Indiában még csak várják az iPhone 4S megjelenését

Helme 2011.11.17. 10:20 Apple, Egyéb, iPhone 0 db 184

Míg Magyarországon már lehet örülni az Apple legújabb készülékének, addig egyes országokban még arról pletykálnak, hogy mikor érkezhet hozzájuk az iPhone telefon. Nagyjából olyan érzés lehet az ott élőknek, mint mikor mi anno azt vártuk, hogy Amerikában már megjelent iPhone 3G végre nálunk is kapható legyen. A Times of India értesülései szerint hamarosan 1,2 millárd lakosú Indiában is elkezdődhet a készülék forgalmazása.

Jelen pillanatban még sokat nem lehet tudni, hiszen hivatalos bejelentés mindössze pár mondatból állt, azonban több belsős forrás megerősítette, hogy már szállítás alatt vannak a telefonok. A legnagyobb mobilos vállalat, a Bharti Airtel vélhetően november 25-től kezdi árulni az iPhone 4S-t.

A rivális, az Aircel szintén bejelentette egy Facebook üzenetben, hogy bizony érkezni fog a készülék, de árat nem kívántak közölni. Annyit megjegyeztek, hogy november 18-tól lehet majd előrendeléseket leadni. Arra nem tértek ki, hogy mekkora készlettel rendelkeznek, illetve mikor kezdik a forgalmazást. Bár mindenki azt hitte, hogy készülékhiánnyal küzd az Apple, ezek szerint még sincs akkora gond.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Szólj hozzá Te is!