Az Apple felvásárolta a C3 Technologies céget – Jöhetnek a szemkápráztató 3D-s térképek!

KeleMan 2011.10.30. 11:42 Apple, Egyéb, iPhone, Videók 1 db 369

Úgy néz ki, hogy az Apple ismét felvásárolt egy céget, mégpedig a C3 Technologiest. Az Apple még a 2007-ben megjelent elsőgenerációs iPhone készülékkel szállt be a térkép és helymeghatározás piacára, de azóta folyamatosan a Google térképszolgáltatását biztosítja a felhasználóknak.

Az Apple még 2009-ben megvásárolta a Placebase nevű vállalatot, 2010 nyarán pedig a felvásárolta a Poly9 céget, mely háromdimenziós térképek készítésére szakosodott. Most úgy néz ki, hogy a C3 Technologiest is bekebelezte, akiket nemrég még a finn Nokia telefongyártóval hoztak összefüggésbe. Ez év augusztusában a C3 Technologies megvásárlásra került és bezárta kapuit.

Eddig nem voltak bizonyítékok a vevőt illetően, de sokan az Apple-re tippeltek. A svéd cég vezetője, Matthias Astrom (CEO), Kjell Cederstrand (CFO) és a termékmenedzser Ludvig Emgard azonban már hivatalosan is az Apple-nél dolgozik, mégpedig az iOS termékek csoportjánál.

De mire is lehet számítani az új 3D-s térképek által? Nos az nyilván elsőre feltűnik, hogy az új térképek még valósághűbbek, még inkább megfelelnek a modern kor követelményeinek. Az Apple várhatóan hamarosan beépítheti az új funkciókat is, talán már az iPhone 5-ben is debütálhat. Valamint az Apple nyilvánvaló érdeke, hogy a Google Maps szolgáltatásától függetlenedjen.

Fontos kérdés azonban, hogy hogyan is működik ezen új technológia. Nos sokkal jobban, mint a Google szanaszéjjel küldött autói szerte a világban. Itt repülőgépekkel, helikopterekkel, stb. a levegőből térképezik fel a domborzatot. Az eljárás során kamerákkal több szögből rendkívül nagy felbontásban, az épületek, házak mellett még akár a fákat is képes lemodellezni. A C3 Technologies hivatalos leírása alapján az alábbiak szerint működik a technológia.

C3 Technologies is the leading provider of 3D mapping solutions, offering photo-realistic models of the world for search, navigation and geographic information systems. Since 2007 when it was spun out of the aerospace and defense company Saab AB, venture-backed C3 has redefined mapping by applying previously classified image processing technology to the development of 3D maps as a platform for new social and commercial applications. The Sweden-based company’s automated software and advanced algorithms enable C3 to rapidly assemble extremely precise 3D models, and seamlessly integrate them with traditional 2D maps, satellite images, street level photography and user generated images, that together are forever changing how people use maps and explore the world.

Most pedig következzen néhány videó, amelyben bepillantást nyerhetünk abba, mire is számíthatunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. smschamp - 2011.10.30. 17:39

    Alig várom!!! :-)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.