A T-Mobile-nál elérhető lesz október 28-án az iPhone 4S

Helme 2011.10.05. 14:03 iPhone 14 hozzászólás 465

Talán már senkit sem kell arról meggyőzni, hogy az Apple a mi térségünkre is komolyan figyel. Szinte minden lehetséges szolgáltatást elindítottak nálunk, amelyek pedig még elérhetőek, azok is nemsokára aktiválódni fognak. Az Apple egy olyan felhasználói élményt képes adni, amit más cégek nem.

A tegnapi nap folyamán nem mutatták be az iPhone 5-öt, azonban érkezni fog az iPhone 4S, mely egy nagyon felturbózott 4-es változat. Valóban sok mindent pakoltak bele, hogy ne kelljen szégyenkeznie a piacon. A jelenlegi iPhone 4-et birtoklók jelentős része vélhetően nem fog átváltani, inkább kivár: ők még bíznak az iPhone 5 jövő évi megjelenésében. Mi a második körben kaphatjuk meg a készüléket, ami október 28-ra esik. A T-Mobile-nál már ettől a naptól elérhető lesz az iPhone 4S-t, ezt hivatalosan erősítette meg Soós Edina az iPhone Hungary kérdésére, a Magyar Telekomtól.

“Igen, megerősíthetem, hogy október 28-tól nálunk is elérhető lesz az iPhone 4S. A kommunikációt/eseményt illetően csak a későbbiekben tudok információval szolgálni.”

Bár arra a kérdésünkre nem kaptunk választ, hogy a T-Mobile fog-e premier partit tartani, mégis úgy gondoljuk, hogy igen, hiszen eddig minden évben kifejezetten színvonalasra sikerült, amin rengetegen vettek részt, ez pedig egy komoly pozitív vásárlói visszajelzést adhat a magentás vállalatnak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

14 hozzászólás

  1. Sibaxy - 2011.10.05. 18:13

    Azt esetleg nem lehet tudni, hogy a vodafonnál is meg fog jelenni 28-án? Vagy ott mikorra várható az érkezése??

    • lipsum - 2011.10.20. 11:09

      Elérhető lesz!

  2. ACHP - 2011.10.05. 18:40

    T-Mobile szolgáltatónál lesz lehetőség előrendelésre? És ha igen, MIKOR? Fontos lenne a válasz, aki megírja előre is kösz, bár szerintem ezt még nem tudni (de hátha :D)

  3. Cdre - 2011.10.05. 22:02

    gyerekek, jó lenne mar rendbe rakni ezt az oldalt mert amióta mennek itt az újítások azóta
    ezt telefonon ne lehet normálisan olvasni.
    ez a honlap kezd ugyanolyan gyenge lenni mint az Apple.
    bocs, se régen jobb volt.
    Ja és akkor reaglva egy kicsit a mostani megjelenése.
    szerintem az Apple lejáratta magát ezzel a Szarral.
    kezd egyre bénább lenni.
    elindult lefelé a leejtőn.

    • qp - 2011.10.05. 23:19

      Az Apple 3-4 évre tervez előre. Konkrétan mikor megjelent a 3G, már akkor el lehetett döntve, hogy hogy lesznek a további generációk. Illetve a 3G – 3Gs után szerintem igen is nagy esély volt arra, hogy ismételten “csak” egy hardver frissítésen fog átesni, az amúgy remekbe szabott i4. Gondoljatok bele az autógyártásban is hasonlóképp működik. (új modell -» facelift -» új modell)

    • ktibci - 2011.10.13. 07:52

      Hát igen, tényleg megy lefelé a lejtőn. 24 óra alatt 1 millió készülék előrendelésben. Tömött sorok az üzletek előtt. Biztos be kell majd zárniuk a céget. Szegények!

      • janati - 2011.10.14. 19:22

        Nem kell bezárniuk miért kellene. Amíg az emberi birtoklási vágyat és mellette a mérhetetlen tudatlanságot meg tudják lovagolni addig hajrá. Egyébként is Megveszik mert az olyan trendi. “Nekem is ÁJFON kell” mert neki is az van, stb.stb.stb.stb. Hozzátéve nem rossz a 4S vas, de nem annyira jó mint amennyire állíttják (tesztek, hahahaha) és főleg nem annyira amennyibe kerül.

    • stillwater - 2011.10.16. 18:52

      Ember!!!
      Először is tanulj meg írni!
      Azután meg gondolkodj egy kicsit, ha szerinted ez szar akkor mi a jó, merthogy eddig ez a legjobb telefon mindenféle szempontból azt leszámítva, hogy… Hát sajnos nem jut eszembe semmi, de ha te tudod akkor légyszíves folytasd a mondatot.

      Szerintem téged az zavar ami a legtöbb embert, hogy ugyanúgy néz ki mint a 4.

    • Tau - 2011.10.18. 19:55

      Szerintem neked csak az a bajod, hogy nincs pénzed Iphone-ra. Kezdj el gyűjteni rá, mielőtt teljesen becsavarodsz.

    • Dani - 2011.10.19. 14:13

      Érdekes, nekem a szar iPhone-omon tökéletesen megjelenik és használható az oldal. :)

      Majd ha lesz valami konkrétum, amivel meg tudod idokolni, miért szar az iPhone és az Apple, oszdd meg velünk, mert úgy látszik, sokan nem vettük még észre.

      Biztos rossz a termék, végülis minden más telefont az iPhone-hoz, mint egy “standard”-hez, hasonlítanak, illetve rengeteg nagy cég konkrétan másolja, legyen szó software-ről/hardware-ről. De ez (amellett, hogy az első 3 nap alatt 4 milliót adtak el), nyilván annak a jele, hogy szar.

  4. Puru - 2011.10.06. 12:11

    Az feltűnt valakinek, hogy a magyar Apple Store-ban lehet Iphone4 8Gb-os készüléket rendelni ioS5-el??? Vagyis csak ezt az Iphone4-est lehet jelenleg rendelni.

  5. total - 2011.10.07. 11:18

    Üdv.
    Azt tudja valaki hogy az iphone4 8gb os telefont mikortól lehet venni?

  6. Tőkés Szilárd - 2011.10.17. 19:09

    Nos én alapjából Nokiás vagyok. De kritikák ide vagy oda először is 1 telefont használni is kel tudni ugyanúgy mint a számítógépeden a programokat alapjábol az egész rendszert. Mert ugyebár ez is 1 rendszer amivel telefonálsz internetezel alapjából mindent meg tudsz csinálni. És ez 1 programon fut. Az árát megéri és alapjából 1 nagyon jó kis telefon. szerintem meg is fogok 1-et pályázni. de akkor is mindőrőké Nokia.
    Nokiám története: 2 db 3220 átszúrtam a kést és 6-rol kihajítottam. Ezután összeraktam (ragasztottam) és még kijelző nélkül is simán telefonáltam. Tökéletesen működőt. Na ezért csak Nokia.

    • Tau - 2011.10.18. 19:52

      Régen én is Nokia párti voltam és hosszú évekig ők voltak a mobilpiac királyai. De ez már a múlté!!! És ezt már ők is belátták, de már elég későn. A Nokiások szerint a Symbian a csúcs ugyebár. Sose legyen jobb oprendszerük…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.