iPhone 4S problémák: Handrás által írt hibák egy része a korábbi verziókban is feltűnnek

Helme 2011.10.30. 01:02 iPhone, Pletykák 76 hozzászólás 14 514

Köztudott, hogy az iPhone 4S már hivatalosan is elérhető Magyarországon is. Mint ahogyan szokott lenni kezdenek megjelenni az interneten a felhasználói vélemények, illetve kiderülnek olyan hibák, melyről eddig nem lehetett tudni. Handrás az XMS tulajdonosa blogjában több felmerülő hibát is említett, azonban ezeknek a többsége már az előző szériáknál is megtalálható volt.

A tavalyi “Antennagate” hülyeség hidegen hagyott, de most azt látom, hogy tényleg van pár gond az iPhone 4S-ekkel, most a közvetlen környezetemben, illetve a saját telefonommal is van baj. Most, hogy egyre több iPhone 4S tulajt számolunk, gondoltam érdemes egy postot írni a lehetséges problémákról – olvasható Handrás blogjában.

A másik probléma ami az én telefonomat is érinti, illetve egy ismerősömét is, igencsak idegesítő, és egyelőre nem találtam rá megoldást. Teljesen random nem tudok elsőre felhívni embereket. Híváskor nem hallom a kicsörgést, miután pedig a hívott fél felveszi, nem hallok belőle semmit. Második vagy harmadik hívásra, már nincs semmi gond, de azért ez eléggé idegesítő, nincs időm ilyen hülyeségekre. Egyelőre nem cseréltetem emiatt a telefont, hanem megvárom az 5.1-es szoftverfrissítést, ha az nem oldja meg akkor csere lesz a dologból – számol be az írásában.

Ez a hiba az iPhone 4 esetében is fennáll, a legnagyobb gond, hogy a szervizesek el sem hiszik, ugyanis nem mindig lehet reprodukálni a problémát. Éppen ezért csak a szívás van vele, a hibára az elmúlt egy évben nem találtunk mi sem megoldást.

A következő probléma amiről sokan írnak, az akksi idő. Mi nem vettünk észre ezzel kapcsolatban semmit, estére 50 százalék körül szokott lenni az akksink. Szerintem a Find my friend lehet a ludas akinél nagyon merül az akksi, hiszen ha a barátaink 5 percenként nézegetik, hogy hol tartózkodunk, akkor a telefon 5 percenként bekapcsolja a gps modult, majd a neten keresztül küldözgeti a helyzetünket. De persze ott van még az iCloud Photostream, ha sokat fotózunk, akkor a telefon automatikusan küldi a felhőbe wifi-n keresztül a 8 megapixeles nagyméretű képeinket, nyilván ez is leszívhatja az akksit, nem beszélve az egyéb folyamatos push notificationökről, facebookról, twitterről, stb. Amit még érdemes kikapcsolni az a Reminder app, mert ez az alkalmazás folyamatosan figyelgeti, hogy hol tartózkodunk, mivel a helyzetünk alapján is tud emlékeztetőt küldeni. A settings/location settingsben a kis lila iránytűk mutatják ha éppen valami használja a gps modult, érdemes itt kikapcsolni a szükségtelen szolgáltatásokat – osztja meg a prblémát a blogban.

Amióta frissült a szoftver, az iPhone 4 is brutálisan merül. Egy napot nem bír ki a készülék, aminek az okait már Handrás is leírta fent. Akit érdekel az egész bejegyzés, illetve a hozzá tartozó kommentek, azok itt el tudják olvasni az egészet.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

76 hozzászólás

  1. kismerx - 2011.10.30. 02:28

    Én ios fejlesző vagyok, de nem találkoztam ezzel a hibával, még az 5ös béta verziójában sem. Iphone4-em van. A telefon pedig azért merül gyorsan, mert be van kapcsolva az (új) értesítési rendszerben (emlékeztetők pozíció alapján) a GPS.

    • Feri - 2011.10.30. 10:59

      Nekem is gyorsabban merül és nem állítok be helyhezkötött emlékeztetőt.
      Helymeghatározás általában ki van kapcsolva, csak ha kimondottan szükségem van rá akkor indítom el.

  2. iphone - 2011.10.30. 07:37

    Azért nem lehet vele telefonálni rendesen, mert ez nem telefon hanem iphone, ismétlem iphone. :)

  3. sebi - 2011.10.30. 07:49

    akku problema miatt nem kell beszarni…en a megjelenes napjan kaptam meg tavaj az i 4 et 2hetig rohamosan gyorsan merult …csalodott voltam…majd szep lassan helyre állt…pedig semmit nem mododsitottam…a litium aksiknak kell pár hét amig helyre állnak….foleg iphonenál…ami viszont erdekes hogy a 3gsem nagyon jol birja…epp sielek kaprunban napi kb 40 kepet készitek folyamatosan wifizek es hasznalaom a skitracks alkalmazást ami folyamatosan gpst használ estére 35% on van az aksi…ez kulonosen király uzemidot jelent nagyon megvagyok elegedve az uj ios 5 el …. turelem aksi beáll majd

  4. Puru - 2011.10.30. 07:50

    Jo a cikk. :)
    De ez a szolgáltatorol valo leszakadás tui nem régi hiba. Itt a 4S-el van vmi.
    A német T-Mobile oldalán már kint van ez a hiba, és ideiglenesen ők is a pin kód kérés kikapcsolását kérik a felhasználóktól.
    Kiváncsi lezek, a magyar T-Mobile mikor reagál erre.

    • Zoli - 2011.12.18. 18:36

      nekem is ilyen problema van hogy valakit hivni akarok és nem cseng ki,de felveszik és hallják mit mondok a számláló meg megy és nekem is tök idegesítő,remélem lesz rá megoldás!

      • krisy - 2012.01.29. 19:42

        Nekem is van ez a problemam ezt ugy oldottam meg hogy hivaskor bekapcsolom a kihangositast es aztan visza es mar hallani is mindent kicsit boszanto de ez van sajnos

  5. Boldi - 2011.10.30. 17:26

    Udv.
    En 3gs-t valtottam le 4s-re sajnos eldobja a halozatot kb 20 perc keszenlet utan, csinaltam restore-t de nem oldodott meg. Bementem a t-mobile-hoz ott azt mondtak en vagyok ma a hatodik ezzel a problemaval. :( remelem az 5.0.1 segit rajta. Valakinek esetleg hasonlo problemaja volt?

  6. mcsaba82 - 2011.10.30. 18:46

    Ennyit erről a telefonról kellett nektek fikázni a Samsungot
    Nekem a Galaxy S2 tökéletesen műkodött a legelső percben is, most is , és aki elkérte megnézi mind ilyet vett is egyet.
    Meghát persze a több millió elégedett vásárló nem tévedhet…

    • KeleMan - 2011.10.30. 22:28

      A Galaxy S2-nél is volt és van is elég hiba… talán több is, mint az iPhone-nál.

  7. Dávid - 2011.10.30. 21:05

    Igen, nekünk is pont ilyen problémánk van! Ahogy bekapcsoljuk, rá körülbelül fél órára már nem lehet telefonálni vele, azt írja ki hogy: -Nincs szolgáltatás! Ki-be kapcsolás után egy darabig van hálózat, de a 3g-re nem kapcsolódik, internetezni nem lehet! Mi is voltunk a T-mobile-nál, mikrosim kártyát cseréltettünk, majd a szervízhez küldtek, de már nem volt nyitva. írjatok valamit erről a problémáról ha valaki tud valamit!!!!

  8. Craig - 2011.10.30. 22:15

    Valószínűleg szoftver probléma. Amíg nem találnak ki globális megoldás, addig kapcsold ki a PIN kód kérést a SIM kártyán.

    http://www.t-mobile.de/downloads/t-mobile/anleitung_zur_deaktivierung_der_pin.pdf

    • KeleMan - 2011.10.30. 22:27

      Elöljáróban annyit tudni, hogy nem az Apple-nél van a hiba. A beépített HSDPA chip az, amivel a gond van valamint a szolgáltatók hálózataival. A 7,2Mbps sebesség helyett ugye az új iPhone 4S már 14,4Mbps-en tud csatlakozni. Erre még a legtöbb szolgáltató hálózata nincs megfelelően felkészítve, legyen az akár T-Mobile, akár Vodafone. Itthon és külföldön is tapasztalható a probléma. A beépített 3G chip többször próbál feljelentkezni a hálózatra mivel váltogatja az elérhető mobilhálózatok miatt a sebességet. Ez vélhetően olyan mennyiségű forgalmat generál a szolgáltatói hálózatba, hogy az levágja a cellákról.

      A pin kód kikapcsolás csak egy kerülő megoldás. Mivel levág a hálózatról és újra nem kér kódot, a telefon automatikusan feljelentkezik újra. Így lehet, hogy észre sem vesszük, hogy lecsatlakozik és felcsatlakozik. Állítólag az amerikai Sprint és AT&T hálózatában is voltak ilyen problémák, de ezeket egy héten belül a szolgáltatók elhárították. Más kérdés, hogy itthon mi lesz… Egyelőre ennyi, várjuk a fejleményeket, még az is lehet, hogy az Apple valahogy szoftveresen orvosolja a problémát.

      • Tutivesztes - 2012.01.02. 23:59

        Sziasztok!

        A hálózat eldobás problémáját megoldotta már valaki, vagy kössem fel magam gyengéden egy erősebb fára? Telenoros 4S, ami a cellaváltásokat nem tűri…

  9. A'doma - 2011.11.01. 20:37

    Nálam is ez a hiba amit írtatok. Kicsit gáz, de remélem hamar javítják! ;)

  10. Gery81 - 2011.11.01. 21:04

    Sziasztok! Péntek óta használom a telót. Nekem eddig semmi hiba. Az üzemidő is kielégítő, mondjuk nálam a wifi és a mobil adatforgalom csak akkor van bekapcsolva ha netezem vagy emaileket töltök le. Tehát inkább kézzel csinálok mindent. Így két nap után 27%-on van az akksi most, mikor írom róla a bejegyzést..:) kb. 60 percet telefonáltam róla.
    Hívások: nekem az a jelenség teljesen úgy tűnik, mint amikor foglalt a másik fél, de a foglaltság jelet nem adja be rendesen. Ezt a T-nél már régóta tapasztalom minden telefonnal. Persze 2-3 próba után pont felszabadul a másik fél, így olyan mintha meg javulna a hiba, holott nem is áll fent..
    A fikázóknak: egy iPhone 3G-ről váltottam egy éve droidra. Az utolsó telefonom a 4s előtt egy SGS volt. Kipróbáltam 4 droidos kütyüt és egy symbiant. A lényeg: alig vártam, hogy ismét iOS-t használjak. Nem lennék a helyetekben annyira nagy szájjal a droid miatt. Az egy nagy kalap kaki…

    • A'doma - 2011.11.02. 19:11

      Nekem sem jött be az android. Mondjuk az XT720-ra le is állították a fejlesztést.
      I4S gyors és azt csinálja amit kell. Nagyon meg vagyok vele elégedve, csak ezt az eldobós hibát javítsák.
      Rendelek rá lassan invisible shield-ot. Szerintetek az oldalára is kellene?

      • f4c3m4n - 2011.11.02. 19:40

        Hali!

        Nekem van egy eladó Bodyguardz szárazon felvihető Full-body szettem (2 teljes szettet tartalmaz, I4 és I4Sre is jó). USA-ból rendeltem szállítással együtt 6500 ft volt. Ki sincs bontva, mert végül nem vettem 4S-t. 4000 ft-ért odaadom. Dobj meg egy e-maillel, ha érdekel.

  11. Novy - 2011.11.02. 11:40

    Iphone4S nekem olyan gondom van, hogy a wifis nyomtatómat nem találja sehogy (Canon MG6150)pedig letöltöttem a canon easy web printet is, de semmi!

  12. Gery81 - 2011.11.03. 07:23

    Sziasztok!
    Továbbra sincs híváseldobás… Pedig igyekszem előhozni…:)
    Egy kis reklám, remélem elnézik a moderátorok nekem: szóval rendeltem Iphone 4/4S-hez külföldről 8db egyforma(így volt csomagban) pénztárca/tokot fekete színben. 6 db még szabad belőle ha valakit érdekel. Érdeklődésre a hétvégétől tudok fényképet küldeni. Az árról kiegyezünk, de bagóért adom egy I4 tok hazai árához képest. Ha valakit érdekel: jgergely1981@gmail.com

  13. d.boy - 2011.11.04. 11:19

    Sziasztok! 2 napja vettem az ip4s-t. Tegnap már tapasztaltam rajta ezt a hálózati problémát. Nem is jelezte, h ledobott a T-mobilról, és mikor telefonálni szerettem volna, süket volt a “vonal”. Ki-be kapcsolás segített a dolgon, egyből 5 sms érkezett, és tudtam is telefonálni. De kicsit csalódás, hogy egy szuper készüléket nem lehet használni normálisan, és még csak nem is jelezte, hogy nincs a hálózaton…. Az aksija egy nap alatt lemerült, igaz most nyomkodom rendesen. De remélem igaza lesz annak, aki azt írta feljebb, hogy kell 2 hét, míg beáll a normál üzemidő!

  14. Don - 2011.11.23. 07:31

    Sziasztok! Nemrég vettem egy Iphone 4s-t. Nekem az problémám vele, hogy konkrétan úgy hall mindenki, mintha egy dobozból beszélnék, ráadásul, én is így hallom azt, aki hív engem! Van esetleg valami ötletetek, hogy mi lehet a gond vagy a megoldás? A hálózatot nem dobja el, a wifi és a 3g remekül működik. Nagyon gyors és nem akad semmi. Érdekes viszont, hogy a feleségem Iphone 4s készülékén is nagyon hamar lemerül az akku, viszont az enyémen nem!! Az emaileket 15 perceként szedi, a helymeghatározás is be van kapcsolva, csak a photostream nincs. Siri-t is gyötröm rendesen, mégsincs gond vele. Csak az a doboz hang ne lenne…

    • sziszo - 2011.12.05. 21:29

      Szia Don!

      Férjemnek is új 4S-je van (előtte 3GS volt), és szintén ez a baj! Olyannak hallom, mintha dobozból beszélne. Nem csak én panaszkodok erre, mindenki ezt mondja neki. Valamint néha borzalmasan elmegy a hang, főleg a beszélgetés elején, egyszerűen nem hallok semmit, amit mond. Olyan, mintha befogná a mikrofont, pedig nem. Ez mitől lehet? Már rögtön az elején frissítettük a szoftvert.

      • Don - 2012.01.25. 18:04

        Szia Sziszo!

        Én nem vittem szervízbe, viszont egy frissítést követően kezdtem reménykedni… Persze hiába… Most is megmaradt a doboz hang, viszont csak akkor, ha más Iphone tulajdonosokkal vagyok vonalban!!!!! A többinél szép tiszta a hang! :)))) Ez a nagy dolog, nem a holdraszállás! A változatosság kedvéért a nejem telefonja (Iphone 4s) mondta be az unalmast. Állandóan lefagyott, de úgy, hogy a kijelző fekete maradt. Meg kellett várni míg magától lemerült, feltenni a töltőre és újraindítás. Esküszöm botrány…. Most már több, mint két hete várjuk a szervízből a telefont.

  15. petterhill - 2011.11.24. 23:57

    3 hete van meg a 4s-em a rekordidejű merülésen kívül semmi hibát nem tapasztaltam…;) felraktam rá az iOs 5.0.1-et és lám alig merül:) életem eddigi legjobb telefonja és kenterbe veri a droidos piszkokat…a galaxy s2 olyan dolgoknál beakad amin az iphone szempillantás alatt túljut….ez a nem mindegy

  16. Dóri - 2011.11.28. 14:29

    Sziasztok!
    Egy hete van/volt tulajdonomban egy Iphone 4s-t. Vásárlás után egy nappal már problémássá vált a dolog, a hívott fél ugyanis semmit nem hallott a beszélgetésből. Az én kétnapos drágaságomat visszavittem a szervizbe, ahol frissítettek egy szoftvert és szépen hazaküldtek, hogy minden ok lesz.
    Nem is volt ezzel baj két egész napig, aztán már halmozottan hátrányos lettem: nem hallottam hogy hívásnál kicseng e egyáltalán, a számláló ment, a vonal élt de semmi hang. A vonalat, ha egyáltalán sikerült a hívás pár percen belül megszakította. A legelső probléma is újra jelentkezett. Úgyhogy nagy lendülettel visszamentem a szervizbe és otthagytam, hogy kezdjenek vele valamit. 15 nap és meg is tudom mi lett vele.
    Nagyon sajnálom, mert egy nagyon jó készülék lenne, ha…

    • Golem - 2011.12.14. 22:28

      Nekem ugyanez. Hívás indul, tárcsázási hangot nem hallom de teszteltük, kicsöng a hívott félnél. Aki aztán felveszi, nálam óra indul és mindkét oldalon néma csend.
      Volt már vérciki szituációm is belőle, mikor fontos embert fontos ügyben hívtam volna és azt hitte szórakozom.
      1 hete használom és legszívesebben falhoz vágnám.
      Hívtam T-éket, szerintük SIM vagy telefon problema, semmiképp nem hálózat. SIM-kártyát teszteltem, az tökéletes. Marad a szerviz, holnap viszem.
      VISZONT!
      Mindenkinek aki ezzel szív:
      Rájöttem, hogy ha az ilyen “néma” hívásnál, mikor nincs “tárcsázás” hang megnyomom a kihangosítás ikont, tádáááám, máris hallani mindent, igaz, természetesen kihangosítva. Majd ha ISMÉT megnyomom a speaker gombot, akkor normál üzemmódban visszatér a hang és minden ok.
      Kiváncsi leszek holnap a szervizes arcokra…

      • Zoli - 2011.12.18. 18:40

        na erre én is kiváncsi leszek mi lesz a megoldás,mert én is ugyanezzel szivok!!!

    • Baluuu - 2011.12.26. 14:28

      Sziasztok! Nálam is fenn áll a probléma!
      Egy idő után ha nem használom a telót akkor utánna nem tudok telefonálni, elindítom a hívást és nálam a perce sem mutatja, ki sem csöng nálam de a másik fél tudja fogadni a hívást csak semmit nem hallani egyik oldalon sem! Én bevittem a t-mobile hoz elkültdék szervízbe és a faszi nem hitte el h ilyen van mert neki is iphoneja van, másfél hét mulva megérkezett a telefon bementem, és az volt a válasz hogy a telefonon az előoldali fólia akadályozza a telefonálást + kicserélték a belső alkatrészeket! Oké mondom, átvettem és ez a probléma egyre gyakrabban előfordul! Hát elég gáz hogy nem hisznek a felhasználóknak, nem viccből viszek be egy telefont! Iphone 4- em van!
      Üdv.

    • Lucaaa - 2012.01.06. 12:35

      Szia
      Baratnomnek is ez volt.nem hallotta h mit mondanak a telefonban.Engem kert meg h segitsek…. Vegul kiderult hogy rajta hagyta a gyári vedofoliat, ami a hangszoronal vagy minél nincs kivágva.miután eltavolitottuk megszűnt a baj.:):D

  17. Naru - 2011.12.30. 15:54

    Ne haragudj kedves Baluu, de téged jól átbasztak akkor. Nálam is ugyan ez a probléma én tegnap vittem be bevizsgáltatásra, de nem nyúlhatnak bele a telefonba, így ilyen esetekben ami hardveres probléma azonnali cserét kell biztosítaniuk. Fogyasztóvédelmi törvénybe kicsit nézz bele, és sürgősen vidd vissza kicserélésre…

  18. Libacombu - 2012.01.03. 09:57

    Sziasztok.

    Sajnos én is csak szívok az 4-es telómmal. Először a home gomb nem volt jó akkor kicserélték. Most meg nekem sem működik a hívás része. Elindítom de semmi. Nem hallom a tárcsahangot sem. Amikor meg le akarom zárni a hívást nem tudom. Mindig bennemarad a hívás befejeződése. Elküldem szervizbe visszajött, hogy jó. Másnap megint csinálta. Most megint szervizbe van. A srác hívott is onnan hogy visszaküldték nekik is megint hogy nem találtak rajta hibát… Agyrém… Most “teszteli” hogy előjön e a hiba. Október közepén vettem a telefonom de 1 hetet nem volt még nálam összefüggően.

    Amit észrevettem, hogy a hiba csak akkor jön elő ha kikapcsolom a készüléket és újra bekapcsolom. Amíg nem volt kikapcsolva nem volt semmi baja.
    Kicsit elkeseredtem… Szerintetek?

  19. Lucaaaa - 2012.01.06. 12:42

    Sziasztok.
    Most kaptam a 4s-em.2hete van nálam és tökéletesen működik.semmi gomb hiba , se hang se hívás kapcsolas. Minden okes. Az aksi kicsit hamar merül a régi nokiakhoz képest , de az androidos telefonokhoz képest csúcs szuper. Ezek szerint szerencsésnek mondhatom magam???

    • Libacombu - 2012.01.15. 13:02

      Nekem is van jó pár ismerősöm akinek tökéletesen működik. De hát… ez lenne a természetes nem? :)

  20. Bébi Láv - 2012.01.19. 19:27

    Jött már ki javítás erre a hívó-némulós hibára, vagy még mindig lutri venni egy 4S-t?

    • Libacombu - 2012.01.21. 11:40

      Nem tudni de nekem a 4esem kicserélték… Na de természetesen ez sem jó :( Nem tudom aktiválni! Szerintem ez is megy vissza! Jöhet a 4.új készülék! Mikor kapok végre egy használható iphont????

  21. arrys - 2012.01.25. 21:27

    Tobb mint 1honapja mar h vettem 4s elotte HTC desire hd-m volt ahoz kepest h 1ghz procija van sokat bajlodtam vele foleg ha skypoltam gondoltam kiprobalom ezt a kis aranyost.Nagyon megtetszett es meg a neten olvasott negativumok sem tartottak vissza de egy het utan ert az elso csalodas egy ilyen draga keszulek es megis piszmogni kell vele ki is verte a biztit nalam az volt a problema miutan hivas kozben en se hallotta semmit a tuloldalon se hallottak semmit probalom letenni de nem tudtam csak mutatta h kit hivtam es semmi.A rossz az volt az egeszben a hiba csak ugy szunt meg vagy kapot egy uj rendszerprogit vagy a gyari bealitasokat allitottam vissza 3szor hagyott cserben azerintem ez megengedhetetlen volna egy ilyen keszuleknel!

    • Libacombu - 2012.01.27. 11:08

      Egyetértek. Nem 10 ezer forintos telefonról beszélünk. A neten kutakodtam picit és azt láttam, hogy ez a hívásosdi elég sokaknál előjön. Lehet az 4 vagy 4S telefon. Reméljük kitalálnak rá valamit. Én meg addig várom a 4.iphonom.

  22. Micsihocsi - 2012.02.02. 15:29

    Sziasztok

    Én olyan érdekességet találtam, amikor megkocogtatom az iPhone tetejét alulról akkor olyan hangja van mintha valami el lenne törve benne. Amúgy minden működik csak idegesít. Nektek is rezgő hangot ad?

    Köszi

    Gy.

    • Zoli - 2012.02.10. 08:40

      Szia!
      Szerintem ez a rezgő hang amit hallasz az szerintem a rezgő motor lehet!nálam is hallható ez ha megkocogtatom!

    • knep - 2012.02.22. 20:15

      Hello!

      Pár napja vásároltam egy Iphone 4s-t és ugyanaz a probléma merült fel mint az előttem felszólaló Micsihocsi-nak, hogy kotyog valami belül vagy éppenséggel esetleg a gombok adják ki ezt a zajt.
      Az lenne a kérdésem, hogy akik tapasztalták ezt a problémát ők kicseréltették a készüléket vagy beletörődtek és elfogadták ezt a frusztráló hangot?

      A hozzászólásokat előre is köszönöm!

    • Norman - 2012.11.28. 19:37

      Sziasztok!

      5 napja kaptam kézhez iphone4S-es készülékem és nekem is ez a kotyogó hang a bajom, amikor megkocogtatom a felső részét a telefonnak vmi kotyog benne. Ha bármi infótok van a dologról írjátok meg légy szíves! előre is köszi!

      üdv: N

  23. arrys - 2012.02.03. 23:48

    Bizony ez igy van!Az enyem is ugyanezt csinalja amikor kicsit megkocogtatom valami csorog benne de ez van!

  24. Gergő - 2012.02.06. 22:08

    Hali!!!
    Nekem olyan problémám van, hogy telefonáltam, hazajöttem, és a kettő között eltelt körülbelül 40 perc, mikor hazaértem teljesen meghalt a teló.Megpróbáltam hívni kicsengett de nem reagált rá semmit, és azóta sincs semmi változás. a hideg miatt lehet ilyen gond ? Iphone 4-em van. valakinek volt ilyen problémája már ?

    • Zoli - 2012.02.10. 08:44

      Szia!Ez nagyon érdekes,nekem még ilyen nem volt iphone4s-em van!gondolom probáltad ujra inditani,ha semmi változás vidd vissza!

  25. dude - 2012.02.11. 11:37

    Üdv!

    Egyik ismerős 4S telója is produkálja a fent említett problémát.Híváskor nem hallja a hívott felett és viszont. Egyedül a Viber skype működik wifin vagy 3G-n, ott gond nélkül tud telefonálni, de csak azzal akinek fel van telepítve vmelyik.
    Kíváncsi vagyok mi is a bibi, hardware ,vagy software, bár érdekes,hogy kb.1,5 hónap után kezdte ezt csinálni addig nem.

    • Libacombu - 2012.02.11. 21:21

      .. elvileg csere. De azért kíváncsi lennék végre én is mi okozza a problémát.

  26. Bivaly - 2012.02.24. 02:39

    Udv,
    4s-em van. Eleg erdekes dolgok jonnek ki rajta igy 2 honap utan. Nem csorog ki a telo, pedig a masik fel azt erzekeli hogy csorog. Az sms-eket sem kapom meg. Aztan 1-2 nap utan megoldodik.1-2 napra. :) Ha hivni akarok valakit, suket a telo, nem hallok semmit, valamint ha ranyomok a hivas vegere, lefagy. Nem segit az ujrainditas, kihangositas, sim kartya kivetel sem.
    Tehat maga a telefon funkcio, nem mukodik ugy ahogy van.
    Apple.com-rol rendeltem. Hova vigyem garancialis javitasra???
    (akku egy kalap s*ar)

  27. Dia - 2012.02.24. 16:48

    Sziasztok,

    tudna valaki segíteni?
    Próbálom letenni a telefont beszélgetés után és hiába nyomom a piros jelet, nem szakítja meg a hívást.
    Csak ha kikapcs a telefont, de sokszor arra sem reagál a készülék, ha el akarom húzni a sim-felold -t vagy a hívás vagy bármely gombra rámegyek nem reagál.
    Nem közvetlenül az appletől vettem, hanem egy Dohány utcai cégtől.
    Hívtam az Apple-t de csak 10 ezer forintért hajlandóak segíteni, pofám leszakad!!
    Mi lehet a gond?
    Teljesen el vagyok kámpicsorodva.

    • Bivaly - 2012.02.24. 20:12

      Kedves Dia,
      Én vagyok az aki feletted postolt. Ugyanaz a problémám. Ma a 2. napja, hogy nem működik a telóm. Én sem “boltból vettem”,hanem az apple.comról rendeltem. Legutóbb két nap alatt minden visszajött (üzenetek amiket nem kaptam meg stb…) Nagyon idegesítő, szar dolog telefon nélkül lenni napokig, ráadásul olyan telefon nélkül amiért két hónapja 195E ft-ot fizettem ki. Az én helyzetemet nagyban befolyásolja, hogy külföldön lakok, az itteni Apple s*arik a problémámra, azt mondták hívjak fel egy számot akik majd mondanak egy amcsi címet amire vissza kell küldeni, majd ők szétszedik, és ha úgy találják PÁR HÉT MÚLVA küldenek egy másikat.
      A telefont legszívesebben felgyújtanám!

      • Libacombu - 2012.02.25. 11:55

        Ez is cserés lesz… Azonnal vissza kell küldeni ne kínlódj vele.
        Amúgy ne csüggedj. Én októberben vettem az enyémet. Azóta már 4szer lett cserélve és még mindig nincs nálam a készülék.

        Ez úton üzenem a “kedves” értékesítőknek ha jövő héten sem lesz nálam a telefonom, első utam a fogyasztóvédelemhez fog vezetni!! Elegem van a 4hónapos ide- oda küldözgetésből. Ha ezt tudom biztos nem veszek ilyen fostalicska iphone4 telefont! A 4 telefonból eddig egyik sem működött rendesen… Ez az iphon mi?! Vicc!!!!!

  28. arrys - 2012.02.29. 18:41

    Összeteszem mind két kezem mert a telom most valahogy rendesen mükodik pedig sokat bajlodtam vele!
    Talán annyiban tudnèk segiteni ha hivásos problémák adódnak nem hall a másik fél vagy nem tudod letenni probáld meg a hálozati beállitások visszaállitását nekem mindig helyre jött a teló talán másnak is beválik!
    Amit végkép nem értek hogy miért nézik hülyének az embert ha adott a probléma szervizben vagy bárhol máshol veszel egy méregdrága ketyerét visszamész elpanaszolod a dolgod aztán még te vagy a hibás hogy visszamerészkedtél és lassan könyörögni kell hogy megkaphasd és hogy talán használhasd is!
    Együtt érzek mindenkivel akivel igy genyáznak!

    • KeleMan - 2012.02.29. 19:38

      Mert ez Magyarország! Külföldön 5x kérnek elnézést és pár percen belül kapsz újat.

      • Libacombu - 2012.03.07. 16:33

        Ahh végreee!!! Úgy néz ki megszűnik az öt hónapos kálváriám. Most végre működő telót kaptam. :) Ez végre teljesen jól működik.

        • Criton - 2012.03.27. 14:01

          Nekem 6x cserélt a szerviz, most a 7. telefon van nálam.
          Lekopogom minden rendben van.
          Már nekem égne a bőr a képemen ha vissza kéne megint valamivel vinni. :P
          Egyébként a telefon belsejébe mennyire tud por belemenni pld?
          Tegnap sikeresen egy fél hamutálat ráborítottak, és tele lett hamuval, letisztítva semmit nem látni.

          • Libacombu - 2012.03.31. 08:41

            Na az is szép… Gondolom a “szokásos” okok miatt cserélték. :) Szerintem nem ment bele a hamu. Én nem izgulnék.

  29. Birkalé - 2012.03.03. 21:30

    Kb két hete üzemel hibátlanul (4S) ma sikerült lefagynia. Fekete képernyő, nem reagált semmire, ráadásul érezhetően melegedett is, töltésre, felhívásra sem mozgatta a füle botját se. Megoldás: reset után leállítottam a futó programokat, ez eddig nem jutott eszembe. A fő-gombbal való kilépés után ugyanis nem állnak le a használt alkalmazások, hanem a háttérben tovább futnak. Ez terhelte túl az én esetemben a telefont.

  30. arrys - 2012.03.11. 09:02

    Miota az 5.1 frissites zakatol a 4s- men nem kell minden nap töltögetnem a telefont lazàn birja a 3 napot persze telefonálok és a neten is sokat lógok kellemes csalódás nem gondoltam volna hogy ezt igy képesek voltak összehozni!

    • Libacombu - 2012.03.15. 18:10

      Azért azt a 3napot durvállom… :) Elég az 1nek is szerintem… :)

  31. arrys - 2012.03.17. 10:57

    Birja a 3 napot komolyan…:)

  32. Birkalé - 2012.03.28. 21:15

    Nekem még az 5.0.1-el is (4s) bírja a 3 napot, igaz csak ritkán netezek rajta és szinte minden ki van kapcsolva, gps és wifi is. Két nap után most 67%-on áll, ebben van majdnem 3 óra beszélgetés.

    • Libacombu - 2012.03.31. 08:44

      Így azért bírhatja a 3 napot. Nekem folyamatos 3g vagy wifi és netezek na meg persze 15percenként email lekérés. A telefonálást nem is említem :) Nekem így sokszor egy napot sem bír. :)

  33. Padavan - 2012.04.08. 20:58

    Sziasztok olyan gondom van hogy a 4s magától leveszi a csengetési hangerőt ujra raktam a szoftvert ami 5.1 de nem segített ilyenkor mit lehet tenni mert nem mindig produkálja valaki járt így?

    • KeleMan - 2012.04.08. 21:34

      Nem lehet, hogy beállítottál valami külön rezgést a készülékeden? Mert a 4S esetében tudtommal már az új rezgőmotor miatt a rezgés stílusát is lehet szoftveresen állítani, csengés és rezgés, csak csengés, csak rezgés, a rezgésből is több fajta, akár te is megadhatod, hogy milyen legyen. Elképzelhető, hogy csak egy adott kontaktodhoz, vagy több kontakthoz van beállítva így és ezért olyan, mintha egyszer így csinálná, egyszer meg másképp.

  34. Padavan - 2012.04.08. 22:02

    Szia nem változtattam semmit ami gyárilag volt kontakt hoz nem raktam nem állítottam semmi rezgest

  35. Vov55 - 2012.06.07. 19:02

    mcsaba82-nek üzenek hogy az egyik haveromnak is Samsung Galaxy S2 van és 40cm-ről elejtette és darabokra tört a képernyő azon kívül nekem is van egy rakás sz**t nem ér hamar merül az érintő vissza gomb nem érzékeli többször amikor megérintem. Iphon4 és Samsung Galaxy S2-m is van és még az Iphonnal semmi problémám nem volt eddig teljesen meg vagyok vele elégedve. Samsung Galaxy S2-ből már ez a második és nagyon megbántam hogy még 1x vettem egy ilyen szar telefont. Ha vásárolok csak Iphont fogok venni! (:

  36. GABOR - 2012.07.02. 00:33

    SZIASZTOK,
    VAN EGY IPHONE 4-EM ÉS EGY IDEJE ELŐFORDUL, HOGY BESZÉLEK A TELEFONNAL, DE A MÁSIK NEM HALL SEMMIT. MAJD PÁR HÍVÁS UTÁN MEGSZŰNIK. MOSTANÁBAN MÁR CSAK AZ SEGIT, HOGY JÓL NEKIVEREM A KÉSZÜLÉKET AZ AUTÓ ÜLÉSÉHEZ ÉS EKKOR MEGJÖN A HANG.
    EZ EGY ISMERT HIBA? A SZERVIZBEN MEG FOGJÁK NEKEM JAVÍTANI VAGY CSAK SZIVNI FOGOK VELE, MERT NEM MINDIG JELENTKEZIK?

    KÖSZI A VÁLASZOTOKAT

  37. veroni87 - 2012.10.03. 00:39

    Nekem is detto ez a problemam.egy es fel eve megvan az Iphone4-em es ket honapja elkezdett szivatni ezzel vki hiv felveszem es nem hallok semmit de ok hallanak problemaval. ja es persze ketszer vittem vissza mindketszer megjavult mikor atakartam vna adni szervizelesre.total ki vok tole!!!

  38. Tóbiás István - 2013.01.19. 20:32

    Sziasztok!

    Valamelyik nap vásároltunk az Unokatesómnak egy 4s-t és olyan problémánk van vele, hogy ha fényképezünk vele akkor vaku nélkül nagyon szép képet csinál, de vakuval az elkészített képen van egy lila folt. Olyan mint ha valami köd lenne ott. Valaki tud rá valami megoldást? Válaszotokat előre is köszönöm.

  39. Péter - 2013.03.07. 06:48

    Sziasztok! Nekem már régóta Iphone 2G-m van. Semmi gondom vele. Nincs fagyás és semmi probléma. Gyönyörűen teszi a dolgát. Soha nem cserélném le. Igaz,hogy sok új app nem megy rajta de sokra van alternatíva. A mai napig gyorsabb sok Samsung,Sony stb. drága telefonnál. Nem beszélve az Iphone kijelzőjéről ami magasan csúcs volt a kezdetekkor is és most is. Szégyenkezni sem kell vele,mert a design magáért beszél. Azért írtam csak eme sorokat,mert kijött belőlem a sok probléma hallatán az újabb verziók kapcsán. üdv és szép napot!

  40. Vida Niki - 2013.04.16. 21:57

    Sziasztok. Nálam most jelentkezett ez a hangszórós probléma, hogy hallom az iphone csengőhangját mikor csörög,felveszem és süket a vonal, viszont engem hall, aki hív….. kész vagyok… És tényleg igaz hogyha kihangosítom akkor én is hallom a hívó felet…Fizetek rá biztosítást, de lejárt a jótállásom 1 hónapja…. :( Szerintetek?! Ezt hogy, és mennyiből fogom megúszni?!

    • KeleMan - 2013.04.16. 22:19

      Szia kedves Niki! Kérlek, vedd fel a kapcsolatot az iDoki csapatával ezen a linken: http://idoki.ihungary.hu/ Itt le tudod írni a hibajelenséget és a szervizes kollégák hamarosan válaszolnak számodra!

  41. Vida Niki - 2013.04.16. 21:58

    Az lemaradt hogy Iphone 4-em van.
    Várom válaszotokat… :)

  42. Kovács - 2013.06.21. 12:50

    Nekem következő a problémám van mikor működik a home gomb van mikor nem 4 szer volt szervizbe magától hang hívást kezdeményez aki tud segítsen kérem!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.