Veszélyeztetett okostelefonok – Kártevők, adathalászok, tolvajok (2. rész)

KeleMan 2011.05.23. 12:37 Apple, Egyéb, iPhone 1 db 333

Az egyetlen rosszindulatú program 2009-ben bukkant fel – olyan iPhone-okon, amelyeken az Apple által nem engedélyezett szoftvereket futtattak. A féreg ausztrál változata még megelégedett a készülékek háttérképének lecserélésével, de egy európai mutáns már 5 eurót igyekezett kicsalni a készülékek használóitól, és feljegyeztek olyan kísérletet is, amely egy holland bank ügyfeleinek számlaadatait igyekezett eltulajdonítani.

A Microsoft tavaly októberben részben biztonsági okokból mozdult hasonló irányba az új Windows Phone 7-tel, az alkalmazások beszerzését a saját piacokra korlátozva, egyúttal iránymutatást bocsátva ki a fejlesztőknek a szigorított biztonsági és magánélet-védelmi követelményekre vonatkozóan. A cég azt állítja, hogy minden alkalmazást biztonsági vizsgálatnak vet majd alá.

A BlackBerryket ritkán támadják, mert az eszközöket általában biztonságtudatos munkáltatók alkalmazottjai használják, ellenőrzött körülmények között, és ezek a telefonok nem túl gyakoriak a rosszindulatú programok készítőinek leginkább otthont adó Oroszországban és Kínában. Így a legelterjedtebb probléma, amellyel találkozni lehet, a FlexiSPY-hoz hasonló kereskedelmi kémprogramokhoz köthető.

Hirdetés (x)

Ezeket titokban telepíti valaki – rendszerint egy féltékeny házastárs – a BlackBerryre: meg akarja tudni a telefon tulajdonosának tartózkodási helyét, le akarja hallgatni a hívásokat, el akarja olvasni az sms-eket és az emaileket.

Mikko Hypponen szerint akár a mikrofon is bekapcsolható távolról, és követni lehet a készülék közelében zajló eseményeket. A személyes adatok megszerzéséhez valamilyen megbízható személyre vagy bankra hivatkozó emaillel manipuláló adathalászat is egyre nagyobb problémát jelent valamennyi okostelefon-platformon. A Trusteer nevű biztonsági cég felmérése szerint a mobilfelhasználók háromszor annyi alkalommal kerülnek a támadók célkeresztjébe, mint a PC-k tulajdonosai.

Ennek a népszerűségnek az okát a szakemberek abban látják, hogy a mobilkészülékek folyamatosan be vannak kapcsolva, és a kis képernyőformátum miatt is nehezebb észrevenni a csalási szándékot – vagyis fokozottan óvakodni kell az üzenetekben lévő linkekre való kattintástól.

PIN-kódos védelmet javasolnak

Mindezek mellett a legvalószínűbb kockázat egy okostelefon tulajdonosa számára továbbra is a mobileszköz és a rajta lévő adatok elvesztése. A szakértők a PIN-kódos védelmet javasolják, így ha valaki megszerzi, akkor sem használhatja a készüléket. Bölcs dolog telepíteni olyan alkalmazásokat is, amelyek segíthetnek megtalálni az elveszett vagy ellopott telefont, sőt ha szükséges, törölhetik is az azon lévő adatokat. Az Apple, a Microsoft és az R.I.M. ingyenes alkalmazások kínál ilyen célra a saját eszközeihez, és hasonló alkalmazások rendelkezésre állnak az Android-telefonokhoz is.

Rosszindulatú programok elleni alkalmazások egyaránt megtalálhatók a DroidSecurity (Android), az F-Secure (Android, Symbian, Windows Mobile), a Kaspersky (Android, BlackBerry, Symbian, Windows Mobile), a Lookout (Android, BlackBerry, Windows Mobile) és a Symantec (Android, Symbian, Windows Mobile) kínálatban.

(MTI)

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

Szólj hozzá Te is!