T-Mobile iPhone 4S Premier Parti – LIVE

Helme 2011.10.27. 18:52 iPhone 11 hozzászólás 388

Megérkeztünk a T-Mobile iPhone 4S premier parti színhelyére a Westend City Centerbe, ahol jelenleg is tart a várakozás az új Apple telefonra. Jelen pillanatban nincsenek sokan nagyjából 80 ember várakozhat. Ami biztos, hogy fehér 32, illetve 64 GB-osat nem lehet kapni a mai nap folyamán ugyanis a gyártó nem tudta leszállítani.

A legtöbben egyébként 32-es változatot szeretnének, tehát aki erre a méretre vágyik az siessen, mert nem tudni, hogy mekkora a készlet. A bolt még nyitva van tehát lehet ki és be járkálni, a hostessek szerint létezik 46 gigás iPhone 4S. Hosszú estének nézünk elébe. A poszt folyamatosan frissül, tehát tartsatok velünk.

23.28 – Még kb. fél óra a premierig. Időközben bűvész szórakoztatja a várakozó közönséget, tényleg fantasztikus trükköket mutat be. Bence! Hol vagy?

23.13 – Időközben Szegedről is kaptunk információt, 30-40-en vannak jelenleg, ahol szintén történt sorszámosztás. Szegeden a helyi Rádió 88 keveri a zenét. A Westendben még mindig a Compact Disco tolja a ritmust. Két PinaColada után már nagyon jó. Amúgy tényleg.

22.52  – A sorszámosztás befejeződött. Időközben Harsányi Levente játékot hirdetett. A közönség soraiból véletlenszerűen kérdezgetett az iPhone 4S készülékről, annak tulajdonságairól. Aki helyes választ adott, értékes nyereményekhez jutott.

Jelenleg a Leroy-ba ültünk be, iszunk, kajcsizunk és közben hallgatjuk a Compact Disco érdekes hangzásvilágát. Nem rossz, nem rossz.

21:35 – Tíz perc múlva kezdik osztani a sorszámokat, a tömeg most már nem növekszik, ennyien lesznek úgy tűnik. 100 fő.

21:20 – Most tarthat nagyjából a sor 100 főnél.

21:29 Még mindig nagyjából 100-an vannak tart a szervezkedés. Van VIP/PRESS, de például Handrás nem kapott. Az mi?

20:57 -A Szifon.com-mal megint közösen nyomjuk a bulit, kaptunk tőlük gépet, mert a fotósunk csajokat retusált az éjszaka. (Szegény). Hamarosan USTREAM lesz, körbemennek a srácok és kérdezgetnek mindenkit.

Streaming Live by Ustream20:47 – Nem érhető el a T-Mobile honlapja

20:44 – Kint vannak a Vodafone árai, elméletileg van Szifon flotta, amit a Szifon.com-os srácok csinálnak, itt ülnek mellettünk, de nem mesélnek róla, majd holnap. Annyit elmondtak: Vodánál a Szifon flottával olcsóbb lesz a készülék. iphone.vodafone.hu

20:32 – Pontosabb információt kaptunk, nagyjából 1400 iPhone 4S-t rendeltek elő, holnap szállítják ki a 16 GB-os fehér változatot, akik az első 12 órában rendeltek azok megkapják holnap, a többieknek várnia kell. Akár 2 hét is lehet a szállítási határidő.

20:07 – Ismételten kaptunk egy fülest, elővételben több mint 1000 darab iPhone 4S-t értékesített a T-Mobile. Döbbenetes.

20:00 – Sziasztok! Akiknek a hűségük 2012. január 1. és június 30., vagy 2012. július 1. és december 31. között jár le, egyedileg, speciális konstrukcióhoz meghatározott kötbérfizetési feltételek mellett, lehetőséget biztosítunk az iPhone4S készülék megvásárlására. Az ajánlat az előző iPhone vásárlással megegyező vagy annál magasabb tarifa kategóriának megfelelő áron vásárolt készülékeknél érvényes. Pontos információt T-Pont üzleteinkben kérhettek – olvasható a T-Mobile oldalán.

19:56 – Ez lesz a mai napon a program: Compact Disco exkluzív fellépés, freestyle foci bemutató, tánc bemutató, iPhone varázsló, játék

19:49 – Nagyjából 80 ember lehet a sorban hamarosan betelik a kordon és újat kell nyitni, már majdnem teljesen a Sony boltig ér, tapasztalataink szerint a jelenlegi utolsó nagyjából egy óra magasságában veheti át az iPhone 4S-t.

19:37 – Este 10-től fognak indulni a programok, zenés táncos mulatság, vagy mi… Amúgy iszonyat lapos a hangulat, tavaly sokkal jobb volt.

19:27 – Idén nincsen sajtó/vip rész, éppen ezért újságírók sincsenek nagyon.

19:20 – Ezt tudja a csodálatos Samsung Galaxy S II, bug-bug hátán.

19:16– Vodafone még az árakat sem rakta ki, nem is lesz sorbanállás éjféltől, iszonyatosan nagy marketinges bakinak tűnt először, de most lehet, igazuk volt.

19:06 – A T-Mobile sajtósától azt az információt kaptuk, hogy a kapunyitás előtt a Magyar Telekom részéről Király István marketing vezérigazgató-helyettes és Keszég Attila értékesítési vezérigazgató-helyettes köszönti a jelenlévőket.

19:00 – Most telefonált az egyik T-Mobile-os forrásunk, azt mondta, hogy jelen pillanatban nem kell aggódni, az összes embernek fog jutni készülék aki most a sorban áll. Ezt nem is nehéz véghezvinni annak tekintetében, hogy alig vannak. Persze még korán van, öt óra múlva nyitás.

18:56- Handrás összedobott egy videot, ahol az egyik sorbanálló éppen szidja a Samsungot, a srácot Dávidnak hívják, kommunikációt tanul a BME-n, és ő lesz az iPadHungary.com főszerkesztője. Igazi Apple fanatikus. Legutóbbi írásunk óta még hatan csatlakoztak a sorhoz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

11 hozzászólás

  1. izoli - 2011.10.27. 20:16

    Kint vannak a Vodafone árak is!!!

    • djmaya - 2011.10.27. 21:06

      Az előrendelésekhez annyit szolnék hogy én ma olyan reggel 7-körül rendeltem egy iphone4S-t 16-GB fehéret és ma este 6-körül jött az sms és az e-mail hogy holnap szállitják ki!!:):):)

  2. jánoska - 2011.10.27. 20:28

    kint van a vodánál a 4s ára

  3. djmaya - 2011.10.27. 20:45

    Az előrendelésekhez annyit szolnék hogy én ma olyan reggel 7-körül rendeltem egy iphone4S-t 16-GB fehéret és ma este 6-körül jött az sms és az e-mail hohy holnap szállitják ki!!:):):)

  4. izoli - 2011.10.27. 20:54

    Dehogyisnem érhető el biztos az új 4G nem engedi :-)

  5. mcsaba82 - 2011.10.27. 21:57

    Szánalom , ez a Handras… örüljön a 4s -nek ennyi , magát járatja le, hogy s2-t fikázó emberekkel mutatkozik, majd jön a galaxy s3 , aztán kuka a 4s nek de még az 5 nek is.Ha olyan rossz lenne az s2 – miért küzd ellene az apple foggal körömmel…. nekem volt i4-esem de mióta megvan az s2 ,semmi pénzért nem válnék meg töle , gyors proci , tökéletes kijelző, jó méret , vékony tele tudással ennyi .
    az apple csak a fanatikusok szitkozódásával van , az ellenfelet tisztelni kell csak úgy lehet csatát nyerni , de aki ezt nem tudja csak vesztes marad ….

    • G81 - 2011.10.29. 07:34

      Samsungom volt.allandoan lefagyott!hasznalhatatlan!!iphonom van 1 eve,egyszer sem fagyott le!!

    • USER - 2011.10.30. 00:47

      Kétlem, hogy a Sarsung 3 kenterbe veri az i5-öt.Pont fordítva lesz.

  6. dugi - 2011.10.27. 21:59

    kár hogy nemtudtam menni :(

  7. A'doma - 2011.10.28. 19:56

    Ma délben meghozta a futár a kis aranyos 16 gigás fehéremet! Hatalmas respect a T-nek!!!
    Holnap intézem a micro simet és már nyűzöm is a drágaságot! :D:D

  8. JGergely - 2011.10.28. 20:55

    Sziasztok!
    Nekem is ma érkezett meg a kicsike. Mondhatom már nagyon vártam. De van egy gondom és ezzel együtt egy kérdésem is. A SIM amit most a telefonhoz kaptam az egyik családtagomé lesz, én pedig a saját számommal használnám az iphonet. De a microsimet csak szerdán tudom majd elintézni, de szeretném addig is aktiválni a telefont. Ha most aktiválom ezzel a simmel akkor jövő héten ki tudom majd cserélni a simet egyszerűen vagy újra kell regisztrálni? Vagy ilyenkor mi ennek a módja, összeköti a telefont a simmel? Köszönöm a segítségeteket előre is

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.