Elérhető a Steve Jobs megemlékezéséről szóló videó

KeleMan 2011.10.24. 11:46 Apple, Egyéb, Steve Jobs 0 db 88

Az Apple elérhetővé tette honlapján a 2011. október 19-én tartott megemlékezést, melyet Steve Jobs tiszteletére tartottak. A helyszín az Apple Campus volt, ahol az új CEO, Tim Cook tartott egy beszédet, de a vendégek között volt Steve felesége, Norah Jones, Steve barátai, köztük Al Gore is, valamint a Coldplay zenekar és természetesen a legtöbb Apple alkalmazott.

Tim Cook méltatta Steve Jobs munkáját és zsenialitását, valamint elmondta, hogy az Apple a továbbiakban is a már megszokott utat követi. Az üzletek a több, mint 1 órás rendezvény alatt zárva tartottak, a boltok dolgozói élőben nézhették az eseményt. A közel 80 perces videót az Apple honlapján lehet megtekinteni ide kattintva.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!