Az iTunes Match véget vethet a kalózkodásnak?

KeleMan 2011.06.13. 13:46 Apple, Egyéb, iTunes 14 hozzászólás 279

Az Amazon és a Google munkatársai biztosan idegesen tördelték a kezüket 2011. június 6-án hétfőn, mikor is Steve Jobs, az Apple első embere bemutatta a “One more thing”-et, azaz az iCloud talán egyik legfontosabb tulajdonságát, az iTunes Match rendszert. Ez egy olyan újdonság volt, mely szerves részét képezi majd az iCloud felhőalapú szolgáltatásnak. Egy olyan győzelmet aratott már a WWDC 2011 megnyitója alatt az Apple a versenytársai felett, mely egy puccsal ért fel, köszönhetően Steve Jobs a Pixar Animation Studios-ban szerzett tapasztalatainak, ahol szintén összekapcsolódott a technológia és a tartalomkészítés.

De mi is az, amit az Apple ad és nyújt? Egy ingyenes iCloud profil, mellyel az összes, az iTunes rendszerén keresztül és azon kívül megvásárolt zenéinkhez hozzáférhetünk az összes Apple eszközön (iPhone, iPad, iPod Touch, Mac) valamint olyan számítógépen, melyen fut az iTunes. (Az Amazon szintén valami hasonlót tervezett a Cloud Drive szolgáltatással.) Az iTunes Match lényege tehát, hogy nemcsak azokat a zenéket másolhatjuk az eszközökre, melyet az iTunes áruházban vásároltunk, hanem azokat is, melyeket például a boltban megvett zenei albumokon keresztül rippeltünk be az iTunes könyvtárba. Vagy, és itt jön a lényeg, egyéb kalóz oldalakról töltöttünk le illegálisan. Persze a magyar ember ilyet nem tesz, mint ahogy a világban mások sem…

Az iTunes indulása óta a világon 15 milliárd darab zeneszámot töltöttek már le. A szolgáltatással pedig közel 18 millió zeneszámhoz férünk hozzá. Az iTunes Match – a versenytársakhoz képest (Amazon, Google) – nem kéri azt, hogy az összes zenét töltsük fel a szervereikre, mely akár napokba vagy hetekbe is kerülne, hanem egy 15-18 másodperces szkennelést végez a fájlokon, ami alatt megállapítja, hogy melyik dalról is van szó, ki az előadója, stb.

Ez azért is fontos, mert a felhasználóknál mind a fájlnév, mind a zeneszám tag-jei más és más lehet. A szkennelés után pedig ha megtalálja az adatbázisban, felajánlja, hogy 256kbps DRM-free fájlként teljesen ingyenesen letölthessük azt.

A teljes zenei gyűjteményünket legalizálhatjuk !

A fanyalgók viszont azt mondják, hogy ezzel egy hatalmas kalózlista is készül. A szolgáltatást évente 25$-ért vehetjük igénybe, mellyel 20.000 zeneszámot teljesen legálissá tehetünk. Ja és ezt az Apple úgy érte el, hogy a teljes zeneipar, az összes zenei kiadó (Universal, BMG, stb.) áldását adta rá. Az Apple – a legnagyobb zenei kiskereskedő – így valahogy elérte a kiadóknál, hogy beleegyezzenek a “scan-and-match” eljárásba. Amolyan Napster féle “don’t-ask-don’t-tell” politikát folytatva.

De hogyan is húzhatott elő a zsebéből az Apple egy olyan dolgot, melyre sem az Amazon, sem a Google nem gondolt? Nos talán azért, mert az Apple-nek nemcsak a számítástechnikában, hanem a zeneiparban is történelme van.

“It’s really hard to get the labels to give you the rights that you need…” – mondta Steve Jobs még az első All Things Digital konferencián adott interjúban, 2003-ban. “And I don’t see them sprinkling those rights around everywhere, letting a thousand flowers grow quite yet.”

A fenti idézet egy 8 évvel ezelőtti interjúból való, ahol Steve arról mesélt, hogy hogyan lehetne összekötni a technológiát a tartalomfogyasztással.

“One of the things I learned at Pixar is the technology industries and the content industries do not understand each other,” – mondta. “In Silicon Valley and at most technology companies, I swear that most people still think the creative process is a bunch of guys in their early 30s, sitting on a couch, drinking beer and thinking of jokes. No, they really do. That’s how television is made, they think; that’s how movies are made. People in Hollywood and in the content industries, they think technology is something you just write a check for and buy. They don’t understand the creative element of technology.”

Steve szavai szerint, a legtöbb ember nem érti a technológia és a tartalomgyártás között fennálló kreatív kapcsolatot és nem is hajlandóak vele foglalkozni.

“These are like ships passing in the night…” – tette hozzá az Apple vezér.

Az áttörés még 2003-ban volt, mikor is az iTunes Store ledöntötte a korlátait és minden várakozást felülmúlt az indulása. Az Apple vezetők hozzáférést adtak a zenei kiadóknak, hogy megtekinthessék az eladási adatokat és belenézhessenek a kristálygömbbe, mely a jövőt vázolhatja. 9 hónap múlva már az összes zenei kiadó az Apple-t hivogatta.

“The record companies, the most important thing they do is not distribute music” – mondta Steve. “It’s picking which of 500 people are going to be the next Sheryl Crow. That’s what they do. And some of them do it quite well. And it’s an intuitive process. There’s not enough data. It’s not surprising that they didn’t understand Napster, it’s not surprising that they didn’t understand that distributing their content over the Internet was the next big wave.”

Steve tehát úgy gondolja, hogy a kiadóknak nem a Napsterre kellene haragudniuk, hanem fel kellene fogniuk, hogy az internet korában nem gátolhatják a szabad információ áramlást, ezáltal a zenék kalózkodás okozta veszteségek is kevesebbe kerülnének. Az újabb nagy hullám az internet adta lehetőségben rejlik. A kiadók vélhetően elfogadták és megértették mindezt.

Az iTunes Match remény lehet a kiadók számára a kalózkodás ellen és feltámaszthatja a zeneipart a jelenlegi haldoklásából. Ezzel az Apple tulajdonképpen pénzt csinál a kalózkodásból. Arról nem szól a fáma, hogy a kiadók és az Apple hogyan is osztozkodik a pénzen, de vélhetően itt is a 30%-os rész az, amit az Apple megtart, a többi pedig a kisebb-nagyobb kiadókhoz vándorol.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

14 hozzászólás

  1. DnP - 2011.06.13. 17:23

    Szep is lenne, de ez csak akkor mukodik, ha a CDt itunes-al rippeled be. Torrentrol lehuzott szarokkal nem mesz semire.

    • KeleMan - 2011.06.13. 18:57

      DnP: Ezt rosszul tudod, pont ez a lényege, hogy nem csak a CD-ről berippelt dolgokkal fog működni hanem az illegális zenékkel is. A keynote-on nyilván nem rágták az ember szájába azt, hogy a kalózmásolatokkal is működni fog, de ezt kész tényként lehet kezelni. Azóta számtalan külföldi oldalon erről írnak. Sajnos itthon viszont kérdéses, hogy lesz-e, hiszen iTunes Store sincs még hivatalosan, legfeljebb regizek usa accounttal.

  2. JamesS - 2011.06.13. 17:25

    és ezt mégis honnan tudod ilyen jól?

    plusz mennyi idő lehet majd átverni ha mégis így lenne :)

  3. JamesS - 2011.06.13. 19:18

    itthon szerintem 90% hogy nem lesz

    töketlen magyar kiadók úgy is addig kukacoskodnak, amíg besokall az apple és törli az összes magyar itunes accountot :D

    • KeleMan - 2011.06.13. 20:28

      Szerintem meg baromira jó lenne most már az EU-nak és a kormánynak kezdenie valamit az egységes zenebolttól kezdve az Artisjus-on keresztül mindennel, ami a zenével és a zenei kiadókkal kapcsolatos. Hogy végre EU-s állampolgárként Magyarországon is használhassam az iTunes zenei áruházat.

  4. JamesS - 2011.06.13. 21:06

    jó lenne, de nem azért hagytak ki minket, mert olyan jó az az apple nek, hanem mert gondolom a magyar kiadós társaságok a pofátlanság határát súrolhatták amikor tárgyaltak

    így legalább sírhatunk, hogy de kevés lemezt adnak el itthon és de nagy a warezolás

    jó áron szerintem elég sokan megvennék itunes alól a zenéket

  5. Laci - 2011.06.13. 23:02

    Ez egy hatalmas ötlet! Rengetegen fogják használni, egy cd áráért évente. Sokan még egy lemezt se vettek életükben, de így ha már az ios-t használók fele befizet, rengeteg extra lé fog a koadókhoz csorogni!

  6. Laci - 2011.06.13. 23:06

    Bocs, tévedtem, nem csak az ios-t használók hanem az iTunes-t használók, azaz mégtöbben…. Döbbenet. Most vegyetek apple részvényt! :-)

  7. Force - 2011.06.14. 00:20

    Pont ez benne a lényeg!!! Aki ugyebár illegálisan tölt le zenét, attól most nyugodtan el tudnak szedni 25$-t évente. Semmi meglepő sincsen benne, ha az apple szemszögéből nézzük.

  8. Marci - 2011.06.14. 20:30

    Én arra lennék kiváncsi, hogy ezért a 25$-ért utána az itunes ból is annyi zenét töltök le amennyik akarok? Mert, ha nem akkor szerintem ez úgy fog kinézni, hogy leszedik torrentől meg innen onnan és utána itunes szépen legálissá teszi és jó minőségüvé a felhő által.

    • KeleMan - 2011.06.14. 21:47

      Marci: Teljesen jól látod. Az iTunes áruházból azért a 25$-ért nem fogsz tudni ingyenesen letölteni, de külföldi oldalakon is pont azt olvasom, amit te is írsz felvetésként, hogy akkor ugyanúgy letöltik majd torrentről és az iTunes szépen legálissá teszi. Nem tudom miért lesz ez jó az Apple-nek.

      2 dolgot tartok elképzelhetőnek.
      1. Steve Jobs egy zseni és ugyanúgy bejön nekik majd a felhős dolog, mint anno maga az iTunes és megváltoztatják a kalózkodást.
      2. Kíméletlenül belefognak bukni.

  9. Laci - 2011.06.14. 23:32

    Azért nem buknak bele mert a 25 dodó talált pénz, amúgyis letöltik a torrentről, ha tetszik, ha nem. Így pedig a felhasználó szabja meg hogy mennyi zeneszámot akar a pénzért ha 200 fájl, ha ezer mindegy. Legálissá teszi, ezen csak nyerhetnek, mivel a júzer már eleve "ellopta" a zenét. Az itunes még népszerűbb lesz mert apróért kapsz egy bazi nagy tárhelyet amin biztonságban lesznek a fájljaid. Ez a farok Steve meg egy zseni, majd meglátjátok! :-)

  10. Laci - 2011.06.14. 23:45

    Ja és nem csak a zenét fogod felnyomni a felhőbe hanem minden mást is (fotók, kontaktok) olyan mélyen integrálva lesz hogy nem tudod majd nem használni. Sőt, akarod majd használni! Ki van ez találva, higgyétek el! :-) ( olyan ez mintha vennél egy szuper autót, ami tud repülni is. Nem próbálnád ki?)

  11. jkiss90 - 2011.06.19. 17:48

    Helló!

    Szeretném tesztelni az IOS 5- öt. Esetleg nem tudná valaki beregisztrálni az UDID-m? Ha esetleg lenne valaki ilyen önfeláldozó, légyszi dobjon egy mailt: jkiss9024@gmail.com . Sajnos nincs online kártyám, ezért nem tudok neten vásárolni :S

    Előre is köszi.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.