Óriási stylus vásár az iPhoneTok.hu webshopjában! Stylusok 1990 Ft-tól 2990 Ft-ig.

KeleMan 2011.10.07. 21:19 Egyéb, iPad, iPhone, Kiegészítők 9 hozzászólás 867

Az Apple bár megváltoztatta a mobilpiacot, sőt maga Steve Jobs mondta el az elsőgenerációs iPhone bemutatásakor még 2007-ben, hogy nincs szükség stylusra, a felhasználói igények mégis azt mutatták, hogy az emberek igenis szeretnének ilyen kiegészítőket vásárolni, mivel van néhány eset, amikor sokkal jobb lenne egy érintőtoll, azaz stylus használata.

Számtalan előnye is van egy-egy ilyen érintőtollnak. Az első, hogy nem kell a bőrünkkel fizikailag érintkezzen a kijelző felülete, ezáltal – a számítógépek billentyűzetéhez hasonlóan itt is – a baktériumok száma csökken az okostelefonok kijelzőin. De akár télen, mikor már kesztyű van az emberen a nagy hidegben is jól jöhet egy stylus, egy-egy Angry Birds menetre a buszmegállóban. A grafikusoknak, illetve akik szeretnek rajzolgatni is – például egy iPad-en – pedig egyenesen kötelező.

Nos, jó hírrel szolgálhatok azoknak, akik eddig még nem vásároltak maguknak ilyen kiegészítőt a szeretett Apple eszközükhez. Az iPhoneTok.hu hatalmas őszi stylus vásárt tart, melynek keretében bruttó 1.990 Ft-tól 2.990 Ft-ig lehet válogatni az érintőtollak között.

A ma reggel szerkesztőségünkbe érkezett futár jól a kezembe is nyomott egy nagy dobozt, melyben 8 darab kiváló minőségű érintőtollat találtam.

Kezdjük az alap modellek bemutatásával. 3 olyan érintőceruzát is kaptunk, melyben nincs beépített golyóstoll, csupán a végén található meg az a gumírozott fej, mely felel az érintőkijelzőkkel való kapcsolatért. Az érintőceruzák mindegyike alumínium, így azok nagyon könnyűek, valamint a szálcsiszolt felület kellemes fogást biztosít.

Az érintőceruzák végén, mint már említettem ott van az a bütyök, mely fizikailag is érintkezik a mobileszközök érintőkijelzőjével. A gumírozott rész anyaga nagyon finom, sőt a ceruzát és a gumifejet közrefogja egy fémből készült gyűrű is, mely a ceruza és a gumifejet tartja össze. A használat során bármennyire is nyomtam neki a gumifejet a kijelzőhöz, az később ugyanúgy visszaállt a saját formájára.

Mi három különböző színt találtunk a dobozban, egy fémes szürke, egy fekete és egy vörös modellt. Fontos még, hogy a tollak oldalán akasztót is találunk, mellyel ingzsebbe is elhelyezhető, valamint a tollak végén található még egy apró műanyag is, mely a készülékek 3,5-ös jack dugaljaiba illeszthetőek, így tuti, hogy azokat nem fogjuk elhagyni. Nagyon passzentosak, remek eszközök. Ezek a stylusok bruttó 1.990 Ft-ba kerülnek.

De jöjjenek is az érintőtollak. Ezekből 3 különböző fajtát kaptunk. Az első fajta nagyon hasonló a már előbb említett eszközökhöz, annyiban másak, hogy beépítésre kerültek a golyóstollak is, azaz nem csak az érintőkijelzővel szerelt eszközökhöz, hanem akár valódi írásra is használhatjuk őket.

A betét bár noname, de teljesen átlagos és szabványos méretű, így amennyiben kifogy a tinta, azt bármikor pótolni lehet bármely írószerboltban. Magát a stylust és a gumírozott fejet itt már egy lényegesen vastagabb gyűrű tartja össze, így esélytelen, hogy a gumifej leváljon a toll részéről. Maga a toll is fémből készült nagyon szépen festett fényes felületű.

Fekete, fehér és rózsaszín színekben érkezett ez a modell, mely szintén tartalmaz akasztót, valamint a golyóstoll részén lévő kupak is nagyon finoman illeszkedik a tollnak a testéhez. Egy apró, de kellemes fémes kattanást is hallhatunk, ahogy a helyére illesztjük kupakot. A tollakban található betét amúgy fekete színű, de nyilván ez akár kék, piros vagy akár zöld színűre is cserélhető.

A fent felsorolt modellekre egyaránt jellemző, hogy mivel a tollak hosszúsága eléri a 10 centimétert, így használat közben azok kényelmesen felfekszenek a tenyerünk felső részére, a hüvelyk- és mutatóujjunk közé. A színkombinációknak hála pedig mind hölgyek és férfiak is választhatnak nekik tetszőt.

De mit lehetne ajánlani a nagyobb tenyérrel és kézzel rendelkező féritársaimnak? Nos két olyan modell is szóba jöhet, mely egyszerre elegáns, trendi és már-már zavarba ejtően üzletembereknek való kinézetű.

Az első modell itt is tartalmaz golyóstollat és gumírozott fejet, azonban ennek nagysága, valamint a toll hossza lényegesen nagyobb, mint az előbb említett tollak esetében. Fogás rendkívül kellemes, igaz azonban, hogy itt már érezni, ennek bizony súlya van. Nem vészes persze, egy-egy szépen kialakított golyóstoll súlyával azonos.

Az eszköz középső részén található az elválasztó, amelyet lehúzva itt is hallható a pattanó hang, mely igazán minőségi érzést kelt a használóban. Leválasztva a tetejét az eszköznek itt is fekete színű parker betét fogad. A gumifej, mint mondtam sokkal nagyobb, igaz azonban, hogy ezáltal a finomabb írást a kijelzőn elfelejthetjük, valamint úgy vettem észre, hogy itt a gumi is sokkal vastagabb, igaz ezáltal érzékenyebb is, nem igényel erős nyomást az érintőkijelzőre.

Az utolsó modell esetében pedig egy igazi unikumról beszélhetünk, melyet bátran ajánlok hölgyeknek és uraknak egyaránt. Ezen érintőtoll kb. egy centiméterrel még hosszabb is, mint az előző, azonban lényegesen vékonyabb az összes modellnél. Igazán fínom elegáns darab.

A gumifej igen lágy, mely kellemes tapintású, ez igaz az eszköz fém házára is, mely kényelmes fogást biztosít. Itt azonban, mivel nem szálcsiszolt a fém, hosszabb használat közben, ha az ember keze el kezd izzadni, bizony meg-meg csúszhat. A beépített golyóstoll nagyon szépen ír és ez a modell az egyetlen, ahol nincs kupak sem. A golyóstoll használatához a tollat tekerni kell, amíg ki nem bukkan a betét feje. A fenti parker betétekkel ellátott stylusok ára bruttó  2.990 Ft-.

A stylusok október 10-től már online is rendelhetőek az iPhoneTok.hu webshopjában, addig is személyesen megvásárolhatóak szintén náluk, a következő címen: Budapest, XI. kerület Bölcső utca 11. Személyes vásárlás esetén időpont-egyeztetés szükséges.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

9 hozzászólás

  1. Camel - 2011.10.08. 00:02

    És ha veszek 50 ft-ért egy cerkát? Az nem fog mukodni? Jó nagy lehúzás….

    • KeleMan - 2011.10.08. 10:10

      Próbálj meg egy 50 Ft-os ceruzával rajzolni iPad-en. Max szétkarcolod a felületet, bár ha egy 8B-s grafittal kívánsz írni, az jó finom, de az nem erre való. Ezeket a stylusokat amúgy 8-9.000 Ft-ért árulják. Szerintem ez egy nagyon jó vásár. Mondjuk lehet nem neked találták ki.

      • Camel - 2011.10.08. 15:18

        :o De mi az ami ennyibe kerul rajta? Torhetetlen anyagból van vagy mi?

        • Bbauer - 2011.10.08. 20:57

          ügye a kapacitiv kijelző nem nyomásérzékelős magyarán ha nyomkodod körömmel vagy valamilyen tárgyal nem fogja érzékelni, mivel az ujjad vagy egy bizonyos vezető tárgy ellenálását érzékeli oly mondon hogy a képernyő felülete felett mikron vastagságban egy elektromos mező van amibe ha pl az ujjadal ami vezet érzékeli az ellenálást azon a ponton és reagálni fog a kijelződ… és van a rezisztiv ami a nyomás érzékelős amit akármivel nyomkodhatsz… ennyi a különbség … árban is :D

          • Camel - 2011.10.08. 22:19

            Huu..így már értcsuk ezt is :D

  2. Gergő - 2011.10.08. 12:59

    Kérdésem lenne, nem tudom hova írjam, ezért írom ide. Free-be regeltem AppStore-ba és le szeretnék tölteni egy 3 eurós játékot. Rámegyek h letöltés, ha ott megadom a kártyaszámot és a pint, akkor jó lesz? Csak a 3 eurót vonja le? Nincs más amit levonna? És van ott egy lejárati idő is, az mi? :) Még egy kérdés, ha ezt megcsinálom akkor onnantól fizetős lesz az accountomvagy ez csak egyszeri megoldás lenne? Előre is köszönöm a válaszokat. :)

  3. RobbeR - 2011.10.08. 13:07

    Én csak azt nem értem, hogy ezek a dolgok hogy működnek a rezisztív kijelzőn…

  4. Bohn Marci - 2011.10.08. 20:22

    rezisztiven még a bot is müködik:D kapacitiv re gondoltál gondolom:)

  5. Janoo - 2011.10.08. 22:09

    T-Mobile Magyarország.
    4G/LTE teszt budapesten (egy kis magyar hír)

Szólj hozzá Te is!