnyedén hasonlítanák más márkákhoz.” Ez az Apple olyan taktikázós már…tehát ez ilyen h “ne süllyedjünk le az androidosokhoz” mottó?! :D A hazai T-nél és Vodánál meg majd elvihető lesz 1 vagy 5 forintért..: D

  2. Applord - 2011.11.19. 20:29

    “Pár napja jelentette be a legnagyobb mobilszolgáltató az USA-ban, hogy csökkenti az iPhone 3GS árát.” Ugye csak véletlenül írtál pár napot? :'(

Szólj hozzá Te is!