Összeomlottak az Apple szerverek: nem érdemes ma iOS5-re frissíteni

Helme 2011.10.12. 23:27 Apple 35 hozzászólás 782

Nagyon akarta az egész világ az iOS5-öt, talán még egyetlen egy frissítést sem várt ennyire az Apple társadalom. Már este hét óra előtt mindenki a gépek előtt ült, figyelt, hogy az almás óriás mikor teszi elérhetővé a programot. Éppen ezért gondok adódtak, nem is kicsik, világszerte áll a bál.

Egyre több helyről lehet hallani, hogy nem lehet frissíteni a készüléket, egyszerűen nem hajlandó kommunikálni az Apple szerverekkel, azt írja ki, hogy az iPhone nem tölthető vissza. No de vajon miért nem élvezhetjük a 200 új dolgot? Nos, mert mindenki elsőként akarja az ötödik verziót.

A hivatalos support oldal szerint ez egy 3200-as hiba, azonban a felajánlott elhárítási megoldások röviden fogalmazva: szart sem érnek. Le vannak terhelve az Apple szerverei, így esélytelen, hogy az elkövetkezendő pár órában érdemben lehetne bármit is tenni.

A káromkodás és a csapkodás helyett célszerű elmenni aludni, s holnap frissen, üdén, hajnalban felpakolni az iOS5-öt. Aki azonban éjjeli bagoly és próbálkozik, az írja meg nekünk Facebookon, hogy mikor állt helyre a hiba.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

35 hozzászólás

  1. Radio - 2011.10.12. 23:34

    Na nekem most telt be a pohár…
    Eddíg erősen Apple fanatikus voltam… Programozóként nem értem miért nem lehet mondjuk egy feldolgozási sort felállítani… Megjegyzem Blizzardnak szokott sikerülni az ilyesmi…
    Most itt állok, illetve ülök egy “halott” telefonnal, mert ez a szar először törölt, aztán kérdezett…
    Szánalmas… Máshogy foglmazok… Az Apple szánalmasabb lett minta Microsoft!
    Fényes jövőt jelez ez előre… Jobs nélkül béna banda az egész, lehet a céget is temetni…

    • Bogyee - 2011.10.13. 00:26

      én nem vagyok programozó, de nekem sikerült… :)

      • LeeRY - 2012.03.12. 20:22

        Miért irja ki hogy nem tölthető vissza az ipod?
        Valaki tud segíteni?

    • KeleMan - 2011.10.13. 03:33

      A programozási részével teljes mértékben egyetértek, sorrend kellene. Az Apple-t azonban még nem temetném, a részvények is ezt mutatják. Igaz azonban, hogy Steve hiánya az Apple-nél lényegesen befolyásolhatja a munkamorált is. Azóta valóban én is azt látom, hogy több a “hiba”. És ezt az érzést a mai este csak tetézte.

  2. Dvid - 2011.10.12. 23:35

    Bő 3 óra és többszöri próbálkozás után sikerült felrakni :)

  3. Dillinger - 2011.10.12. 23:36

    Én még nem is jutottam el odáig h felrakjam mert nem engedi a gépem a kevés lemezterület miatt ezért az egész hókuszt pakolom 9 óta :@

  4. Dillinger - 2011.10.12. 23:40

    Dvid neked melyik iP van?

  5. Radio - 2011.10.12. 23:49

    Úgy fest működik… De komolyan olyan Microsoftos az egész!
    Kérdem én miért BackUp-olt percekig mielőtt kétvállra tette a telefonom, ha most csak egy 1 hónappal ezelőttit kínál fel visszaállításra?
    Apple! FUCK U!

  6. common89 - 2011.10.12. 23:54

    Nálam ugyan ez itt telómat nem lehet bekapcsolni csak az jön fel hogy csatlakoztassam ituneshoz semmi más.. folyamatos hiba..nem tud visszatölteni. (haveromat is felkelett volna hívnom holnap edzés miatt erre gecire nem tudok neki szólni mert nem tudom a számát fejből)

  7. Radio - 2011.10.13. 00:08

    Nos… Eljutottam a végére…
    Srácok (in Apple), hibát hibára halmoztatok… Ciki…
    De a lényeg… Ez a bénaság magasiskolája… Mielőtt tönkretenné a telótokat, mégis csinál backupot… De azt nem ajánlja fel a visszaállításnál… Viszont miután visszaállította, utána már ha kérsz újabb restoret, már ott van az a verzió is…
    Vááááá… Ennél tényleg többre tartottam az Apple-t…

  8. Taker - 2011.10.13. 00:12

    Kb fél órája sikerült befejezni mindkét készüléken a frissítést (iPhone 4 és iPad 2, egyik Windowson, másik Macen frissítve), nem volt egy leányálom, másfél óra volt csak a fájlok letöltése (ha csak a netemen múlt volna, 15 perc kb), aztán a szívás a 3200-zal :) Kitartóan kell nyomkodni az update gombot minden hibaüzi után, és előbb-utóbb összejön :]

  9. Muhadnagy - 2011.10.13. 00:13

    nekem is recoverybe maradt a telefonom, jelenleg van egy kacsakő iphone4-em, én azt nem értem, hogyha letölti az 5.0-t akkor mi a fenéért akar még kommunikálni az update szerverrel? :S vicc

    • KeleMan - 2011.10.13. 03:36

      Alá kell írnia a tanúsítványt a szoftver, miután letöltötte és telepítette. A letöltés nem nagy kunszt, utána kell elérje az aktiváló szervert.

      • Muhadnagy - 2011.10.13. 19:45

        köszi :)

  10. Radio - 2011.10.13. 00:19

    Nyugi… Én túl vagyok rajta…
    A folyamat szánalmas, de menni fog…
    Addíg ismételgesd amíg sikerül…
    Utána recovery… Ha nem kinélja fel a (mai) legfrissebb backupot, akkor a legujabbra restor a listából…
    Utána iTunesben telefon nevén jobb gomb, restore from backup és akkor már engedi azt a verziót amit a gyilkosság előtt csinált. :)

    Mi különböztette meg az Apple-t a Microsoft-tól? Jobs.

    Sajnos a múltidő már most mutatja a jeleit…

  11. atees - 2011.10.13. 00:30

    Én kész vagyok vele, kb 40 perce kezdtem!

  12. Edvard - 2011.10.13. 00:32

    nekem 3szor irt ki 3200-as hibát utánna egy jó kis várakozással eltöltött óra után feltette és hibátlanul működik azóta is minden. mondjuk azt sajnálom hogy az appokat letörölte, de majd szedek ujakat.

  13. m@xsys - 2011.10.13. 01:23

    Kb. 2 óra és csak utánna sikerült tető alá hozni a rendszert.
    Már azt hittem vége, nem töltötte vissza 3004 és 3014 hibakódokat dobta.

    Na ez így nagy para volt, pedig h vártam, az iPaddal még várok. Ráér!!!

  14. TR4CERdj - 2011.10.13. 01:49

    A legegyszerűbb módja a felrakásnak hogy simán csinálsz egy BackUp-otl a telóról, leszeded külső oldalról az iOS5 öt és beteszed a telót recovery módba (kikapcsolt álapotban POWER + HOME 15-20mp), majd SHIFT + Restore (win) Option + Restore (mac) betallózód az iOS5-öt és tolja is fel az OS-t, utána beállításokat kér és készen is vagy vele. Max 30 min a teljes folyamat!

    iOS 5 http://www.felixbruns.de/iPod/firmware/

  15. focuspok04 - 2011.10.13. 02:15

    Szánalmas hogy ennyi fikázó van jelen, és egyből magát az Apple-t húzza le hogy “mióta nincs Jobs”. Hibák mindig is voltak, és mindig is lesznek. Különös tavaly az antenna gate botrány után mégis sokan megvették az iphone4-et. Na mindegy, szánalmas társaság.

  16. Jimmy - 2011.10.13. 02:39

    2 óra – na igen, IGO Primo miatt, zene, meg videók…de a 3GS hibátlan! Icloud még nem megy, itt no wifi…de gyanítom, hogy reggelre megjavulnak a dolgok…:-)

  17. Dani - 2011.10.13. 02:39

    Helló!

    Na erre reagáljatok valamit.
    kb 1 órája értem haza a melóbol, már alig vártam hogy rátudjam dobni a 4-emre az IOS5-öt, kérte hogy szedjem le az új Itunes-et le is szedtem. Erre rádugom a telót és ilyet ír ki.
    “Ez az Iphone készülék nem használható mert az Apple mobilkészülék szolgáltatás nem indult el”
    Na most akkor mi a teendő? valaki tudna segíteni? :D

  18. chevyfan - 2011.10.13. 02:44

    1.10-kor kezdtem, 4 perc alatt lejött az ios 5. kb 15 perc, mire használni tudtam a telefon. 1 óra, mire visszaraktam az appokat:-( Kapja be az iTunes…

  19. Radeonhun - 2011.10.13. 03:01

    Helló!

    19:32-kor kezdtem el rá 15 percre kb nekem már fent is volt, gyönyörűen működik, nem volt semmi gond!!! ;D

  20. M1800Rider - 2011.10.13. 04:02

    Hey!
    Én 19.06kor kezdtem és 03.30kor végeztem!
    Teljes összeomlás! Nincs szerver, hiba hiba hiba….
    Nem lehet visszatölteni stb…..
    Most viszont öröm, mert patent az iOS5!

    Tessék kitartónak lenni :-))))

  21. Fuxy - 2011.10.13. 04:56

    Gyerekek!
    Nem tudom mit sír itt mindenki, én rádugtam majd elindítottam, feltette az IOS5-öt! Nézem, kajak kaptam egy full szűz telót, majd usb ki/be és automata megcsinált mindent, igaz 20 perc alatt, de teljesen jó!
    Az meg h meghalt Steve 1 hete, kurvára de nem számít itt semmit, ha élne is ez lenne! Pff néha gondolkozzatok….

  22. borosabel - 2011.10.13. 07:53

    Nekem ma reggel már sikerült elsőre.

  23. laszlopeti - 2011.10.13. 08:15

    Nekem folyton ugyan ezt a hibát írja: “This iPhone isn’t eligible for the requested build”
    Ez is az Apple szerverek hibája?

  24. Laci - 2011.10.13. 09:24

    Többször próbálkoztam, de nem sikerült. Rákerestem a neten, és találtam egy olyan megoldási javaslatot, hogy át kell állítani a telót repülő üzemmódba. Lehet, hogy csak véletlen egybeesés, de így azonnal sikerült a frissítés. Érdemes kipróbálni.

  25. Laci - 2011.10.13. 09:32

    Elfelejtettem, hogy ezzel a “megoldással”, már este kilenckor sikerült a frissítés.

  26. Bé-man - 2011.10.13. 10:05

    Hali,

    Én a szerencsésebbek közé tartozom…Még tegnap, nagyjából este 8-9 fele nekilendültem, és pöccre megvolt.
    Nem mondom, hogy süvített:), mert beletelt vagy 45 percbe, de minden rendben lezajlott, iOS5, üdv a fedélzeten!
    Az app-ok nekem is eltűntek, de a Felhőből kb. fél óra alatt visszahoztam midnent ami kell.
    Kitartás, egyelőre úgy tűnik megéri a bosszankodás utáni siker.

    p.s. : Azért ezt moderálhatta volna simábbra az Apple:(

  27. TZS - 2011.10.13. 10:05

    En 19.05-kor ranyomtam a frissitesre, 20.30-kor volt fenn az ios5,a letoltes volt igazan hosszu meg a beallitasok. Kellene a sorrend, de eddig se volt, es tobb tizmillio letoltest hogy birjon mar vmi? Sokan csak fikazni tudjak az Apple-t! Vegyetek waze szar Androidos vagy Windows Mobile-os telot,aztan majd lehet megint karomkodni,hogy az meg szarabb…volt mindkettom, es fenyevek az Apple-hoz kepest…aki nem bir varni fel napot,az alapitson egy olyan ceget,ami ezt a terhelest elbirja…nem az Apple szanalmas,hanem az,aki ilyen miatt fikazza!!!

  28. FONTOS - 2011.10.13. 10:17

    FONTOS
    AMIKOR FELRAKJATOK A FRISSITEST ELŐTTE AZ ALKALMAZASOKBOL MENTSETEK AZ ADATOKAT, MERT JÓ ESÉLLYEL ELFOG TŰNNI AMI BENNE VAN.
    ÉN MA REGGEL RAKTAM FEL ÉS SIKERÜLT.
    BACKUPOT MINDENFÉLE KEPPEN CSINALJATOK
    MERT ABBÓL VESZI VISSZA A NAPTÁRI BEJEGYZÉSEKET AZ SMST ÉS A KONTAKTOKAT
    AMI A CAMERAROLLBAN VOLT FÉNYKÉP AZ MARADT A TÖBBI TORLODOTT.
    AZ EGÉSZ RENDSZERT UJRA ÍRJA.
    KICSIT JOBBNAK TŰNIK NEM SZAGGAT ANNYIRA.
    JA ÉS MEG EGY DOLOG, HA ESETLEG NINCS NETED ÉS A TELEFONRÓL OSZTOD MEG A NETET ÚGY NE CSINÁLD NEM FOG SIKERÜLNI NEKEM NEM JÖTT ÖSSZE.
    sok sikert mindenkinek.

  29. Tamás - 2011.10.13. 11:49

    Sziasztok nem tudom ki tapasztalta már ezt a hibát, de i4 ios5 alatt ha képet akarsz csinálni lenyomom a gombot és vagy 2-3 másodperc mire az írisz becsukódik és csinál egy képet elég idegesítő ha vmi mozgó dologról szeretnék képet csinálni.

  30. DuReXx - 2011.10.13. 12:22

    Én tegnap végülis 2 Iphone 3GS-t frissítettem.
    Az egyiket simán, a barátnőmével már szívtam én is.
    Az emlegetett hiba nálam is fenn állt (error 3200), de aztán sikerült felrakni az IOS5-öt a második készülékre is.. kellő kitartással.
    Mivel a nők türelmetlenek, én nem tudtam megvárni a mai napot :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.